Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-283

238 Az országgyűlés képviselőházának i Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Petrovácz Gyula: Ügy látom, hiába kívánja a kormány, bármint akarja is, átvezetni az országot a boldog Ithaka-szigetére, (Jánossy Gábor: Ezt is görögül méltóztassék mondani! — Derültség.) mert azokra, akik úgy akarják boldoggá tenni az országot, hogy a terheket állandóan emelik, akik a közmunkák adásában, a munkaalkalmak teremtésében desinteressement-t jelentenek be, akik a fogyasztóképesség csökkenését, állandó fizetéscsökkentésekkel próbálják még jobban lefokozni, akik a magántevékenységet nem segítik elő abban a tekintetben, hogy az legalább érvényesülhessen: nem tudok mást mondani, csak ismét Homerost idézve, a következőket (olvassa): »... vtfmot, ol'xará ßovg 'Yneçlovoç 'HeÄioio ria&iov aèxàQ ő xoîaiv âcpetÂezo voaußov fjfiac.« A pénzügyi tárca költségvetését nem fogadom el. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Patacsi Dénes jegyző: Eber Antal! É

ber Antal: T. Képviselőház! En azt, amit előttem szólott t. képviselőtársam az építkezés kérdésében elmondott, közgazdasági szempontból csak igen kis részben tudom magamévá tenni. Elismerem, hogy a statisztika megvilágításában kép tárul elénk, hogy a mi fővárosunk lakossága és különösen szegényebb lakossága, ma sem él olyan lakásviszonyok között, (Zaj. — Elnök csenget.) amilyenek között mindannyian szívesen látnók, de ha összehasonlítoni ezzel azt, hogy viszont az üres lakások száma folyton emelkedik, és különösen ha összehasonlítom ezzel azt a rettenetesen szomorú adatot, hogy miközben évről évre újabb házakat emelnek, aközben a budapesti bérházak globális bérjövedelme évről évre csökken, vagyis a nemzeti tőkének tekintélyes részét évről évre beépíteni, úgyhogy a nemzeti jövedelem csökkenését, nem pedig emelkedését idézik elő, akkor lehetetlen le nem vonni azt a következtetést, hogy a lakásviszonyok ilyetén alakulása nem annak a következménye, mintha nem volna elég lakás, hanem annak a következménye, hogy a lakosság nem bír már azzal a vásárló erővel, amellyel lakásszükségletét megfelelően ki tudja elégíteni. Ezen a bajon pedig csak megfelelő közgazdasági politikával lehet segíteni, olyan közgazdasági politikával, amely a lakosság vásárló- és fizetőképességét emeli, nem pedig azzal, hacsak ideig-óráig-, pillanatnyilag ható orvosszereket alkalmazunk ezzel szemben. Nem annak akarok szószólója lenni, hogy a mélyen t. pénzügyminiszter úr a házadómentesség kérdésében ne csináljon semmit, mert hiszen végeredményben ez is olyan kérdés, mint majdnem minden olyan kérdés, amely a mai rettenetesen zűrzavaros^ időben a pénzügyminiszter és a kormány elé tárul, mint azok ja kérdések, amelyek szembenállanak a tiszta közgazdasági megfontolással, a politikusnak a megfontolásával s a közgazdasági megfontolással, amely például ebben az esetben a leghatározottabban amellett kellene, hogy érvényesüljön, hogy semmiféle kedvezmény az^ építkezéseknek ne adassék, mert a nemzeti tőkének az immobilizálása olyan jószágokban, amelyeknek a jövedelme csökken azáltal, hogy szaporodnak, nem indokolt. Viszont be kell látnunk azt, hogy politikai szempontból az építési tevékenységet, az építési iparok további létezését évekre teljesen elvágni nem lehet és így valami kompro3. ülése 193 U május 25-én, pénteken misszumot kell kötni, mint ahogy ma az egész közgazdaságig politikában — nemcsak nálunk, hanem az egész világon — kompromisszumok vannak napirenden a politikus és a közgazda között. A Harward-egyetemnek hét professzora adott ki most egy nagyon érdekes és nagyon tanulságos munkát, amelyben egész külön fejezetekben foglalkoznak azzal a kérdéssel, milyen relációban vannak a közgazdák a közgazdasági politikával szemben. A legutolsó ilyen értekezésnek, amely Overton Taylortól származik, egyenesen ez a címe: »Politikusok, szemben a közgazdákkal.« Ebben igen jellegzetes módon van kidomborítva az az ellentét, — néhány mondatot leszek bátor citálni — amely a mai politikának mindenegyes közgazdasági és pénzügyi politikusa előtt irányadóul kellene, hogy lebegjen. Azt írja (olvassa): »Más dolog azt mondani, hogy bizonyos politika akadályozza, nem pedig segíti a gyógyulást és más dolog elítélni azt anélkül, hogy kérdeznők, vájjon a politikai megnyugtatás által nem előzik-e meg olyan politikai eszközök alkalmazását, amelyek még károsabbak a gyógyulásra és így ebben az egészen eltérő értelemben relatíve elősegíti a gyógyulást, vagy annyit tesznek az elősegítésére, amennyi az adott körülmények között lehetséges. Viszont más dolog az, ha azt a politikát a politikai szükség alapján igazoljuk és más dolog elsiklani a tény felett, vagy letagadni, vagy lekicsinyelni azt a tényt, vagy annak fontosságát, hogy mily szerencsétlen gazdasági következményei vannak.« Ezeket igen bölcs megállapításoknak tartam és mondhatom, ha elfogadom a költségvetést, annak az az oka, hogy a t. pénzügyminiszter úr politikájában azt látom megtestesülve, hogy ha mint politikus tesz is koncessziókat a közgazdasági tudomány és a közgazdasági igazságok rovására, ezeket mégis azzal a feszélyezettséggel teszi, amely mutatja, hogy ő tudatában van annak, hogy a közgazdasági igazságokat, a közgazdasági tudomány tanításait mikor sérti meg annak érdekében, hogy azt a bizonyos politikai megnyugtatást szolgáltassa, nem pedig úgy, mint igen sokan a t. Házban is politikai szempontoktól eltekintve, közgazdaságilag akarják igazolni azokat a tévtanokat, amelyeket a gyakorlati politikusnak a politikai megnyugtatás szempontjából talán szükségszerűleg alkalmaznia kell, de amelyeket soha, egy pillanatig sem volna szabad, a közgazdasági igazságokat kiforgatva, úgy tüntetni fel, mintha ezek megfelelnének a közgazdasági igazságoknak. Nagyon nagyra értékelem a mélyen t. pénzügyminiszter úrnak azt a törekvését, hogy népszerűsége rovására, népszerűségi szempontokkal keveset törődve, igyekezett és igyekszik minden áron helyreállítani az államháztartás egyensúlyát. Hogy ez mennyire a népszerűség rovására megy, azt láthatjuk abból is, hogy minden egyes intézkedése, amelyet ebben az irányban tett, a Házban is a legnagyobb ellenmozgalmat keltette. Az egész közvéleményt leginkább ezek ,a kérdések mozgatják, mindenki védelmére kell azoknak az érdekeknek, amelyek szükségképpen csorbát kell, hogy szenvedjenek az államháztartás egyensúlyának helyreállítása körül. Méltóztatnak visszaemlékezni arra, ami a nyugdíjtörvényjavaslatnál, ami a fővárosi javaslatnál, ami a közérdekű felügyeleti hatóság létesítése körül történt. Ezek mind olyan intézkedések, amelyek valóban