Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-281

142 Az országgyűlés képviselőházának tapasztalataim, jó benyomásaim maradtak erről az időről. El kell ismernem, hogy ezekben a magasrangú katonatisztekben, Szvrcsek altábornagy ban, meg a többiekben mindenkor szociális érzést tapasztaltam és hogy nagyon sok tekintetben járultak hozzá ők ahhoz, hogy a háború alatt a termelés nyugodt menetben haladhatott. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Miért nem lehet ma ez ellen a munkabéruzsora ellen valamelyes gátat vetni 1 (Ügy van! Ügy van a szélsőbaloldalon. — vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Konkrétumokat!) A miniszterelnök úr azt mondja, hogy mi vegyük revízió alá a magunk álláspontját. Nem tudom, mit vegyünk revízió alá, mert ez a legnehezebb. Alkalmam volt, miniszterelnök úr, konkréten is meghatározni, mi az, amivel a munkabéruzsorának, ha nem is egyszersmindenkorra, hanem valamelyes módon gátat lehet vetni. Azt a nemzetközi egyezményt, amelyet Genfben a muilt évben a nemzetközi munkaügyi konferencia elfogadott, tulajdonképpen a szakszervezetek ellen hozták. Ezzel a nemzetközi egyezménnyel a szakszervezetek kollektív-szerződéskötési jogát és törekvését igyekeztek hatálytalanítani és a szakszervezetek kollektív szerződéseit mellőzve, a kormányhatalomra bízni azt, hogy a munkabéreket nivellálja. A magyar kormány ezt az egyezményt -— jóval több, mint egy éve — ratifikálta és a végrehajtási utaisítás is elkészült. Ez ügyben ankétet is tartottunk és ezen az ankéten a kisipar, a nyomdaipar és még egy csomó ipar a végrehajtás mellett foglalt állást, egyedül a nehéz vasipar, a gyáripar volt az, amely ez ellen állást foglalt. Állást foglalt ez ellen az a textilipar, amely 12—14 órás munkaidő mellett, alacsony, siralmas bérek mellett foglalkoztatja a feiletlen munkásleányokat 12—14 éves korban és teszi tönkre őket idő előtt. Ez a textilipar fél attól, hogy törvényes szabályozást léptetnek életbe, hogy nem szabad heti 6—8 pengőt fizetni a munkásnőnek 12—14 órás munkaidő mellett és legyen egy gátlás, hogy ne jöhessenek ide Galíciából jött urak, mint ahogyan volt itt legutóbb kint egy posztógyárban Budafokon, a lódengyári sztrájk alkalmával, ahol megállapították, hogy száz munkásnőre esik egy W. C. és ahol az iparfelügyelők felháborító dolgokat tapasztaltak, viszont a rendőrhatóság összefogdosta a sztrájkoló munkásokat. Egy munkásno állott fel egy gyűlésen és mutatta a kék foltokat, amiket kapott a rendőrségen verés folytán, csak azért, mert egyik munkás-társnőjének azt mondotta: ne menjen he dolgozni, hiszen úgysem tud abból a keresetből megélni. Nem fenyegette, nem terrorizálta, no beszélt a nőhöz, a családanya a családanyáihoz, hogy igyekezzék gyermekeinek valami védelmet nyújtani. A köszönet ezért az volt, hogy a detektívek^ összeverték. (Propper Sándor: Ez a szociális érzék!) Szerettem volna hallani, mit szándékozik tenni a miniszterelnök úr az ellen, hogy vannak ipari szakmunkások, akik fontos pozíciókat töltenek be egyik-másik szakmában 28—30 filléres órabérrel. Méltóztassék kiszámítani, hogy óránkinti 28—30 filléres keresetből, ha 8 órát dolgozik, mit kereshet legjoibb esetben, mennyit kell abból fizetnie adóra, betegsegélyzőre, villamos költségre. Abból az Összegből, ha emberinek nevezhető lakásban akar lakni, hetenként 10 pengő házbért kell fizetnie akkor, amikor egész heti keresete körülbelül csak 12 pengőt tesz ki. Ennek az embernek egész heti élelmezésére 2—3 pengő marad. A következeti, ülése 1Ô3& május 23-án, szerdán meny az, hogy elküldi 'fejletlen gyermekeit a textilgyárba, az asszony elmegy mosni és egy család 3—4—5 tagjának keresetéből a legjobb esetben összehoznak hetenként esetleg 40 pengőt, amiből azután rettenetes nyomorúságban tengeti magát ez a

