Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-283

Az ofszággyűlés képviselőházának 283, Ezek után rátérek beszédem tárgyára. Bátor vagyok előrebocsátólag kijelenteni, hogy annak a pártnak a megbízásából és nevében, amelyhez tartozni szerencsém van, a pénzügyi tárca költségvetését a kormány iránti és a pénzügyminiszter úr személye iránti bizalom- ! ból elfogadom. Ez a bizalom nem az a sablon, amelyet minden tárca költségvetésénél el szók- ; tak mondani, aminek a háta mögött az az általános politikai morál áll, hogy egy párt a saját miniszterével szemben természetszerűleg bizalommal viseltetik és megszavazza tárcája !

: költségvetését. Ez a bizalom, amelyet bátor j voltam kifejezésre juttatni, ennél többet jelent és azt hiszem, hogy ezzel a párt minden egyes i tagjának felfogását tolmácsolom. Ez ama másféléves munka megfigyelésének eredménye, i amelyet a pénzügyminiszter úr végzett. (Ügy van! Úgy van! a jobb- és a baloldalon.) Azt hiszem, hogy ennek a másféléves munkának megfigyelése alapján a bizalom nemcsak a mi részünkről a kormányt támogató párt részéről \ forog fenn a pénzügyminiszter úrral szemben, j hanem a Ház valamennyi tagja részéről is. A | kritikák mellett tehát a pénzügyminiszter úr j működésével szemben ki kell járnia az elismerésnek is minden oldalról, mert amit működése j alatt tapasztaltunk, az tiszteletreméltó, ez annak a feladatnak a felismerése, amellyel en- \ nek az országnak egy pénzügyminiszter tartó- ! zik és annak a felismerése, hogy mi a kötelessége Magyarországon ebben a nyomorult és szerencsétlen helyzetben egy pénzügyminisz- ; térnek. (Sándor Pál: Ezt mi is beismertük!) | Örömmel konstatálom, hogy ez a felfogás min- ; den oldalról megnyilatkozott és ez nekünk is jóleső öntudatot ad. A pénzügyminiszter úr és a kormányzat volt olyan bölcs, hogy felismerte azoknak a nagy történelmi erőknek harcát, amelyek ma az egész világ közgazdasági életén uralkodnak. A pénzügyminiszter úr expozéjában volt szíves rámutatni arra a harcra, mely a közgazdasági életben a történelmi gazdasági erők eltolódása folytán végbemegy és arra, hogy az az individualizmus, amely a renaissance-korban kezdődött és a francia forradalomban élte ki ; magát és kicsúcsosodott a gazdasági liberalizmusban, amely a világ közgazdaságát kétségkívül hihetetlen magaslatra emelte fel, mintha I meg volna sebesülve és ezzel szemben az etatiz- ! mus, a kollektivizmus, stb. formájában fellép a ; közérdek elve. Egyet nem tagadhatunk és ez az, j hogy a világháború, az azt követő forradalmak és bonyodalmak a gazdasági liberalizmus érvényesülését kétségkívül megtámadták. Az egyén- j nek alá kell rendelnie... (Eber Antal: Mindent, ; ami értelmes, azt mind megtámadták!) Ez egy i helyzet t. képviselőtársam, én csak egy helyze- J tet konstatálok, azt, hogy ezt megtámadták. : Az individualizmusnak, gazdasági liberaliz- ; musnak tehát sok tekintetben deferálnia kell a ; köz érdekében. Sokan vannak, akik azt mond- | ják, hogy (Sándor Pál: A köz érdeke a gazda

