Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-282

202 Az országgyűlés képviselőházának 282 ülése 19 3 í május 24-én, csütörtökön garázdálkodását élesen megrójja és rámutat arra, hogy a tarthatatlan állapodnak véget kell vetni. Nem tudom, hogy a belügyminiszter úr fog-e ebben a kérdésben intézkedni, vagy pedig ez az ügy most már véglegesen átkerül a kereskedelemügyi minisztériumhoz, de hiszem, hogy a jövőben a belügyminisztérium vagy pedig a kereskedelemügyi minisztérium, ha intézkedni fog, úgy megadja a gazdatársadalomnak a jogot, hogy maga láthassa el a hűtőkocsikat jéggel. Eátérek most egy kérdésre, amelyet én itt a Ház előtt két ízben erős kritikával illetve, hoztam szóba, ez pedig a gyógyszertáradományozások kérdése. Ebben a kérdésben interpel lációt jegyeztem be annak idején a belügyminiszter úrhoz, aki erre az interpellációra választ is adott. Utána én ebben a patikakérdésben, minthogy a vármegye egyik sajtóorgánu mában megtámadtattam, a vármegye alispánjához is interpellációt intéztem, ezt az interpellációt azonban a főispán intézkedése folytán nem volt módomban elmondani, sőt ennek a kérdésnek tárgyalását az alispáni jelentéssel kapcsolatban sem tették lehetővé. Ennek folytán én ezt itt pártvezéremmel együtt ismételten szóvátettem. Kértük a belügyminiszter urat, hogy ebben a tekintetben nekem a főispán intézkedésével szemben elégtétel adassék. Ugyanakkor én a belügyminiszter úrnak a gyógyszertáradományozás terén követett eljárását erősen kritika tárgyává téve, azt mondottam, hogy illetéktelen befolyások érvényesültek a belügyminiszter úrnál a patikaadományozások terén. Tartozom az igazságnak azzal, hogy a belügyminiszter úr akkor, amidőn nekem ebben a kérdésben választ adott, — nem voltam jelen itt a Házban — kijelentette, hogy ha a főispán eljárását a törvényesség szempontjából nem is kifogásolja, de az ő felfogása szerint — ismételten így mondotta, a saját véleménye szerint — nem osztja a főispán felfogását, mert ő helyt adott volna annak, hogy «íz a kérdés a nyilvánosság előtt megtárgyaltassék, mert az ő véleménye is az, aminek mindenki véleményének kell lennie, hogy az igazságnak nem szabad félnie a nyilvánosságtól. Minthogy azonban ez nem tétetett lehetővé, én a belügyminiszter urat aposztrofáltam és azt mondottam, a magam részéről a belügyminiszter urat megtámadva, hogy illetéktelen befolyások érvényesültek a gyógyszertáradományozás terén. A belügyminiszter úr felszólított engem arra, hogy adataimat hozzam nyilvánosságra. Én a belügyminiszter úrral tárgyalva adataimat vele közöltem. A belügyminiszter úr által rendelkezésemre bocsátott adatokból viszont meggyőződtem arról, hogy a belügyminiszter urat a patikaadományozásoknál nem a tudomásomra jutott és általam illetéktelennek vélt befolyás, hanem teljesen jogos szempontok vezették. (Mozgás és helyeslés a jobboldalon. — Felkiáltások jobbfelöl: Ez beszéd! — Lázár Miklós: Ez fair!) Kijelentem, hogy amidőn én a dolgot a belügyminiszter úrnak előadtam, a belügyminiszter úr engem megnyugtatott s rendelkezésemre bocsátotta azokat az adatokat, amelyekből meggyőződtem arról, hogy a belügyminiszter urat a patikajogok adományozásánál nem a tudomásomra jutott és általam illetéktelennek vélt befolyások, hanem jogos szempontok vezették. Tartozom a belügyminiszter úrnak azzal, hogy ebben a kérdésben megadjam neki azt az elégtételt, amely őt eljárásában megilleti. (Élénk