Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-283

Az országgyűlés képviselőházának 283. nak megengedni, hogy két passzust olvassak fel ennek a törvénynek tárgyalásából, amely törvényt 1928 júliusában tárgyalta a Ház s amely anyagot természetesen bárki megnézheti. A bizottsági jelentés a következőket mondja (olvassa): »Az együttes bizottság tekintettel a birtokosok törvényileg biztosított teljes kártalanítási igényére és a magántulajdon elvének megóvásához fűződő nagy érdekekre, még a fakultatív módot sem találta megengedhetőnek ...« A többit nem olvasom el. Ez vonatkozik a törvény 16. §-ára, amelynek értelmében az illetőnek ki kell jelentenie, hogy a törvényes kártalanítás fejében ezeket a gyufapénz-fizetéseket elfogadja. Itt nézetem szerint már bizonyos megállapodás történt az illető megváltást szenvedők és az állam között a tekintetben, hogy ők lemondanak bizonyos igényekről annak fejében, hogy ezeket az összegeket megkapják. De itt van Mayer János igen t. akkori földmívelésügyi miniszter úr beszéde, aki a következőket válaszolta az egyik ellenzéki képviselőnek (olvassa): »De ha ezekbe belekapcsolódnak« — vagyis belekapcsolódnak a gyufapénzekkel történő megoldásba és nem maradnak meg a bírói megállapítás mellett — »a birto. kosok, mint ahogy erős reményem, hogy általában be fognak kapcsolódni még azok is, akik földjének megváltási árát a bíróság már jogerősen megállapította, akkor itt a birtokosság újra csak nagy áldozatot fog hozni« stb. Nem a birtokosok érdekében volt tehát az, ami történt. Ezt a két passzust — a többit nem is olvasom fel — azért voltam bátor felhozni, hogy bizonyítsam azt, hogy hat évvel ezelőtt, amikor ezt a törvényt meghozták, amikor az 192S. évi XLI. tcikk 16. és 3. §-át a bizottsági módosítások után törvénybe iktatták, az volt az animusa a törvényhozónak, hogy ezt a pénzt tényleg arra a célra fordítsák, amelyre felvették. Azt hiszem, az akkori törvényhozók abban az, úgy látszik, naiv hitben voltak, hogy a 180 millióból 121 milliót tényleg ki lehet fizetni, a tények azonban e várakozásukat tudtommal többé-kevésbbé megcáfolták. Annyival is igazságtalanabb ez, mert hiszen vannak birtoko sok, akik 100%-ig, mások viszont csak 20—30 százalékot, sőt egyesek még kevesebbet kapnak. Ezek a követelések néha osztály tárgyát is képezték, és voltak olyan örökhagyók, akik bízva a törvény kötelező erejében, magánjogi tekintetben is, amikor végrendelkeztek, ezeket a követeléseket betudták a gyermekeiknek és egyszerre kisült, hogy egyáltalában kérdéses ennek a realizálása. De van egy másik kérdés, amellyel leszek bátor az igen t. pénzügyminiszter úrnál nemsokára alkalmatlankodni egy vármegyei, tranzakcióval kapcsolatban. A megváltást szenvedő egy vidéki pénzintézetnek cedálta az ő követelését és erre a^ cesszióra a vidéki pénzintézet egy fővárosi pénzintézettől vett fel pénzt kölcsön és most a következőket írja az alispánnak. (Olvassa): »Rámutatunk arra, hogy a Lebosz.