Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-281

152 Az országgyűlés képviselőházának meg. Még inkább megfontolást igényel, hogy akkor, amikor ilyen nagy orvosi feleslegünk van, ne kísérletezzünk a külföldi minták után főiskolát végzett védőnőkkel és ne költsünk annyit a bábaügy rendezésére, amikor a védőnői munkát elvégezhetnék a kenyér nélküli orvosok s most már nem tartozik az utópiák közé, hogy bábák helyett mindenütt a vidékre kitelepítendő fiatal orvosnemzedék vezesse le a szüléseket. A védőnőkérdéssel kapcsolatban rá kell mutatni a harmadik figyelemreméltó problémára, arra, hogy a falvak érdekében megindult nagyvonalú és örvendetes akció egyoldalúságban ne szenvedjen. A legkiválóbb egészségügyi intézményünknek, a magyar csecsemőhalálozás leküzdésében elévülhetetlen érdemeket szerzett Országos Stefánia Szövetségnek államsegélye változatlan maradt a pénzügyi nehézségek ellenére is. Éppen ennek a szövetségnek működése bizonyítja azt, ihogy nálunk csak a magyar talajból fakadt és a magyar népléleknek megfelelő intézmények érhetnek el sikert. A Stefániának így sikerült a csecsemőhalálozást felére, sőt harmadára csökkentenie egyes helyeken. Önkéntelenül merül fel tehát a kérdés, hogy amikor a Stefánia Szövetség ilyen jól bevált, nem ezt kellene-e kivinni a falvakba, annálinkább, mert vele szemben a társadalom áldozatkészsége is fenforog, nem az olcsón igazgatott társadalmi szervezetet kellene-e előnyben részesíteni a bürokratikus szervezettel szemben s nem a Stefániára kellene-e rábízni a gümőkór és a nemi betegségek elleni küzdelem vezetését? A Stefánia orvosokkal és olyan védőnőkkel dolgozik, akik nem főiskolások és akik nem is akarnak az orvosnak, orvosok versenytársai lenni. Nagyon örvendetes, hogy ez a költségvetés például 30 új falusi egészségvédelmi körzetet kíván létesíteni. A gyakorlati szakember azonban gondolkodóba esik és kell is, hogy essék azon, hogy ez a különleges szervezet a Közegészségügyi Intézet fiókállomásaival, mintajárásaival és falusi körzeteivel nem bontja-e meg a közigazgatás egységét? Mit müvei akkor majd az általános egészségügyi hatóság és a tisztiorvos, ha mindent kivesznek a kezéből? Elveszti az érdeklődését azon ügyek iránt, amelyek hatalmi köréből kiesnek, a külön szakközegek pedig — tapasztalhattuk ezt igen gyakran — nem rendelkeznek általános igazgatási tájékozottsággal és szociális érzékkel. Amikor tehát megelégedéssel kell megállapítanunk a falu egészségügyének homloktérbe való állítását, megfontolandó volna, hogy a nem mindig célravezető külföldi példák helyett ne erősítsük-e az általános egészségügyi igazgatást és ne fejlesszük-e ki még jobhan, falusi vonatkozásban is azt a társadalmi szervezetet, amely az anya- és csecsemővédelem terén eredményeit már bemutatta, tehát feltételezhető róla, hogy más egészségügyi vonatkozásokban is hasonló eredménnyel működnék. (Úgy* van! Ügy van! a jobboldalon. — Mojzes János: Hol van a miniszter? — Niamessny Mihály: Itt van az előadó! — Mojzes János: A miniszternek is itt kellene lennie!) Kérem képviselő úr, anynyira váratlanul került sor a belügyi tárcára, hogy méltányos kérés, méltóztassék talán addig türelemmel lenni, amíg a miniszter úr autóval idejön. (Petrovácz Gyula: Én is be tudtam jönni autóval! — Zaj.) Azt tudni kell, hogy legalább 15 szónokra számíthattunk, teljesen jóhiszemű lett volna tehát még nekem