Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-281

Az országgyűlés képviselőházának 281. ülése 1934 május 23-án, szerdán 133 heten a fenyegető aszály idején, amikor minden magyar ember idegén végigreszketett az aggodalom, mi lesz a nagy magyar Alfölddel es mi leisz az országgal, ha az aszály továbbtart es jótékony eső nem enyhíti azokat a súlyos károkat, amelyeket ez a hathetes szárazság már is okozott, beutaztam ÉszakMagyarországtól kezdve az Alföld jelentékeny részét. Ha hangot adhatok annak az érzésnek, amelynek el kellett fognia ott minden érző és előrelátó magyar embert, akkor azt kell mondanom, lidércnyomás ülte meg egész érzelemés gondolatvilágomat, látva, hogy kiszolgáltatva az időjárás szeszélyeinek, tehetetlenül kora reggeltől késő estig ötmillió ember bámulja az eget, hogy nem lát-e valamely szürke vagy fekete felleget, amely megváltja, látva, hogy meredek szélén tántorog az egész magyar mezőgazdaság, Ötmillió embernek élete, kenyere, jövője. S akkor felülkerekedett bennem annak a felismerése, hogy nem a tizenkettedik órához, de az utolsó pillanathoz érkeztünk Széchenyi végrendeletének végrehajtására és a víz hasznosításának és az öntözési problémának megoldására- (Helyeslés a baloldalon.) Az elmúlt százévben a magyar nemzet, a magyar társadalom végrehajtotta ennek a végrendeletnek első részét, az ármentesítést és vízszabályozást. Meg vagyok győződve róla, hogy ha ez az ország elpusztulna vagy elsorvadna, ez a kultúrtett, a vizeknek ez a szabályozása és az ármentesítés elég volna a művelt világ számára megállapítani azt, hogy itt a Kárpátok medencéjében, Kelet-Európában egyetlen kultúrnemzet volt és ez a magyar. Ennek a nagyságát csak az méltányolhatja, aki tudja, hogy száz év előtt még millió holdakra terjedő mocsarak terpeszkedtek el a nagy Alföldön, hogy a magyar termőföldek, községek és városok szabad prédái voltak az árvizeknek és a folyók szabadon szaggatták partjaikat és tették tönkre millió és millió ember egész évi verejtékes munkáját. T. Képviselőház! Széchenyi István az Alföld vizeinek megzabolázásával s majdan hasznosításával az Alföld termelési biztonságát akarta megteremteni. En meg vagyok arról győződve, hogy nincs az az elvi különbség a pártok között, nincs az a világnézleti szakadék, amelyre ne verjen hidat az a közérzés, hogy ennek a kérdésnek megoldása elsőrendű közérdek. El kell ismernem, hogy ezzel a mázsás problémával, amelynek súlya alatt görnyed 5—6 millió magyar ember, már az előző kormányok is behatóan foglalkoztak. Nagyon jól tudom, hogy Bethlen István és Károlyi Gyula kormánya is felismerte ennek az ügynek rendkívüli fontosságát. A Gömbös-kormány földművelésügyi minisztere az öntözés kérdésében most megjelent tanulmányának előszavában a következőket mondja (olvassa): »Megerősödött bennem az a vélemény, — mondja Kállay miniszter úr — hogy mezőgazdaságunkat sok vonatkozásban csak termelésünk gyökeres átszervezésével tudjuk a válságból kivezetni és ebben a munkában az öntözés ügyének perdöntő fontossága van.