-tól járó követelésünk erejéig magunk is hitelt vettünk igénybe egy fővárosi intézettől és igazgatóságunk tágjai, bízva a törvény szentségében és a bírói ítéletnek megdönthetetlenségében, mellettünk készfizetői kezességet is vállaltak, sőt ebben az egyességben utólag a vármegyei bank és a többiek is f résztvettek. (Zaj a középen.) Es most azok ott állanak — ez még a pénzügyi szakmát is érdekelhetné, — hogy nem tudják ezt a követelésüket egyrészt a Lebosz-nál realizálni, másrészt a fővárosi KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XXIII. ülése 193Jf május 25-én, pénteken 231 pénzintézet bizonyos más okoknál fogva a vidékieknek ezt a kölcsönt fel akarja mondani. Most tehát a törvény kötelező erejének hatályán tűnődhetnek. Egy harmadik kinövése és lehetetlensége ennek a helyzetnek az, hogy az adókivető közegek — Meskó képviselőtársam talán felemlítette ezt is — ezeket a követeléseket a vagyonadóalapbevallás tárgyává tették, de nem hiszem, hogy az igen t. miniszter úr ezeknek a követeléseknek likviditása tekintetében olyan biztató kijelentéseket tud tenni, — remélem, hogy^ fog — mint amilyeneket az adókivető bizottságok és hatóságok az adófizető és adóköteles felekkel szemben tettek. ir Ezzel felszólalásomat, minthogy beszédidőm azt hiszem, már letelt, be is fejezem. Egykét dolgot szerettem volna még felemlíteni, éppen azzal kapcsolatban, amit Sándor Pál igen t. képviselőtársam itt, ezen az oldalon a •bankokkal kapcsolatban fel is említett, tudniillik azt, hogy ne méltóztassanak megfeledkezni, ha már itt agrárollóról beszélünk, Magyarországnak még egy másik ilyen éles ollójáról, a hitelollóról. A hitelolló nézetem szerint az adósságnak és a kamatoknak terményekben kifejezett értéke. Ez a hitelolló Magyarországom, úgy látom, különösen az utóbbi időkben,^ a terményárak tavaly történt óriási csö'kkenése folytán, igen katasztrofális volt és a mezőgazdaságot majdnem olyan súlyosan érinti, mint az agrárolló. Nagyon kérem az igen t. miniszter urat, hogy a gabonaértékesítés kérdésében ne méltóztassanak már tovább késlekedni, mert ez a késlekedés csakis hátrányára válhat mind magának az egész értékesítésnek, mind magának a mezőgazdaságnak is. Rögtön befejezem. Még csak azt szeretném megjegyezni s az igen t. Ház figyelmébe ajánlani — a túloldalról fel is említették —; hogy Magyarországon ezidőszerint a szanálási törvény értelmében az 1924 :VII. törvénycikknek második jegyzőkönyve értelmében, ha az állami költségvetés egyensúlya nincs meg, akkor a népszövetségnek beavatkozási joga van. Ebből a szempontból is rendkívül fontos, hogy az állami költségvetés egyensúlya mielőbb helyreállíttassék. (Ügy van! Ügy van! half elől.) Ez rendkívüli helyzet, amelyben vagyunk, — hogy helyes-e, vagy nem, arról nem_ vitatkozom — de ne méltóztassanak ezt elfelejteni, amikor a költségvetést kritikában méltóztatnak részesíteni. Az igen t- pénzügyminiszter úr egy igen szép görög idézettel fejezte be múltkori beszédét. Ez a homerosi idézet engem fiatalságomra emlékeztetett, nemcsak Homeros miatt, de azért is, mert egyik világhírre szert tett kollégája, Gladstone, híres volt nemcsak mint pénzügyminiszter, hanem arról is, hogy Homerosról és Homeros koráról egész tanulmányokat írt, amelyeket az angol egyetemeken még ma is ismertetnek. Mondom, én nem Homerost akarom idézni, hanem elsősorban idézem a pénzügyminiszter úrnak egyik miniszter kollégáját, a kultuszminiszter urat, aki a múlt évben igen okos, beszédében a szukcesszív szolidari'" tásról és kollegialitásról beszélt. Ezzel a gondolattal fejezem be beszédemet. Arra kérem az igen t. pénzügyminiszter urat, különösen a vagyonváltság-földek és a Lebosz-szal vállalt kötelezettségek tekintetében, hogy ennek a szolidaritásnak elvi fenntartása mellett gyakorlatilag ne méltóztassék megfeledkezni arról az egyszerű prózai, bár szintén