Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-283

232 Az országgyűlés képviselőházának 283. ülése 1934 május 25-én, pénteken régi görög mondásról, amelyet — gondolom — SopJioklesben találtam meg s amely így szól: »ta xaivà TOíg naXai xEx^av QEIUZI.« Ez olyan rövid, hogy ezt lefordítani felesleges, azt hiszem, ennyit mindnyájan tudunk görögül. (Derültség.) A költségvetést pártállásomnál fogva nem fogadom el. (Helyeslés a bal- 'és a szélsőbaloldalon.) Elnök^ Szólásra következik? Patacsi Dénes jegyző: Báró Biedermann -Imre ! Br. Biedermann Imre! T. Képviselőház! A költségvetési vita során mindkét oldalról számosan érintették a 14.000. számú rendeletet, a védettség • rendeletét és annak hatásait. A magam részéről le kell szögeznem, hogy azok a rendelkezések, amelyek a 14.000- számú rendeletben le vannak fektetve, minden tekintetben beváltották a hozzájuk fűzött reményt, sőt túlmentek azon a reményen, amit még mi optimisták is csodálattal látunk. Adatszerűleg csak arra kívánok rámutatni, azok ellenében, akik állandóan hangsúlyozzák, hogy a védett birtokok egész tömegét, szüntették meg, hogy például a szigetvári járásban 538 védett birtok közül mindezideig csak tíznek a védettségét szüntették meg, ami nem egészen 2%-nak felel meg. A 10 védett birtokos közül a legtöbb meg sem jelent a tárgyaláson és vannak köztük olyan deszperádók, akiknek megmentése, sajnos, semmiféle rendelettel sem volna keresztülvihető. Amíg áldásos hatást váltott ki a védettségi rendelet általában, addig — sajnos, meg kell állapítanom — a közép- és nagybirtokok szempontjából a gazdarendelet, illetőleg a 14.000-es rendelet hatásai semmiképpen sem ííielégítőek. Ez természetes is, mert a közép *és nagybirtokoknak már magában véve a gazdatiszti terhe is holdanként átlagban 100 kiló búzára tehető; továbbá egészen speciális terhe! vannak, amelyek uradalmi iskolák fenntartásában, kegyúri teherben és végül a legtöbb esetben nyugdíjterhekb

en mutatkoznak. Vannak bizonyos speciális terhei, — ügyvédi költségek és egyéb dolgok — amelyek a mai nehéz gazdasági viszonyok között szintén mind nagyobb mértékben növekedtek és a rezsi költségeket sem lehetett abban a mértékben leejteni, amilyen mértékben a termény- és állatárak estek. Nem találom érdektelennek, hogy egy uradolom könyvviteléből — ez az uradaloin szíves volt adatokat szolgáltatni — egyes számokat mondjak el, amelyek megvilágítják nagyobb birtokkomplexumok, vagy a középgazdaságok helyzetét. Ez a birtoktest, amelyről szólok, (3500 katasztrális hold. Együttesen kezelt adója 1933-ban a jövedelmi adó nélkül — mert jövedelme nem volt — 60.971 pengő volt. Az iskolák fenntartása és kegyúri terhek címén kiadott összeg 22.321 pengő; a bírói ítélettel megállapított nyugdíjak és kegydíjak összege 38.180 pengő, vagyis az összes teher 121.472 pengőt tesz ki, amely egy holdra átszámítva 18 pengő 60 fillér. Ez a teher teljesen független attól, hogy a birtok jövedelmez-e vagy sem. Ha ezt a 18 pengő 60 fillért az 1933. évi átlagos gabonaárakra számítom át, — tehát a búza, zab, árpa és tengeri árát véve alapul, vagyis 6 pengőt átlagban, holdankint átlag 3 mázsa gabonát tesz ki az a teher, amelyet egy ilyen gazdaságnak viselni kell. Ha ugyanennek a birtoknak csak 200 pengős eladósodását veszem alapul, — ami a kataszteri tiszta jövedelemnek ez esetben csak tizennyolcszorosát fejezi ki — akkor ez öt és fél százalékos kamatteher alapuvétele mellett további 11 pengő ^terhet jelent, vagyis összesen mintegy 30 pengő a holdankénti teher, amely kereken öt mázsa gabonának felel meg holdanként; ez a teher — ismétlem — teljesen független a birtok jövedelmétől. Most méltóztassék megengedni, hogy ezt a terhet visszavetítsem egy békebeli képre, amely nagyon érdekes adatokat fog mutatni. Öt mázsa gabona tiszta jövedelem kitermelése békében azt jelentette volna, hogy az átlagos 15 aranykoronás gabonaárak mellett —! mert a zab, árpa, búza, rozs és tengeri ára alapján ez jön ki — 75 korona lett volna a holdankénti jövedelem. Ez példának okáért egy ezerholdas birtokon 75.000 korona jövedelmet jelentett volna; ez pedig magában véve mint nonsens tekinthető, tehát egy teljesen nem létező fogalom volna és megfelelt volna például 600 koronás átlagos békebeli földtőke 12 és félszázalékos kamatozásának. Holott köztudomású, hogy békében a legjobb földek, a legintenzívebben kezelt birtokok 4%-os tízévi átlagban való tőkekamatozáson felül nem tudtak menni. (Mojzes János: Ez a fináncolló!) Ha a 4%-ot veszem alapul, akkor ez 800 korona értékű birtokot véve, 32 koronás tőkekamatozást, 600 koronás tőkeértéknél pedig 24 koronás tőkekamatozást jelentett békében. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Méltóztassék megengedni, hogy megmondjam: a mai birtok, amely békében csak 2—2*5 mázsa átlag gabonaértéket tudott mint jövedelmet produkálni, hogyan legyen képes 5 mázsa átlag gabonajövedelmet kihozni, vagy — ha az illető még nincs is eladósodva — csak közteherben három mázsa gabonát fizetni holdankint, amikor az agrárolló kilengései már magukban is a békeidőknél rosszabb jövedelmezőséget engednek csak meg, de semmiesetre sem annak dupláját. Szükségesnek tartottam néhány számmal megvilágítani a közép- és nagybirtokok helyzetét (Mojzes János: A kisbirtoké még súlyosabb!) és ebből azt a szomorú következtetést kell levonnom, hogy egy birtok, amely ma a kataszteri tiszta jövedelem tizennyolcszorosa körül van eladósodva, tulajdonképpen annak ellenére, hogy az 500—600 pengős földértéket és 200 pengős terhet alapul véve, még mindig 60—70%-ig aktív birtok, ennek ellenére a praxisban ma a csőd szélén áll és bármikor 150—200 pengőért elárverezhető. Itt egy sürgős megoldás annyival is inkább kívánatos, mert a közép- és nagybirtok kérdése, bármennyire nem látszik talán politikailag érdekesnek, de igenis, szociális és közgazdasági szempontból olyan tényező, amely felett napirendre térni nem lehet. Méltóztassék csak azt a sokezer gazdatisztet és sokszázezer, sőt millió konyencióst és úgynevezett idény- vagy szakmánymunkást számításba venni, akik ma mind a közép- és nagybirtokból élnek meg. Ez a szociális része a dolognak. Ha én ma az elárverezett birtokokat tekintem, amelyek a hitelintézetek kezén vannak, — nem kívánok itt külön példákat felhozni az idő rövidségére való tekintettel — úgy azt látom, hogy azok már nem gazdálkodnak, ott már munkáskéznek kenyeret nem nyújtanak, hanem egy teljes külterjes legelőgazdálkodást folytatnak. Közgazdasági szempontból, azt hiszem,