Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.
Ülésnapok - 1931-281
Az országgyűlés képviselőházának 2 §-ának végrehajtásával kapcsolatos megtakarítások már itt is arányosan számításba vétettek. A vármegyei alkalmazottak illetményeihez való hozzájárulás 213.350 pengővel csökkentetett ugyan, ugyancsak az előbb említett alapon, vagyis a normállétszám elérése céljából tett intézkedések folytán és az 1934 : 1. te. 2. §-ában foglaltakra figyelemmel. Itt legyen szabad kitérnem arra az eléggé tekintélyes helyről elindult megállapításra, hogy önkormányzati szerveink túl vanna'k méretezve és költségeink túlságosan nagyok az államháztartás kereteihez és teherbíró képességéhez viszonyítva. Ez a megállapítás — ki merem jelenteni — abban a hibában szenved, amelyben a kellő körültekintés nélkül megalkotott általános megállapítások szenvedni szokÏBIK. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől) Erre már többízben volt alkalmam rámutatni. Néminemű elégtételül szolgál, hogy a pénzügyminiszter úr — akire most ismételten hivatkozom — expozéjában rámutatott arra és azt emelte^ ki, hogy a kormány a takarékosság elveit kívánja érvényesíteni a városokkal szemben is. Hangsúlyozta és ezt én is külön aláhúzom, hogy sokkal kisebb lehetőségek mutatkoznak e tekintetben a vármegyéknél, a községeknél, mivel ezeknek a költségvetései szinte már a minimumra redukálódtak. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Folytatva a költségvetés egyes tételeinek ismertetését, a dologi és egyéb rendes és átmeneti kiadások tétele a körülményekhez képest ismét elég tekintélyes összeggel csökkentetett, ami 880.370 pengőt tesz ki. Annak ellenére, hogy a dologi kiadások csökkentése már az előző években is olyan erőszakolt mérvet mutatott, hogy azoknak megszorítására alig volt kilátás, ezzel szemben a rendes kiadások csökkentése a betegápolási hozzájárulások beszámításában leli magyarázatát, amit a kórházak gazdálkodásának racionálisabbá tétele tesz lehetővé. Végül az átmeneti kiadások 79.620 pengővel való csökkentése csak a legnagyobb erőmegfeszítés árán sikerült, mert az e címen előirányzott összegek a gyámpénztárakban kezelt háborús államadóssági kötvények tulajdonosainak, a háború anyagi károsultjainak, valamint az elemi csapások által sújtott lakosságnak támogatására fordíttatnak. Ki kell emelnem, — és ezt örvendetes jelenségnek tartom — hogy új tételt is üdvözölhetünk a költségvetésben, a beruházások tételét, amely a most folyó költségvetési évben teljesen árván maradt. 100.000 pengőt tüntet fel ez az új tétel, amelyből 90.000 pengő az állami kórházak bővítésére és berendezésére, 10.000 pengő pedig a folyamőrségnél szükséges beruházásokra irányoztatott elő. Többletet tüntet fel és pedig 34.260 pengővel többet, az Országos Társadalombiztosító Intézet betegségi biztosítási ágazata költségeihez való hozzájárulás címén előirányzott öszszeg is, aminek szükségszerű oka, hogy a rokkantság, öregség, özvegység és árvaság esetére szóló biztosítási ágazattól a betegségi biztosítási ágazat által kölcsönvett összegnek az államkincstár részéről magára vállalt évi kamatszolgáltatása biztosítva legyen. Megnyugvásul szolgál az is, hogy a fertőző és népbetegségek elleni védekezés rovatának tételét is sikerült 40.000 pengővel 490.000 pengőre felemelni, amely összeg a falvakban az egészségvédelem múlhatatlanul szükséges kiépítésére fog