Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-283

230 Az országgyűlés képviselőházának , az alapokra nézve a zárszámadásban nem történik meg — ha ott nézem meg a dolgot, azt látom, hogy a költségvetésbe 3 millió pengő van felvéve 1932/33-ra a Lebosz. céljaira, a zárszámadás szerint pedig egy árva fillér nem költetett el a Lebosz. részére. Ez az egyik. A másik pedig az, hogy 32/33-ra a költségvetés szerint egálban van a kiadás a bevétellel, a zárszámadás szerint pedig négymilliós plusz jelentkezik azáltal, hogy kevesebb volt a kiadás, a bevétel pedig egyéb okoknál fogva valamivel nagyobb. Ezt vagyok bátor elsősorban megjegyezni, annál is inkább, mert a Lebosz. dotációja az indokolás szerint is elsőrangú feladata az alapnak és erre — eddig legalább — bizonyos összegek elő voltak irányozva. Hogy nem fordították erre a célra, ezt csak sajnálattal lehet konstatálni, annál is inkább, mert a számszék egy árva szóval nem indokolja meg ezt a meglehetősen nagy eltérést. Mondom, ez inkáb budgetáris része és nem érdemi része az egész kérdésnek, amelyre rögtön rátérek. Az igen t. pénzügyminiszter úr, amikor egy évvel ezelőtt ezt szóvátettem, 1933 március 21-én bizonyos számokat és adatokat volt szíves közölni, amelyeket egészen röviden bátor leszek felolvasni abban a reményben, hogy azokban nincs sajtóhiba. Azt mondta akkor az igen t. miniszter úr (olvassa): »A megváltást szenvedők részére mintegy 165 millió pengő kártalanítás kerül kifizetésre, amelyből 32 millió pengő kötvényben lesz kiegyenlítendő. Hosszabb törlesztési időtartam alatt, 1953-ig terjedő időtartam alatt fog kiegyenlítésre kerülni 12-2 millió pengő annaitisokban és marad 121 millió pengő készpénzbon fizetendő kártalanítás. Ebből a 121 millió pengőből 98-6 millió pengő már kifizetésre került, stb.« Ezekből a számokból kiindulva — hiszen más számadatok nekem nem állnak rendelkezésemre, és remélem, hogy ebben sincs sajtóhiba — először is konstatálnom kell, hogy a Lebosz.-szal kapcsolatban itt az állam ezidőszerint kamatmentesen élvezi a ki nem bocsátott kötvények évi kamatait, továbbá annak a 23 millió pengő készpénznek a kamatait, amelyet nem fizet, tehát — 32 plusz 23 — összesen 55 millió pengőnek kamatait élvezi az állam. Ez a belföldi hitelezőknek minden hozzájárulása és megkérdezése nélkül, amennyiben nem tudok róla, hogy ilyen hozzájárulás történt volna. Egy jogalapja van erre, az 1932. évi 3200-as rendelet, amelyre vonatkozólag nézetemet annakidején elmondottam a 33-as bizottságban, itt tehát, azt hiszem, felesleges arra újból utalnom. Ha most abból indulok ki, hogy 55 millió pengőt kamatmentesen használ és marad 98 millió pengő, ami kifizetésre került abból a 121 millió pengő kifizetendő készpénztartozásból, felmerül a kérdés, hogy mi történt a differenciával és hol van az? Ez nagyon fontos, annál is inkább, mert nézetem szerint nagyobb differenciáról van szó, mint 23 millióról, mert hiszen 1928/29-ben és azt hiszem, még 1930-ban is, amikor felvették azt a 36 millió dollárt, ez a 36 millió dollár parin, tehát 100% -ban véve körülbelül 200 millió pengőnek felelt meg. Kernelem, bár nem tudom, hogy 90 es kurzus mellett sikerült ezt folyósíttatni; ebben az esetben 180 millió pengőhöz jutok. Ebből a 180 millió pengőből az igen t. miniszter úr március 21-iki nyilatkozata szerint kifizettek 98 milliót. Felmerül a kérdés, hova lett a többi 82 millió pengői (Ügy van! balfelől.) Ez az első kérdés. 