Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-282

Az országgyűlés képviselőházának 282, javaslat benyújtását a maga részéről szorgalmazni szükségesnek tartaná. Az előadó úr előadásában a kórházi problémát vetette fel és rámutatott arra, hogy ezidőszerint 40.000-re szaporodott a kórházi férőhelyek száma. (F. Szabó Géza előadó: Nem szaporodott, annyi lett!) A férőhelyek szaporítására az egészségügyi prevenció mellett is szükségünk van, mert amíg Magyarországon a tuberkulotikus betegeket elhelyezni nem tudjuk, amíg Magyarországon az elmebetegek elhelyezése olyan rendkívül sok gondot okoz, pedig azok ápolása kevesebbe kerül, én a magam részéről annak ellenére, hogy helytelennek tartom, a túlméretezett kórházakat, mégis arra kérem a belügyminiszter urat, hogy méltóztassék a férőhelyeket kihasználni. Mert utalak arra a jelentésre, amelyet legutóbb a Budapesti Szegénysorsú Tüdőbeteg SzanatóriumEgyesület tett s amely szerint az egyesület ágyainak számát 1931-ben 260-nal szaporította. Ezzel szemben a jelentésből azt látjuk, hogy az egyesület 1931-ben 3018 beteget ápolt, 1932-ben 2766 beteget, 1933-ban pedig már csak 2307 beteget és csak azért ápolt ilyen kevés beteget, mert a beutalás az állam részéről nem történt meg, holott pedig a tuberkulotikus betegeknek a saját költségükön való elhelyezése ma ebben a szegény országban szinte lehetetlen. Az intézmény tehát maga is szenved és tönkre fog menni, ha nem történik meg ennek megfelelő anyagi alátámasztása. Viszont pedig, amikor a tuberkulotikus betegek ezrei vannak itt kórházi ápolás nélkül, tehát a fertőzés minden lehetőségét elősegítik, akkor méltóztassék ezt figyelembe venni és felhasználni. Természetes dolog, hogy a társadalom támogatása is hiányzik ennél a kérdésnél és szomorúan állapítom meg, hogy ennek a költségvetésében a bankok és pénzintézetek mindössze 5225 pengővel szerepelnek s ;azt hiszem, hogy ezzel nem nagyon erőltették meg magukat a közegészségügyi problémák terén. Előttem szólott t. képviselőtársam^ beszélt az orvosi rendnek a szomorú sorsáról és azokról a szomorú gazdasági viszonyokról, amelyek ezidőszerint az orvosi társadalomra nehezednek. 9000 orvost ez a kis ország a jelenlegi gazdasági viszonyok között nem íbir meg, de ha talán jobb gazdasági viszonyok között volna, akkor esetleg. Mert hiszen lehetetlenség, hogy amíg az országban 900 emberre, addig Budapesten 300 emberre esik egy orvos. 300 ember egy orvos megélhetését biztosítani nem tudja, úgyhogy ez as a pont, ahol nekünk az orvostársadalom helyzetén segítenünk kell. En sem azt mondom, hogy meg kell szüntetni az orvosképzést, hanem arra kell rámutatnom, ^hogy új munkaterületeket kell kimunkálnunk és a prevenció kérdésénél az orvosokat nem ingyenes munkával kell igénybe venni, hanem részükre állásokat kell szervezni és be kell állítanunk őket mindazokra a helyekre, amelyeket ma laikus emberek töltenek be. Ezért voltam (bátor rámutatni azokra az intézményekre, amely intézményeknél nagyon könnyű volna ezeknek az orvosoknak megfelelő helyre való beállítása. De rá kell mutatnom arra is, hogy amikor az orvostársadalom annyi áldozatot hoz