fordíttatni. (Helyeslés jobbfelől.) I. ülése 193A május 23-án, szerdán 151 Erre voltam bátor utalni ismertetésem bevezető szavaiban is. Eokoncélt szolgál az orvosok továbbképzése című rovatnál a 3000 pengővel felemééit 26.000 pengős tétel, amelyhez most idekapcsoltatott a községi és körorvosoknak a lakosság egészség védelmére való megfelelő kiképzése is. Itt vélek alkalmat találni, hogy néhány közegészségügyi problémára mutassak rá, amelyek a pénzügyi bizottságban is szóba kerültek. Az első probléma az, hogy a túlnyomóan gyógyító munkára nevelt orvosok nálunk aránylag későn ismerték fel a megelőzés fontosságát és befolyásukkal elérték azt, 'hogy még nemrég is az állam a gyógyító-intézetek nagy^ számában, a kórházi férőhelyek szaporításában látta a helyes megoldást és a különböző ^önkormányzati testületeket nagy áldozatok árán kórházaik bővítésére, új kórházak létesítésére sarkalta. így állott elő azután az a helyzet, hogy míg néhány évvel ezelőtt a kórházi ágyak száma mindössze 27.000 volt, most a polgári kórházak ágyainak száma 40.000 körül mozog. A kórházak létesítésére még valahogyan felhaj szólták a kórházfenntartók a kölcsönt, az üzembentartásra azonban hiányzik a fedezet. Minthogy a kórházban ápoltaknak legfeljebb 5%-a fizetőképes, az Országos Betegápolási Alapra, illetőleg a helyébe lépett nyilvános betegápolási és gyermekvédelmi pótadóra, valamint a Társadalombiztosító Intézetekre hárult a feladat, hogy a fizetőképtelen betegekről gondoskodjanak. Az állam nem bírta tovább ezt a terhet és ezért kontingentálnia kellett az egyes kórházaknak adott ellátmányt. Ezidőszerin.t az indokolásból kitetszőleg is a közkórházak részére adott átalány és a magánkórházakban ápolt szegénysorsú betegek ápolási díjai és szállítási költségei 10,593.000 pengőt tesznek .ki, ebből pedig nem lehet megtöLteni a szükségleten felül mérete zett ^kórházi rendszert és így sajnálattal kell megállapítani azt, hogy egyes vidéki kórházakban a férőhelyek kihasználatlanok és a költséges építkezésnek ellentétele nincs meg. (Niamessny Mihály: Sajnos..) Nem lehet tehát azt mondani, hogy a volt népjóléti kormányzat egészségügyi szakértői megfelelő előrelátást .tanúsítottak volna a kórházprogrammot illetőleg. Ebben a kérdésben hivatkozhatnám a mátrai szanatóriumra is, amely óriási túlköltséggel létesíttetett, de ezt nem akarom ez alkalommal belevonni a vita anyagába. T. Ház! A másik nehéz probléma, amelyre rá kell mutatni, az orvosi túlprodukció. Zárj el között megjegyzem, hogy 9003 a jelenlegi orvosi létszám. Még ha meg is értenék az annakidején mellőzött szakértőket, akik az egészségvédelem rendszerének kiépítését sürgették s ezen a téren sok orvost helyeznének is el, akkor sem igen volna lehetőség a jelenlegi gazdasági viszonyok közepette annyi orvosnak a társadalmi állásához mért megélhetésére. Bizony be kell vallanunk, hogy felelősség terheli mind az egyetemet, mind azokat a kormányzatig tényezőket, amelyek már hosszú évekkel ezelőtt nem ismerték fel az orvosi túlprodukcióból eredő veszélyeket. Igazat kell adni azoknak az orvosképviselőknek, akik az általános vita során az orvosnyomort szóvátették, kivezető utat azonban ebből a nehézségből csak nagy bölcseséggel találhatunk. Mindenesetre sokat lendítene az, ha a törvényhozás megalkotná az orvosi kamarákat, amelyek az álláshalmozás, a tisztességtelen verseny kérdését gyökeresen oldhatnák 22*
