Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.
Ülésnapok - 1931-283
248 Az országgyűlés képviselőházának i a véleményem, hogy ezeket a problémákat nem mi, kis ország fogjuk eldönteni, hanem ezek a problémák eldőlnek abban a nagy harcban, amely az egész világon folyik a nagyhatalmak között, és mi, mint kis ország, legföljebb majd alkalmazkodhatunk ezekhez a rendszerekhez, s nem leszünk mentesek és nem tudjuk magunkat mentesíteni azoktól a nagy átalakulásoktól, amelyek az egész világon végbemennek. Két kérdéssel kívánok itt külön foglalkozni, amelyekkel a miniszter úr is foglalkozott. _ Az egyik a házadómentesség kérdése. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldaton.) Sajnos, nem áll annyi idő rendelkezésemre, hogy itt részletesen tudnék számadatokba mélyedni, csak azt kell mondanom: a miniszter úr azt mondta beszédében, hogy neki pénzügyi szempontból is védenie kell a ház vagy ont és arra kell ügyelnie, hogy az építésre fordított tőke ne szűnjék meg tőke lenni, — azonban nem tudom megérteni ezt az elméletet. A tőke sohasem szűnik meg. Magyarországon van egy bizonyos meghatározott bank jegymennyiség. Ez a bankjegymennyiség nem lesz semmivel sem kevesebb a szerint, hogy építenek vagy nem építenek. Mert mi történik? Ha valaki épít egy házat, akkor megveszi azt a telket, vagy megveszi a régi házat, amelyen van adósság, azt kiűzeti. A pénz bemegy a bankba. Megvásárolja az illető a szükséges építőanyagot, kifizeti az árát a gyárnak. A gyár beviszi a pénzt a bankba vagy kifizeti ebből a munkabéreket. Ezek a munkabérek a különböző retortákon keresztül eljutnak az élelmiszerkereskedőhöz és egyebekhez, ahonnan az a pénz megint visszakerül a pénzintézetekhez. A különbség csak abban van, hogy ahányszor megfordul ez a pénz, mindig úgy jár, mint a kártyajátékban a pénz, amely a pinkába kerül. Az állam mindig beszáll, mint pinkás ebbe a dologba. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ha ötször megforgatjuk a pénzt, akkor ötödszörre már az egész összeg az állam zsebében van. (Derültség.) Körülbelül ugyanez a helyzet ma, mert hiszen az építkezésnél a 20%-a az építkezésre fordított összegnek, beleértve a munkásoknak a munkabére után fizetendő adókat, illetékeket, fogyasztási és jövedelmi adókat — körülbelül 20%-ra értékelik ezt az összeget— odamegy az állam zsebébe. Nem értem tehát, hogy a miniszter úr miért ellenzi az építkezést. Ha az építkezésnek az volna a következménye, hogy az építkezéshez szükséges anyagokért nekünk külföldre kell fordulnunk és onnan kell bizonyos cikkeket behoznunk, akkor megérteném még ezt az idegenkedést. Ámde újabban már annyira fejlett az építési technika, hogy nagyon kevés anyagot kell külföldről behoznunk, egyedül a faanyagot. Azonban már itt is készítik újabban a tetőszerkezeteket betonból, mint lapos tetőket vasbetonból, azonkívül készítenek vastetőszerkezetet, úgyhogy ezen a téren is nélkülözhető a faanyag. Marad tehát az épület belső részénél felhasználandó faanyag egyedül, amelyet nem lehet nélkülözni. Egyebekben a tégla itt van, a cement itt van, a munka itt van, a csempe itt van, az üveget itt gyártják, és ami a többi ipari cikket — csöveket és egyebeket — illeti, ezeket szintén itt gyártják. Miért kell attól idegenkedni, hogy építkezésekre fordíttassék a tőke? Azt mondja a miniszter úr, hogy ezt a hitel szempontjából is kifogásolni kell. De kérdem, hol van az a bank, amely ma hitelt ad építkezésre? Nincs ilyen hitel. Van most amortizációs hitel vagy egyéb ilyen természetű hitel? Vagy miért kell egyáltalában félteni a hitelt? 