helyeslés ) Elnök; Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Peyer Károly! Peyer Károly: T. Képviselőház! A belügyminiszter úr felszólalásában szomorú képet festett a falu egészségügyi állapotáról. Azok, akik a falu egészségügyi állapotát közelről ismerik, ezt a képet még szomorúbbá festhetnék. Nemcsak az a hiány áll fenn, hogy a falunak nincs megfelelő orvosa és nincs megfelelően képzett bábaasszonya, hanem nincsenek meg azok a minimális egészségügyi berendezései sem, amelyek nélkül a lakosság egészségügyének gondos ápolása el sem képzelhető. Többek között felemlítem, hogy például Pest vármegyének, ennek a vezérvármegyének nincsen kórháza. Pest vármegye összes betegeit a budapesti kórházakba küldi, mert nincs önálló kórháza. Ez a probléma ugyan évek óta foglalkoztatja a vármegye közönségét, de a kérdés egy lépéssel sem ment előbbre. Hogy ez más vármegyékben hogy van, azt igazolhatják azok a szomorú adatok, amelyekből kitűnik, hogy a kórházi ágyak számát mindinkább csökkenteni kell és sajnos, nemcsak a vidéken csökkentették, hanem sajnálattal kell megálla^ pítani, hogy a kultuszminiszter úr a klinikai ágyak számát is lényegesen csökkentette, s ezzel a férőhelyek száma kevesebb lett. T. Ház! Nem tudnám pontosan megmondani, hogy hány éve, de még Mayer János földmívelésügyi minisztersége alatt, amikor az ipari munkásság betegbiztosításáról volt szó, a Ház elfogadott egy határozati javaslatot, hogy egy éven belül be kell terjeszteni a mezőgazdasági munkások betegségi biztosításáról szóló törvényjavaslatot. Azóta több mint öt év telt el és ahogyan én értesülve vagyok, a földmívelésügyi minisztériumban még a kezdet kezdetén sincsenek a törvényjavaslatot illetőleg. Ha jól tudom, mindössze egypár ezer pengőt kértek valamely intézménytől, hogy a szükséges statisztikai adatokat feldolgozzák és az előkészületeket megtegyék. Ez is jó pár évvel ezelőtt volt, azóta is maradt minden a régiben és nem történt semmi. Már pedig a falu lakosságának alapos és rendszeres egészségügyi ellátásáról szó sem lehet mindaddig, amíg a mezőgazdasági munkásság kötelező biztosítását nem iktatják törvénybe. Elképzelhetetlen, hogy a mezőgazdaságban, az uradalmakban és a mezőgazdasága gal összefüggő üzemekben alkalmazott munkások kötelező biztosítás alá ne vonassanak és hogy ezeknek a biztosítása rábízassák a gazdasági cselédpénztárra, amely létezik ugyan papiroson, de amelynek szolgáltatmányai majdnem egyenlőek a semmivel, mert a legtöbb esetben alig tud ez a pénztár még a legminimálisabb kötelességeinek is eleget tenni. Nagy probléma a kórházi ápolás kérdése is. A miniszter úr beszédében említette, hogy a kórházak ügyét rendezni kell. Én is osztozom ebben a felfogásban. Osztozom pedig azért, mert a kórházkérdés megoldása, illetve rendezése egyáltalában nem történt meg. Azzal a rendezéssel, amely legutóbb a miniszter úr és a főváros képviselői között történt s amelynek kihatása volt az egész országra, rendezés egyáltalában nem volt. Ma a helyzet az, hogy a főváros kórházai, a vidéki kórházak is és a magánkórházak is az állam részéről bizonyos támogatásban részesülnek, fix összeget kapnak. Ez a fix összeg nem elegendő a kórházak fenntartására és miután az Országos Társadalombiztosító Intézeten kívül senki sincs, aki fizet a kórházban ápoltakért, — legfeljebb némelykor valamely vagyonosabbtól lehet az ápolási költségeket behajtani — a, kórházaknak semmi más