Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-281

Az országgyűlés képviselőházának 28 amely nehéz viszonyokkal küzdve, de a nemzeti gondolattól áthatottan maximumát adja annak a kötalességteljesítésnek, amely ma már nem a békeidők kevesebb munkáját igénylő passziója, hanem a nemzetnevelésnek és országépítésnek sok fáradságot és munkát megkövetelő hivatása. Ügy érzem azonban, hogy kötelessége ennek a törvényhozásnak kemény fővetéssel és díszmenetben ellépni a magyar katona egy másik remek példánya, a magyar honvédaltiszt előtt is. Es ha én a nemzetnevelés fontosságát hangsúlyoztam a tisztikarral kapcsolatban mint a honvédség legelsőrangú feladatát, meg kell állapítanom azt is, hogy ennek a munkának nagy része a magyar honvédaltiszti kar vállára hárul, arra a honvédaltisztére, aki az ő munkáját önfeláldozással, a magyar tradíciók teljes átórzettsegében teljesíti, de annak tudatában is, hogy ezt várja tőle a nemzet. A magyar tisztikaron kívül a magyar honvédaltiszti kar a másik pillér. Es ha a trianoni békediktátum szégyenteljesen szabta is meg az ország hadseregének létszámát, ennek a két pillérnek nagyszerű szilárdsága és keménysége ellensúlyozza számbeli hiányát. Hol van ma már a békebeli operettek torzul megrajzolt és megfogott őrmestere? A magyar honvédaltiszt katona a kaszárnyában, pedagógus a gyakorlótéren, kulfcúrlény az ő magánéletében, aki tanul, nevel, képezi önmagát, mert valamennyien egy magasabb történelmi kiküldetés harcosát látják sajátmagukban. A magyar katona él a magyar altisztben. Nemcsak testtel és izommal, nemcsak Manlidher-puskával és kézigránáttal, hanem eszével és szívével is katona és hogy ilyenná formálódhatott és annyira közel tudott férkőzni a magyarság szívéhez, annak a tisztikar teljesítményén kívül az is oka, hogy a magyar honvédaltiszti kart ilyen nagyszerű szellem hatja át. A magyarság a történelem ködébe vesző időktől kezdve katonanép volt. Büszkék vagyunk magyar katonai erényeinkre, büszkék vagyunk bátorságunkra, teljesítményeinkre és azokra, akikben e nagyszerű szellem kemény acélossággal teljesül meg, a magyar katonára és mégis ezzel a honvédelmi költségvetéssel, ezekkel a katonai erényekkel a békét akarjuk szolgálni a^ végletekig. Tudjuk nagyon jól, hogy az egész állami költségvetés és ennek keretén belül a honvédelmi tárca előirányzata is mérhetetlen súllyal nelhezedik az adófizetők vállaira. Tudjuk azt is, hogy a magyar kálváriajárásnak még nincs vége, mégis védrendszerünket fenn kell tartanunk két okból. Az egyik ok az, hogy ha végrendszerünket feladnék, feladnék vele nemzeti életünket, feladnók vele azt a kétségbevonhatatlan jogunkat és törekvésünket, hogy ennek a nemzetnek kötelessége itt a Dunamedencében betölteni továbbra is ezeréves hivatását és kötelessége egy önálló nemzeti lét keretében szolgálni az emberi ideálokat, a civilizációt és a békés fejlődést. A másik ok pedig az. hogy ameddig a világ népei nyíltan és őszintén nem szakítanak az embertelenségnek, az emberi jogok megcsúfolásának mai rendszerével, amíg be nem szüntetik a leszerelés kérdésében folyó halogató, taktikázó és a döntést mindenféle taktikai fogásokkal kik-kitólni akaró játékukat, addig ennek a nemzetnek kötelessége a szavak és a szónoklatok helyett a saját védelmi célját szolgáló berendezkedéseivel a békét f szolgálni. Igenis szolgálni akarjuk a békét azáltal, hogy egyforma elbánást követelünk mindenki száKÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XXIII. !. ülése 19