83. ülése 193 If május 25-én, pénteken A mostani időben, a három hónapos váltólejárat idejében egyáltalán nem lehet hitelről beszólni, hiszen mindazt a pénzt, amelyet építkezésre, vagy más célra adnak, három hónapi váltókra adják ki. Annak a pénznek három hónap múlva vissza kell kerülnie az illető pénzintézethez, vagy prolongációval vagy valami más módon el kell intézni. Nem értem a miniszter úr álláspontját ebben a kérdésben. Sőt most, amikor megrekedt itt Magyarországon egy csomó úgynevezett zárolt pengő, amely zárolt pengőt a tulajdonosok kivittek volna, vagy amely zárolt pengőnél csak várják a tulajdonosok, hogy mikor vihetik ki a külföldre, éppen most tenném lehetővé az építkezést, hogy ezek a zárolt pengők Magyarországon használtassanak fel, mert mindaz, amit itt Magyarországon építenek, itt marad, az a nemzeti vagyonnak a szaporulata. Amit építkezésbe belefektetnek, az értékálló, minden egyéb csak elméleti érték. Az a pengő, amely ma megvan, az érték de hogy az a pengő holnap mit ér, azt nem tudom. Viszont az a ház, amelyet megépítenek, értékálló dolog lesz mindig, annál I legfeljebb a jövedelem tekintetében lehet valamilyen csökkenés, de az értékében egyáltalában nem. T. Ház! A házadómentességgel kapcsolatbánosok szó esett az úgynevezett Erzsébet sugárútról. Nem akarok erről a kérdésről részletesebben beszélni, és pedig azért, mert úgy látom, hogy ez a ^minisztériumban már eldöntött dolog. Hiába kísérelném meg akármilyen érvek felsorakoztatását, ha egyszer a bürokrácia valamit elhatározott, azon többé már úgy sem lehet változtatni. Le akarom szögezni a következőket. Itt van a kezemben egy kimutatás, amely szerint a létesítendő Erzsébet-sugárúton és az Erzsébetváros belső részén végzendő lebontások által összesen körülbelül 1,400.000 pengő adóköteles házbérrel bíró épületek szűnnének meg. Az államkincstár egész házbéradóvesztesége — nemcsak a főútvonalat, hanem a mellékutcákat is számítva — csak körülbelül 360.000 pengőt tesz ki. Ez a 360.000 pengő is természetesen csak akkor jut levonásba az adónál, ha az egész városrendezési munkálatot végrehajtják. De mivel erre megfelelő tőke nem áll rendelkezésre, úgyhogy ez megoszlik 5—10 esztendőre, a kincstár szempontjából és adózási szempontból ez nem is számít. A háztulajdonosok nagyon ügyes taktikát alkalmaztak itt. Különböző híreket helyeztek el a lapokban, köztük olyat is, hogy nekünk valami érdekeltségünk volna az Erzsébet-sugárúton végzendő építkezéseknél vagy az ottani telkeknél. Ez az egy az, amit végtelenül sajnálok, hogy nem igaz. Mert csak ezt az egyet lehet sajnálni ebben a kérdésben, de kortesfogásnak egészen kitűnő és ezzel talán lehetne valamelyes hatást elérni. Tény az, hogy itt a közel jövőben egyik legnagyobb telekkomplexum a Fővárosi Takarékpénztár tulajdonába megy át, egy másik pedig egy másik pénzintézet kezében van. Könnyű tehát megtudni, hogy kiknek van itt érdekeltségük. Minket ilyen vonatkozásban nem érdekel ez a kérdés, csak abban a vonatkozásban érdekel bennünket, hogy jelent-e munkaalkalmat. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Már pedig véleményem szerint ez körülbelül 20 millió pengős munkalkaimat jelentene, amelyhez nem kell az államnak semmivel sem hozájárulnia, nem kell semmit sem adnia. Kérdem, miért nem engedik meg, hogy a magánvállalkozás spekuláljon és az a józanul önző tőke megmozduljon, amelynek Önzetlenségéről