« Mayer János volt földmívelésügyi miniszter úr azt állapította meg, hogy a vizek kártételeinek terén a feladatok nagy része be van fejezve s most el kell jönnie a vizek hasznosításának, illetve az öntözés konkrét megoldásának. De nemcsak kormányaink, hanem akit először kellet volna mondanom, a kormányzó úr ő foméltósága is a legnagyobb érdeklődést mutatja e kérdés iránt, amikor a KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XXIII. magyar műszaki férfiak két év előtti kongreszszusán szót emelt a vizek hasznosítása és az öntözés érdekében. Azóta két nagy csapás érte mezőgazdaságunkat. Egyik a munkanélküliség, amelyről Ernszt Sándor t. képviselőtársam oly szívbemarkoló szavakkal emlékezett meg, a másik pedig mezőgazdasági terményeink árának katasztrofális süllyedése. Tehát ixgy a kormányzó űr, mint a kormány, mint a legkitűnőbb magyar és külföldi műszaki szakemberek, az egész tudományos világ azt a meggyőződést vallja, hogy ennek a megoldásnak nincs semminemű akadálya a pénzügyi akadályon kívül, — amelyre a t. Ház engedelmével még vissza fogok térni. A trianoni békekötés folytán vízügyünk fontossága százszorosan emelkedett, főleg azáltal, hogy Nagy-Magyarország szikes földjeinek legnagyobb része a csonka ország területén maradt. T. Képviselőház! Én meg vagyok győződve arról, hogy Mussolini, aki ennek a kornak legnagyobb alkotó zsenije, nem azzal fogja beírni a nevét a történelembe, hogy az olaszokkal fekete inget viseltet, nem is azzal fog megmaradni a történelemben, hogy bevezette a jobbkéz felemelésével való üdvözlést, hanem igenis azzal, hogy az olasz nemzet kezét tudta munkára emelni, amellyel kiszárította a pontini mocsarakat, amellyel megkötötte a tripoliszi sívó homokot, amellyel a csatornáknak és kutaknak ezrét emelte és amellyel megszervezte a Bataglia del Granot. Valamennyi cselekedete a természeti erők megfékezése és ez az igazi alkotó munka. Ilyen volna például az Alföld öntözésének a megvalósítása is. Nagyon jól tudom, hogy ellene sok ellenvetést tehetnek a képviselőtársaim. Ismerem azokat a dajkameséket, amelyeket vidékről vidékre terjesztenek, hogy az Alföld vízrendezése kiszárította a talajt, elsivatagosította az Alföldet, hogy megrontotta a klímát és elszíkesítette a talajt. (Mojzes János: Ez csak az első szükséges lépés volt. A második lépés az öntözés!) Mindez azonban babona és balhiedelem, mert a tudomány minden kétséget kizáró módon megállapította, hogy a vízimunkálatok végrehajtása óta az Alföld klímája semmivel sem változott meg, a szikes területek pedig nemhogy nőttek volna, hanem 80.000 holddal csökkentek. QVJTojzes János: És az öntözéshez ez az első szükséges lépés!) Ezek a tudományos babonák tehát elégtek a tudományos viták és kutatások tisztítótűzében; kár is ezekkel foglalkozni. (Helyeslés a középen.) A kérdés megoldása azért válik most legvéresebb és legaktuálisabb problémánkká, mert az ország megcsonkítása folytán ma az Alföld majdnem a felét teszi ki az ország területének, az Alföld problémája tehát nem alföldi kérdés, hanem országos kérdés. (Mojzes János: És teljesen ki van téve az Alföld az időjárás szeszélyének.) Pedig, t. Ház, a tisztelt alföldi képviselőtársaim saját tapasztalataikból is megállapíthatják, hogy az Alföldön nőttön-nő a baj és a gond. Megállapíthatjuk a statisztika alapján, hogy a termő terület és a talaj termőereje évről évre csökkenő irányzatot mutat. A szeszélyes klíma nem engedi meg az erősebb állatartást, és ez az egyoldalú búza- és kukoricagazdálkodásnak rendkívüli értékesítési nehézségeket okoz. A szikes terület sokak szerint egymillió holdra rúg. Rengeteg a parlagon heverő föld, a munkanélküliség fenyegetően szaporodik. A munkanélkülieket a boldog béke 20