is az a vélekedésem, hogy nem kerül ma reám a 281. ülése 193A május 23-án, szerdán sor. (Erdélyi Aladár: Nyugodtan aludhattunk is volna!) T. Képviselőház! Ezt a témakört már be is fejezhetném, csak annak szeretnék még kifejezést adni, hogy kiválóan örvendetesnek tartom, hogy az egészségügyi kormányzat a belügyi kormányzatba olvadt bele, mert így biztosra vehető, hogy úgy az önkormányzati testületek anyagi helyzetét, mint az általános igazgatás érdekeit a kormányzat a legmeszszebbmenően megvédi és az egyoldalú tájékozódással szemben a bevált társadalmi erőkhöz megtalálja az utat. (Erdélyi Aladár: Hej, pedig de védelmezték a másikat!) Most f pedig méltóztassanak megengedni, hogy ennél az eszmekörnél még egy pillanatig időzzem és néhány vonással az Országos Társadalombiztosító Intézetről emlékezzem meg. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Köztudomású dolog, hogy a társadalombiztosítás intézményét nemcsak nálunk, hanem egyáltalában minden államban mennyire támadják, de azonnal bátor vagyok hozzátenni, hogy mindamellett minden államban nélkülözhetetlennek is tartják. Támadják, de meg vannak győződve arról, hogy egyben nélkülözhetetlen is. Ezt én a magam részéről természetesnek tartom, mert mihelyt felvetik azt a lehetőséget, hogy mi történnék a társadalombiztosítás megszüntetése esetén, kitűnik, hogy sokkal több baj és nehézség állna elő, mint az intézmény működése idején. (Mojzes János: Nélkülözhetetlen és elviselhetetlen! — Malasits Géza: Na, nem annyira elviselhetetlen! — Mojzes János: Inkább elviselhetetlen, mint nélkülözhetetlen!) Mindjárt rá fogok mutatni arra, hogy amelyik részében elviselhetetlen volna, abban a részében úgy a munkaadók, mint a munkások, magukra vállalták a legnagyobb teherszázalékot. Arra az álláspontra csakugyan nem lehet helyezkedni, hogy a gazdaságilag gyengék a társadalombiztosítás nélkülözése esetén szociális gondozás nélkül maradjanak. Már pedig, ha a társadalombiztosítási kötelezettség helyébe a munkaadók szavatossága lépne, tehát a munkaadó köteles volna gondoskodni a munkavállalója eltartásáról annak betegsége, megrokkanása, vagy balesete esetén, olyan bizonytalan és hirtelen fellépő kockázat sújtaná a munkaadókat, hogy azzal szemben magukat biztosítani volnának kénytelenek. (Ügy van! a baloldalon.) Mármost méltóztassanak meggondolni, hogy hová fordulhatnának a biztosítással? A magánbiztosításhoz; de minthogy ebben az esetben a biztosítást különböző, egymással versenyt kifejtő magánbiztosítók látnák el, a biztosított állomány felpareellázódása következtében egy-egy magánbiztosítóra a munkavállalóknak aránylag csekély hányada esnék, semmiesetre sem akkora tömeg, amely megfelel az OTI 600.000-es és a MABI 90.000-es létszámának. Az pedig vitán felül áll, hogy az ilyen biztosítás lényegesen megdrágulna. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Ki kell emelnem, t. Képviselőház, hogy helyesek voltak azok a kétségtelenül népszerűtlen. — itt fogok válaszolni az előbb elhangzott közbeszólásra — de a köz javát szolgáló intézkedések, amelyekkel a kormányzat a társadalombiztosítás deficitjét megszüntette. (Weltner Jakab: A munkások bőrén!) Kérem, áldozatkészségre mindenütt szükség van. (Ma1 a sits Géza: De miért csak az egyik? — Mojzes János: De csak a minimális áldozatkészségre!) Ez a minimális áldozatkészség az, amit a kormány kénytelen volt megkívánni.