Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-282

174 Az országgyűlés képviselőházának 282 ülése 1034 május 24-én, csütörtökön rendes, állami fizetési osztályokba sorozott állásokká átszervezni. Azt hiszem, ez nagyon méltányos és csekély kérelem, amellyel az orvosi probléma megoldását megint egy lépéssel előbbre tudjuk vinni. Én már a pénzügyi bizottság ülésén is rámutattam a belügyminiszter úr előtt arra, hogy a prevencióra szánt összeg szerény véleményem szerint is kevés, erre a célra is többet kellene adni. Méltóztassék azonban megengedni, lehetne talán az erre szükséges pénzt máshonnan előteremteni, például ha a kórházi ápolás idejét le tudnánk csökkenteni. Utalok pl. ebben a vonatkozásban a fővárosnál kidolgozott statisztikai adatok alapján arra, hogy mennyire lenne csökkenthető a kórházak költségvetése, ha például a kormány kiadná a lúgkőnek a forgalomból való kitiltása érdekében azt a radikális intézkedést, amely kiemelné Magyarországot abból az igazán balkáni állapotból, hogy napról-napra szomorúan kelljen olvasnunk a lúgkőmérgezések borzalmas eseteit. 1929 január 1-étől 1933 novemberig, tehát négy év és tizenegy hónap alatt 2080 lúgmérgezettet ápoltak a fővárosi kórházakban összesen 51,000 ápolási nap igénybevételével. Az egész országra vonatkoztatva ez a szám, ha arányosan vesszük, körülbelül megduplázható. Egyetlenegy évre átszámítva a lúgmérgezetsk száma tehát körülbelül 840, az ápolási napok száma pedig 20.400, ami öt pengővel számítva több, mint 150.000 pengőt jelent. Ez, amit felemelítettem, csakugyan egyik olyan probléma, amelynek megoldásával a kórházi ápolások költségeit csökkenteni lehetne. Abban az esetben, ha a lúgkőnek forgalombahozatala megfelelő módon szabályozva lesz, ezek a lúgkőmérgezések feltétlenül meg fognak szűnni. (Erdélyi Aladár: Akkor vidéken szappant sem fognak tudni főzni!) Dehogy nem fognak tudni! Annyira fontos a gyermekvédelem és a gyermekek érdekében ez a kérdés, hogy hajlandó vagyok még hátrányokat is vállalni és elszenvedni más irányban. Ha tudná t. képviselőtársam, milyen borzalmas szenvedéseknek vannak kitéve egész életükön keresztül azok, akik egy lúgkőmérgezés balesetét szenvedték el. Tisztelettel vagyok bátor rámutatni a belügyminiszter úr előtt arra is, hogy nagyon helyesnek tartanám, ha a pénztári orvosok, az Oti.-orvosok fizetésének a kérdését is megoldaná. Szomorúan kell megállapítanom, hogy az orvosok fizetését redukálni méltóztatott azon az alapon, hogy a pénztárak deficitjeit szanáljákA pénztári orvosok fizetését a deficit eltüntetése érdekében csökkentették. Ma már, — úgy tudom — a pénztáraknak ez a szanálása befejeztetett, helyesnek tartanám tehát, h a a belügyminiszter úr megszüntetné ezt a szanálást az orvosokkal szemben is. Az Oti. már rendbejött, és hogy ott az adminisztratív vezetőknek külön bizonyos reprezentációs költségeket is adnak, ezt utóvégre nem azért kifogásolom, amiért ezt kapják, hanem azért teszem szóvá, mert ez azt bizonyítja, hogy feleslegek vannak. (Ügy van! Ügy van! bálfelöl.) Lehetetlennek tartom ennek következtében, hogy ennek az intézetnek a hátrányait egyedül az orvosi társadalom szenvedje el. Utalok arra is, hogy a miniszter úr az álláshalmozások megszüntetésének a kérdésében is adott ki egy intézkedést. Ügy érzem, hogy amikor másutt sehol sem hajtották végre az álláshalmozások kérdésének a megoldását, nagyon helytelen volt ennek a problémának a megoldását egyedül az orvosokon kipróbálni. Hiszen másutt egyesek szaporítják az állásokat, sőt — azt lehet mondani — a jövedelmeket is. Sehol sem hajtották végre ezt, egyedül csak a pénztári orvosokon, akiken az Oti.