: , sági liberalizmus! Ez a tény!) a gazdasági liberalizmus halála következett be. En nem vagyok azon az állásponton. Azon az állás- | ponton vagyok, (Sándor Pál: Vissza fogjak sírni!) hogy a gazdasági liberalizmusnak bizo- j nyos átmeneti időszakban deferálnia kell ugyan a köznek, áldozatokat kell hoznia t a köznek, de az egyéni kezdeményezés lendítő ! ereje nélkül, tehát a gazdasági liberalizmus lényegét képező alapgondolat nélkül gaídasági j fejlődés és fellendülés el nem képzelhető. Meggyőződésem szerint a jövő mégis csak a gazdasági liberalizmusé lesz (Sándor Pál: J ülése 193h május 25-én, pénteken 225 Mi is ezt mondjuk!) és e nélkül gazdasági élet nincs. {Ügy van! Ügy van!) Az tehát, hoigy a gazdasági életnek és a gazdasági élet követelményeinek ma a liberalizmus áldozatokat kell, hogy hozzon, bölcs felismerése a mai helyzetnek, és ezért illeti különös nagy dicséret a pénzügyminiszter urat, mert ezt felismerte és az ennek kijáró^ áldozatot igyekezett költségvetésében az egész vonalon meghozni. Hiszen, amikor az autarchia és a nemzeti együttműködés a külpolitikában, illetőleg külgazdaságban is kétségbeesett harcát vívja, akkor e szegény, megcsonkított Magyarország pénzügyminiszterének különösen gondolnia kell arra, hogyan tudja ezeken a vizeken átvezetni ezt a törékeny, nyomorult hajót. Amikor a pénzügyminiszter úrnak a költségvetését látom és abból megállapítom például azt, hogy míg 1930/31-ben közigazgatási és üzemi kiadásainknak totálsummája 1628 millió pengőt tett ki, addig 1934/35-ben ugyanezen a címen a totálsumma 1150 millió pengőt tesz ki, akkor ehhez én csak levett kalappal tudok gratulálni. Természetes, hogy ilyen lecsökkentése az egész gazdasági, állami életnek nem jár zökkenés nélkül, nem jár panaszok, .sírások és jajgatások nélkül, mert az egyik oldalon el kell venni a gazdasági élettől annak nervus rerum gerendarum-át, a pénzt, a másik oldalon pedig ki kell sajtolni adók és közterhek formájában mindazt, amit csak ki lehet venni. T. Képviselőház! A pénzügyminiszter úr az ő expozéjában nagyon bölcsen állapította meg azt, hogy két kötelessége van a mai kormányzatnak és pénzügyminiszternek: egyfelől fenntartani az államháztartás egyensúlyát, másfelől gondoskodni arról, hogy ebben az. országban a pénz stabilitása szintén fenntartassak. Ennek a két kötelességének ez a kormány és a pénzügyminiszter úr becsületes hűséggel, okos böleseséggel tett eleget. {Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Mert ha vizsgálom a költségvetés egyes adatait és elsősoriban ennek a tárcának az egyes adatait, mert hiszen ez a tárca, a pénzügyi tárca szolgáltatja az állami (bevételek 99 százalékát, akkor azt látom, hogy míg a kiadások 2'5 millió pengőt meghaladó összeggel csökkentek, addig a bevételek is körülbelül 12 millió pengővel csökkentek. Mit jelent ezí Ez. jelenti egyrészt a minimumra csökkentését a kiadásoknak, a személyi és dologi kiadásoknak, másrészt csökkentését a közadóknak is. További csökkentést a kiadásoknál alig tudnék elképzelni és elvárni. Csak egyetlenegy esetben remélhetnénk, különösen a személyi oldalon csökkentést: ha azt a rettenetes bürokráciát, amely még mindig ráfekszik a magyar közigazgatásra és a magyar közéletre, valahogy eliminálni lehetne. Látom én és látjuk valamenynyien, hoigy a kormányzatban az erre való becsületes törekvés megvan, hiszen maga a nyugdíjreform elsősorban ezt a célt akarja szolgálni és a fővárosi törvény is. Sok egyéb törekvés is azt a célt szolgálja, hogy ezt a rettenetes bürokráciát, amely ránehezedik a magyar közigazgatásra és a magyar közéletre, enyhítsük. Ha tovább fognak menni és ebben a tekintetben további könnyítéseket fognak elérhetni, ez ki fogja mutatni a maga hatását a költségvetésben is. .Nem vagyok hivatva arra, nem is készültem el arra, hogy itt statisztikai adatokkal álljak elő, csak egyetlenegy tényt konstatálok, — hogy úgy mondjam — az egyszsrű paraszt 33*