3. ülése 1934, május 25-én, pénteken A második kérdés, hogy ha 180 milliót kaptunk, — ahogyan remélem, hogy 90-es árfolyamon mégis csak kaptunk annyit, lehet hogy valamivel alacsonyabb volt az árfolyam, mint 90-es, de kereken 180 milliót mondok — mi lett volna betáblázva és kinek a terhére, mert hiszen ennek az ellentétele a földöz juttatottak földjére állítólag be lett táblázva. Most azt kérdezem, igen t. miniszter úr, betáblázták-e a 100%-ot, vagy betáblázták azt a 90-es árfolyamot, amelyen ez az összeg folyósítva lett, avagy pedig csak az az összeg lett betáblázva, — nézetem szerint ez lett volna a helyes — amelyet az állam kifizetett, vagyis az a körülbelül 95 millió pengő, ami azonban az egész 100%-os kölcsönösszegnek alig 50% -át éri el. Minél kevesebbet tábláztak be, természetesen annál nagyobb a differencia. Tisztelettel kérdem az igen t. miniszter urat és a Házat, hogy a differencia hogyan és kinek a terhére lett biztosítva? Mert minél kisebb az az összeg, amelyet a földhöz juttatottak terhére betábláztak, természetesen annál nagyobb a differencia a felvett, illetőleg a liquidait összeg és azon összeg között, amelyet tényleg a Lebosz. céljaira fordítottak. Itt visszatérek arra. amit a gazdaadósságok tárgyalásánál itt a Házban azt hiszem, elég hosszadalmasan mondottam a külföldi valutájú záloglevelek konverziója tekintetében. Bizonyos számításokat is eszközöltem, ^természetesen csak például véve fel a számokat és nem pontosan számszerint véve azokat, anynyival is inkább, mert itt kedvezőbb a helyzet, legalább úgy vagyok értesülve. Mert tartozásunk a Stab, felé, a svédek felé, úgy tudom, fennáll még ma is dollárban, az államnak a juttatottakkal szemben való követelése meg, úgy tudom, pengőben van 'bekebelezve. Ha ezt a helyzetet veszem és azt az — enyhén szólva — jogi állapotot nézem, amelyben a gyufatröszt ma van, azt hiszem, — remélem is — hogy azok a bizonyos tárgyalások mégis megindultak és talán folyamatban is vannak. Ha csak sematikusan veszem fel a valuta és árfolyamdifferenciát a záloglevelekben, illetőleg a dollárnál 25%-ra teszem azt az árfolyamot, vagy dollármennyiséget, amit ma kifizetve, megszabadulhatnánk ettől a tehertől, itt egy igen nagy lehetőségét látom az egész földbirtokrendezés pénzügyi lebonyolításának és egy olyan szociális megoldásnak, amely nagyban növelné a bizalmat, azt hiszem a hitelt is (Ügy van! balfelől.) és növelné a törvénynek nemcsak közjogi, hanem magánjogi kötelező ereje iránti tiszteletét is. Mert ez, — feltételezve természetesen, hogy az állam azután nem akar nyerészkedni a valuta és árdifferenciák felsorolt tételeinél — azt jelentené, hogy a földhözjuttatottak lényegesen alacsonyabb pengőtartozással lennének megterhelve és azt hiszem, bizonyos fokig lehetővé tenné azt is, hogy a kötvényeknek, ha nem is teljes, legalább részbeni kamatszolgáltatását meg lehetne indítani és végül, a 180 millióból 121 milliót kifizetni azt hiszem mégsem akkora mesterség, hogy ezt a mai viszonyok közt nem tudná a Magyar Állam produkálni, mert végeredményben a számlának egyenlege azt hiszem, még akkor is 60 millió körüli összeg, amely nem arra a célra jut, amely céllal az 1928 : XLL te. értelmében ezt az egész kölcsönszerződést akkor jóváhagyták. Nem akarok részletesebben foglalkozni most magával a törvénnyel, csak méltóztassa-