-nak, ennek a közegészségügyi intézménynek a jövője épül felMiután ebben a problémában én a belügyminiszter úr részéről a múlt évhez viszonyítva nem látok haladást szociális téren, ennek következtében nem tudom a költségvetést magamévá tenni, és így nem fogadom el. (Elénk helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Schmidt Miklós! Elnök: A képviselő úr nincs jelen, feliratkozása töröltetik. Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Pintér László! Pintér László: T. Ház! Előttem szólott t. képviselőtársam megemlítette azt az áldásos működést, amelyet a Vöröskereszt kifejt az országban. Teljes mértékben csatlakozom ezekhez az elismerő szavakhoz, és főkép a Vöröskereszt szociális szakosztálya előtt hajtom meg elismerésem zászlaját. A főváros egyes kerületeiben a Vöröskereszt szociális szakosztálya a szegénygondozás terén határozottan példás, szociális és humánus működést fejt ki, amellyel példát ad a többi társadalmi egyesületnek arra, hogy ebben a nyomorúságos időben ^ vegyék észre nyomorgó és szenvedő embertársaikat. Hatalmas munkát, példát adó akciót fejtett ki a katolikus karitása is! Elismerés érte! T. Ház! A belügyi költségvetésnek egy-két konkrét kérdésével akarok foglalkozni. Ha valaki megnézi a rendőrségi rovatot, akkor azt látja, hogy évek óta fel van véve a fogalmazási karban 33, a felügyelői karban pedig 42 gyakornoki állás, ellenben az ellátmány hiányzik, és annak ellenére, hogy ez a szám a végleges létszámba be van kalkulálva, ezek az állások még nincsenek betöltve. Arra kérem a miniszter urat, hogy ezt a tételt méltóztassék meggondolás tárgyává tenni, mert ez szorosan összefügg annak a 82 diplomás rendőrdíjnoknak és kezelőnek kérdésével, akik immár 10, sőt 11—12 esztendő óta szolgálnak a rendőrségnél. Ezek fogalmazási munkakört látnak el, diplomával bírnak, jogvégzett emberek, jóformán ők végzik a rendőrség robotmunkáját, mégpedig mindenkinek a megelégedésére. Ez a íiatalság nem tud előre jutni, azt lehet mondani, hogy lasciate ogni speranza a sorsuk, semmi kilátásuk sincs arra, hogy ebből a rabszolgasorsból — hogy így fejezzem ki magamat — kivergődjenek. Minden más igazgatási szakban, ha lassabban is, mint azelőtt, de mégis valami mozgás volt, és ha más nem, legalább remény volt arra, hogy ebből a díjnoki és kezelői sorból kiemelkednek. Például utalok a bíróságokra. A bíróságoknál is a viszonyok mostohasága folytán kénytelenek voltak dupla doktorok elmenni díjnoknak, vagy kezelőnek, ellenben a kormányzat mindig talált utat és^ módot arra, hogy ha lassan is, de mégis kiemelje őket ebből a sorból és ezekből válogassa ki & kinevezendő gyakornokokat. Éppen a rendőrségnél történt érthetetlen módon az, hogy erről a 82 emberről abszolúte megfeledkeztek. Ha most a kormány az állástalan diplomások közül kinevez a gyakornoki státusba diplomásokat, akkor megtörténhetik ezekkel a szerencsétlen fiatalemberekkel, hogy teljesen fiatal, jóformán gyerekemberek eléjük kerülnek, velük töltik be a gyakornoki állásokat, és