r

család. Ez képezze a fogyasztás alapját Magyarországon? Ezek fogyasszák el a búzát, a húst, meg a többit, amikor naponta alig telik paprikáskrumplira, alig telik arra, hogy a fizikai éhséget valamikép csillapítani tudják? Ezek azok a szociális problémák, amelyekre kíváncsiak vagyunk, hogy a kormány mikép szándékozik megoldani őket. nem is szólva arról, hogy a betegsegélyezésnél és a balesetbiztosításnál milyen súlyos sérelmek érték a munkásságot. Ha egy munkás ma elmegy az orvoshoz, akkor 20 fillért kell fizetnie azért a munkaadói igazolványért, amellyel igazolják, hogy ő tényleg dolgozik; ha az orvos orvosságot rendel, akkor 30 fillért kell fizetnie azért az orvosságért, amely sokszor nem ér 30 fillért. Ugyanekkor a baleseti díjakat redukálták több mint egymillió pengővel, munkásoknak, akikr.ek a gyalugép pár évvel ezelőtt levette a fél kezét, — mi fényképeket hoztunk a lapokban, fényképeket vittünk el a belügyminiszter úrhoz es más illetékes helyekre — ezeknek a csonkakezü embereknek, akik ma nem tudnak az egészséges emberekkel versenyezni, embereknek, akik elvesztették szemük világát, ma azt mondják, hogy a hozzászokás alapján munkaképességük már a nélkül is változatlan, nem vesztettek semmit sem, tehát eltörölték azt a 20%-ot. amely eddig balesetjáradék fejében részükre meg volt állapítva. Ezek azok a problémák, amelyek bennünket elsősorban érdekeltek. A dolgozó nép millióinak érdekét képviseltük itt, nem egy rideg, egy szűk osztályét és nem abban látjuk a nemzeti alapra való helyezkedést, hogy a magyar kormány messzemenő biztosítékot ad a textilgyárosoknak, a vasiparnak, messzemenő adókedvezményeket és adóelengedéseket ad a nagy földbirtoknak, adósságelengedéseket tesz lehetővé hercegi, grófi és egyéb birtokoknak, hanem abban látjuk a magyar nép és elsősorban a magyar fajvédelmet, hogy a földnélküli emberek millióinak legalább azt a minimális megélhetést kell biztosítani, amihez mint embereknek joguk van. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Azt méltóztatott mondani: vegyük revízió alá álláspontunkat. Nincs mit revízió alá vennünk. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ha a mi hitünk és meggyőződésünk csak odáig terjedni, hogy akkor érezzük elveink igazságát, ha az Németországban 200 vagy Ausztriában nem tudom, hány mandátumban jut kifejezésre, akkor nagyon gyönge volna ennek a pártnak erkölcsi alapja és politikai meggyőződése. (Az elnöki széket Bessenyey Zénó foglalja el.) Kérdem a túloldalon ülő igen t. képviselőket, akik jó katolikusoknak tartják magukat, hogy az ősi katolikusokban valaha is kétségbevonatott a katolikus hitben való igazság azért, mert a katolikusokat keresztre feszítették, vagy megingott-e valaha valakiben a katoli kus hit iránti szeretet, mert a rómaiak az arénában az oroszlánokkal tépették szét a katolikusokat? Ellenkezőleg, annál erősebb lett a hitük. Én csak azt mondhatom; ha egy pártnak olyan hívei vannak, mint amilyenek osztrák elvtársaink voltak, az előtt mindenkinek kalapot kell emelnie, mert nincs Európában párt, amely ké-