Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-283

226 Az országgyűlés képviselőházának 283. ülése 1934- május 25-én, pénteken szememmel, (Jánossy Gábor: A paraszt szem, az jó szem!) hogy míg békeidőben Nagymagyarországnak ugyanannyi minisztériuma volt, mint most van és ugyanakkora személyzettel dolgozott, addig ennek a kicsi országnak szintén ugyanannyi minisztériuma van és ugyanazzal a személyzettel dolgozik, sőt talán azt mondhatnám, hogy a személyzet növekedett isEzt valahogy összhangba kell hozni az ország nagyságával és azzal az ügyforgalommal, amely természetszerűleg növekedett a nyomorúság és az összeomlás következtében. Az öszszeomlás után 15 évvel végre ott kell tartanunk, hogy összhangot teremtsünk a múlt és jelen között. Es ez az összhang másképpen 'nem teremthető meg, mint ha irtóvassal megyünk neki a bürokráciának és mindazt, ami felesleges, kiirtjuk onnan. Csak egyet említek fel, a bürokráciának csak egy cifra tünetét: a falusi kéményseprőt a ^kereskedelemügyi miniszter nevezi ki. SzöraiyűstétgeS' dolog ez, amelyen segíteni kell. (Jánpstey Gábor: A főszolgabíró nevezi ki! A miniszter csak megerősíti, ha fellebbeznek!) Szóval felkerül a minisztériumba. (Éber Antal: Teljesen, igaza van!) Ezer ilyen apró dolog van, amelyeket jól el lehetne intézni részben az autonómia keretében, részben •az alsófokú közigazgatás útján. (Jánossy Gábor: A díjnokokat és az altiszteket is a miniszterek nevezik ki!) A bevételeknél is csökkenést látok, de itt nagyobb mértékben szeretnék csökkenéseket látni. Mert mit jelent, ha a bevételek csökkenést mutatnak? Azt jelenti, hogy az adózás kisebb. Itt az egyenes adóknál látok ugyan csökkenést, de hol látom ezt a csökkenést? A földadó változatlan marad. A házadónál hat millió a csökkenés. Ez érthető, mert hiszen nagyon sok ház üresen maradt és természetszerűleg elmaradt annak a háznak az adója is- Ellenben itt van például a társulati adó. Ennek előirányzatában kétmillió csökkenést látok- Itt vannak például — ne méltóztassanak rossz néven venni — a hitelszervezetek, az összes ipari társulatok,, tehát a nyilvános számadásra kötelezett egyletek és vállalatok. Lehetetlenségnek tartom, hogy az ország összes nyilvános számadásra kötelezett egyleteinek és vállalatainak adója összesen 13 millió pengőt tegyen ki akkor, ha a jövedelem egy adóreform alapján megfelelően volna megadóztatva. Az az adóreform tehát, amelyet a pénzügyminiszter úr igért, itt nagyon helyénvalónak fog látszani; legalább is nekem ez a meggyőződésem. Itt van azután a jövedelemadó, amely 38 millió pengőről 33 millió pengőre csökkent. Terméssetes dolog, hogy a jövedelmek szédületesen csökkentek, ennek megfelelően tehát a jövedelemadó is megfelelően csökkent. Az adóreformnak azonban ezen a területen is van elintéznivalója: az ingótőke megfelelő megadóztatása. Mert az ingótőke, amelyet nem lehet mindig megfogni, nem adózik úgy, mint az a tőke, amely mindig megfogható. (Jánossy Gábor: Mint a föld, mint a fixum!) Az adóreformnak tehát ezen a területen is van ' mit elvégeznie. Itt van azután a földadó, amelynek alapja hosszú idő^ óta rögzítve van. A földadó a kataszterizáláson, a kataszteri jövedelmen nyugszik. Felvetem a kérdést az igen t. pénzügyminiszter úrhoz: nem volna-e itt a.z ideje annak, hogy éppen a földbirtokosok érdekében új' kataszter iz ál ás ^történjék? Dacára annak, hogy ez a 30 millió adó az országban