SU május 23-án, szerdán 149 mára itt a Duna völgyében. Minket nem lehet békebontó törekvésekkel vádolni és azzal sem, hogy mi lennénkaz okozói a legkisebb mértékben is a leszerelési konferencia esetleges csődjének. De odaát a közel szomszédban nagyon rövid az urak emlékezőtehetsége. Nem is olyan régen Kassán talán mi fenyegetődztünk háborúval! Talán mi vagyunk azok, akik fenyegetnek a kisantant ezernyi repülőgépeivel, tankjaival, ágyúival! Nem! Kérdem, mikor fog végre a világ ráeszmélni arra, hogy mi folyik itt, milyen frivol játék folyik az emberiség legszentebb érdekeivel, a szervezett és felelőtlen rágalmazásnak és intrikáknak milyen szövedékével állunk itt szemben! Küzdeni akarunk a békéért, küzdeni az ellen, — amint a miniszterelnök úr mondotta — hogy egyes államok más államokat bizonyos erkölcsi degradáltságot jelentő és szabad elhatározásukat befolyásoló állapotukban tarthassanak. Küzdeni akarunk a békéért, mert a béke nem egy próbláma a sok között, hanem az a központi égitest, amely körül mint bolygók a nap ' körül, minden^ egyéb más probléma f orog, de egyben a végső cél is, amely felé haladnunk kell. Küzdenünk kell a békéért azért, mert az általános bizalmatlanság öli ma meg az egész világgazdaságot, ezért bújik el fel. kutathatatlanul rejtekhelyére a tőke

% ezért nincs pénz, ezért nincs vállalkozás. Az állandó háborúra való gondolás növelte nagyra az autarchia rögeszméjét, amely elzárja a népek elől a boldogulás útjait, ezért nem lehet lerombolni a vámfalakat, ez zárja el a forgalom szabadságát és Öli meg az. emberek, a népek és az árucikkek szabad mozgásának lehetőségét. T. Képviselőház! Ezeknek a gondolatoknak jegyében kell figyelemmel kísérnünk azokat a .tárgyalásokat, amelyek a leszerelés kérdésében Genfben folynak még akkor is, ha a genfi tárgyaló-asztal a leszerelés temetőjévé, az újabb fegyverkezés diadalává változnék esetleg. T. Ház! Nem bocsátkozom elméleti fejtegetésekbe az örök béke lehetőségét illetőleg és nem vagyok hajlandó azt a hosszas, három éven át tartó huza-vonát ismertetni, amely a leszerelés kérdésében eddig minden eredmény nélkül folyt. A magyar álláspont egyszerű és világos. Ha egy nemzetnek joga van a nemzeti biztonságihoz, — pedig minden nemzetnek megvan ehhez a joga — akkor nem járulhatunk hozzá semmiféle olyan konvencióhoz, amely nem tartalmazza a mi egyenjogúságunkat és nem gondoskodik a mi nemzeti biztonságunkról. A magyar álláspont le van szögezve a népszövetségi alapokmány 8. §-ában, ^ amely a fegyverkezések csökkentésének törvénykönyve és amelynek alkalmazása egyszersmindenkorra eldönti azt a sokat vitatott kérdést, hogy mi előbbrevaló, a nemzeti biztonság-e, vagy a leszerelés. Mi nem kívánunk mást, mint hogy a 8. § cikkeit velünk szemben lojálisán alkalmazzák. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) T. Képviselőház! Igénytelen fejtegetéseimnek végéhez érkeztem. Bátor vagyok egyetlen egy citátumra hivatkozni és pedig Delcassé francia miniszterelnöknek 1899-ben elmondott, a frankfurti békére hivatkozott beszédének egy mondatára. A következőket mondja Delcassé francia miniszterelnök (olvassa): »Egy nemzetre nézve nem megbecstelenítő, ha leverik és kést érezve torkán, szerencsétlen békeszerző22