% most ujabb társadalombiztosító intézeteket kreálnak, amelyek tulajdonképpen csak az orvosi munka devalválását jelentik. En a miniszter úr szavára hivatkozom, amikor maga is elismerte, hogy szégyenteljesek azok a fizetések, amelyeket bármely társadalombiztosító intézetnél az ülése 1934 május 24-én, csütörtökön 173 orvosoknak nyújtanak. Minthogy tulajdonképpen minden egyes társadalombiztosító intézet egészségügyi intézmény és az orvosi munkán épül fel, ennélfogva elsősorban azokat kellene fizetni, akik ezt a munkát szolgáltatják. Tudom, hogy ebben a kérdésben nem egyezik a belügyminiszter úr felfogásával a pénzügyminiszter úr felfogása, aki az Otba.-kérdést is felvetette. Ez az egész probléma másfél esztendő óta húzódik és vajúdik. A múlt esztendőben azt mondották, hogy én vagyok az akadálya a kérdés elintézésének, mert amíg én vagyok az Orvosszövetség^ elnöke, nem tudják megoldani a íké'rdést. Azóta már nyolc hónap telt el, én félreállottam az útból, és még ma sem oldották azt meg, ma .sem tudták megoldani, mert roszszul fogták meg a kérdést. Ezt az egész rendelő intézetet azért kellett megszervezni, hogy a Gyermekvédő Ligát szanálják. Ezért vásárolták meg a tisztviselők pénzén, és most a gombhoz meg kell csinálni a kabátot, holott ennek az Országos Tisztviselői Betegápolási Alapnak rendelkezésére állott egy másik épület is, rendelkezésére állott a szabadkőműves páholyok Podmaniczky-utcai palotája, amely ma az Országos Tisztviselői Betegápolási Alapé, úgy, hogy ezt felhasználhatta volna a rendelő intézet céljaira. De nem erről volt szó, hanem arról, hogy a tisztviselők pénzén kellett szanálni a Gyermekvédő Ligát, kellett pótolni a Gyermekvédő Liga elköltött százezreit és most sem a tisztviselő társadalom, sem az orvostársadalom nem lesz jól kielégítve. Mi egy olyan javaslatot tettünk, amelynek alapján a betegségi magánbiztosítás útján sokkal jobban és^ helyesebben lett volna megoldható ez a kérdés. Nem kérek a belügyminiszter úrtól semmi mást, csak azt, tegye vizsgálat tárgyává ezt a problémát. Méltóztassék megvizsgálni az orvosszövetségnek az erre vonatkozó előterjesztését, amely a június 10-iki kongresszus befejezése után beérkezik. Azt hiszem, hogy a belügyminiszter úr is helyesnek fogja ezt találni. Nem lehetséges az, hogy a tisztviselő társadalmat is egy betegségbiztosító intézetbe tömörítsük, hiszen jól tudjuk, hogy amikor az 1927 :XXL te. megszületett, már akkor provideáltak arra, íhogy a tisztviselők részére betegségbiztosító intézetet felállítani nem fognak. Tekintettel az idő előrenaladott voltára, a belügyminiszter úr figyelmét csak egy konkrét kérdésre szeretném felhívni. Itt van a Mátraszanatórium kérdése. A Mátra-szanatóriumot megcsináltuk. Erről a problémáról sokat beszélnek pro és kontra. Mondják azt is, hogy nem kellett volna ezt a szanatóriumot megépíteni. Én azt mondom, hogy a szanatóriumra szükség van, de az, hogy drágán építették, más kérdés. De viszont ne méltóztassanak most már az orvosokon takarékoskodni. Méltóztatnak tudni, hogy ebben az Jntézetben az orvosok ma is csak tiszteletdíj mellett vannak alkalmazva, az orvosi állások tehát nem nyugdíjas állások. Amíg az összes altisztek, mosogatónők, ápolónők és egyebek nyugdíjas állásban vannak alkalmazva, addig az orvosok élete problematikus, mindig magán hordozza azt a bizonyos sötét Dallost. a gazdasági lehetetlenülést, úgy a maguk, mint családjuk egzisztenciája semmiképpen sincs a jövőre biztosítva Tiszte]ettél kérem a belügyminiszter urat, méltóztassék intézkedni, hogy ennek a 6—8 orvosnak — akinek a munkáján épül fel az ágész Mátra-szanatóriumnak és a tuberkulózis kérdésének megoldása — a fizetése is rendeztessék. Méltóztassék a tiszteletdíjas állásokat megszüntetni és 26*