nem sokat jelent — bár a földbirtokososztálynak mindig a szemére szokták hányni, hogy ti összesen csak 30 millió adót fizettek, mi ellenben ennyit és ennyit fizjetünk — amikor összehasonlításokat csinálunk és ezeket a meztelen számokat szembeállítjuk egymással, akkor azt látjuk, hogy aránylag mégis csak a földbirtokos fizeti a legtöbb adót, mert a földbirtokot nem lehet zsebredugni, a földbirtokosnak nem lehet meglépnie, őt meg lehet fogni, neki adóznia kell. Megfizeti a földadóját, a kereseti adóját, a jövedelmi adóját és ezeknek az összes pótlékait. (Jánossy Gábor: A pótadók megszámlálhatatlan sokaságát! — Ügy van! a jobboldalon.)] Az igen t. pénzügyminiszter úr expozéjában azt mondotta, amikor a forgalmiadó négy és félmillió pengőt meghaladó emelkedésére mutatott rá, hogy ez kétségkívül bizonyítéka annak, hogy a gazdasági életben bizonyos lendület állott be. Kétségkívül ez a tényező is benne van. (Sándor Pál: Jobban srófoltak!) Nem! Bár kétségtelen, hogy az árak estek, a forgalmiadó ennek dacára 4H%-al emelkedett. Ez kétségkívül azt jelenti. (Kálmán István: Nagyobb a forgalom!) Ha nagyobb a forgalom, ez természetszerűleg azt jelenti, hogy az emberekben megvan a teljesítőképesség, tehát valamelyes fellendülés a gazdasági életben van. Azonban a forgalmi adóknál meggondolandónak tartom azt, igen t. pénzügyminiszter úr, éppen úgy, mint a fogyasztási adóknál, hogy a cukoradónál, a cukorfogyasztási adónál, a cukorrépa forgalmi adónál, vagyis az ilyen elsőrendű közszükségleti cikkeknek, mint a cukornak alapját képező nyersanyagok forgalmi adójánál vájjon szabad-e elmennünk ilyen messze, vagy nem! Vájjon nem kellene-e revízió tárgyává tenni ezeket az adónemeket, mert a cukor egy elsőrendű közszükségleti cikk. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) így tehát egy bizonyos konszideráció nem egészen alaptalan. (Sándor Páli Nézze a kiviteli és a belföldi ár közti különbséget!) Az igen t. pénzügyminiszter úr a mi különösen f nagy megelégedésünkre és örömünkre azt ígérte expozéjában, hogy adóreformon dolgozik, adóreformot fog előkészíteni. Ez a reform pedig egyrészt az adórendszer egyszerűsítésében, másrészt pedig a társulati és ingóvagyon-adónak igazságos revíziójában merülne ki. Az igen t. pénzügyminiszter úrnak ezt az elhatározását csak tisztelettel és megelégedéssel üdvözölhetjük, csak azután ez az adóreform necsak az' adórendszer egyszerűsítését, hanem úgy a kivetés, mint a behajtás egyszerűsítését is foglalja magában, mert a kivetés és a behajtás rendszere is megérett a reformra. Bátor vagyok továbbá az igen t. pénzügy miniszter úr figyelmét felhívni az autonómiák adójára, mert a magyar adózó publikumot nemcsak az a nagy teher nyomja, amely az állami közteherviselésben jelentkezik, hanem sokkal súlyosabb, talán meg sem fogható az a teher, amely az autonómiák intézkedése folytán terheli az adózókat. A községi, a vármegyei és az egyházi adók különösen a szerencsétlen községeket terhelik, amelyet eddigelé minden közigazgatási hatóság egyszerűen megfogott és kivetette rá az adót. Jött a vármegye, adót vetett ki rá, jött az egyház, adót vetett ki rá, jött a fináncminiszter és a belügyminiszter, mindegyik adót vetett ki rá. Ügy tudom, hogy most egy kézben futnak össze ezek a szálak és a pénzügyminiszter nélkül nem lehet adót kivetni. Miután tehát a pénzügyminiszter kezébe került az adókivetés gyeplője, kérem, hogy az