Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-281

Az országgyűlés képviselőházának 28 Ez az én elméletem és konstrukcióm, t. Haz, amelyet igyekeztem minden eshetőségre beállítani. Hogy megbecsüljem a mélyen tminiszterelnök úr jelenlétét és kiegészítsem ezt a fejtegetésemet, kénytelen vagyok visszamenni költségvetési beszédem néhány megállapításara, mert fel kell tételeznem, hogy a miniszterelnök úrnak nincs ideje elolvasni minden beszédet, amely akkor hangzott el, amikor ő nem volt jelen. En ebben a beszédemben — amelyre Jánossy Gábor és többen azt mondották: minek ezeket elmondani, hiszen ezeket mindnyájan valljuk, ami után én azt kértem tőlük, hogy a konzekvenciákat is vonják le — azt mondottam: mi tehát az ezeréves alkotmány lényege! Először: nincs abszolút királyi hatalom, de nincs a törvényes formák nélkül vagy azok megkerülésével nemzeti akaratnyilvánítás sem. A törvényes király és a törvényes formák között megnyilvánuló nemzeti akarat együtt birtokolják és képviselik a nemzeti szuverenitást. Nem új dolog ez, Deák Ferenc is elmondotta az ő híres munkájában, amikor a jogfolytonosságért harcolt, de az egész Szentkorona-tannak a lényege is, amely a királyt és a nemzetet úgy fonta össze, hogy a nemzeti szuverenitást együtt képviselik. Werbőczy tanítása is — ezt az egyet felolvasom — ugyanez (olvassa): »iAz országgyűlés határozata törvényerőre csak akkor emelkedik, ha a fejedelem elfogadja, mert sem a király, sem az országgyűlés nem_ hozhat önállóan törvényt.« Ezt mindnyájan tudjuk, s csak egyre hívom fel a • figyelmet: íme a magyar alkotmánynak kettős pillére van és kettős biztosíték van a 'forradalmak ellen, mert ez a tan éppúgy biztosíték a felülről jövő forradalom, az abszolutizmus ellen, mint ahogy biztosíték az alulról, a királyi hatalommal szemben jelentkező forradalommal szemben. Megállapítottam beszédemben, — röviden összefoglalom — hogy 1920-ban mi csak egy kisegítő .alkotmányra tértünk át s nem akartunk szakítani az ezeréves alkotmánnyal. A mi alkotmánynink ; nem papiros-alkotmány, én tehát az ezeréves alkotmány alatt sohasem érthetem azt, hogy ha szükségből vagy kényszerből beiktattak egy törvényt, amely ellenkezik az alkotmányos elvvel, akkor én ;az egész alkotmányt megváltoztattam, mert ez a papirosalkotmány teóriájának felelne meg. Továbbá 1920-ban — szószerint benne van előadói beszédemben — ezt mondottam: A nemzetgyűlés nem a királyi hatalommal szemben alakult, nem abrogált királyi jogokat, nem a rousseau-i népszuverenitás elvén jött össze, nem alkotmányjogi constituante, — ezt Bethlen István töbhször megerősítette — hanem a király távolléte, vis major miatt, de ez nem jogi akadály, hanem fizikai akadály volt. De nem is kellett volna a külföldnek a detronizációt követelni, ha 1920-iban már megtörtént volna, ami nem történt meg és amit sokan bele akarnak magyarázni. Bethlen István grófnak pécsi beszédéből, mint bizonyítékot, csak három egészen rövid gondolatot említek: a király távozása vis major következménye; ha vis major akadályozta jogainak gyakorlásában, legitim jogai nem szűntek meg; ha királyság maradunk, nem távolodhatunk ettől az alkotmányos alaptól. Ha ez jogilag helyes beszéd volt, akkor helyes beszéd marad azután is, ha politikusok bűnei miatt olyan állapot jött létre, hogy a külföld nyomására a detronizációs törvényt meg kellett hozni. De az alkotmány nem változtattatott, . ülése 1934 május 23-án, szerdán 129 Ha Bethlen István azt mondotta pécsi beszédében, hogy ő nem ismer detronizációt, az alkotmány ilyet nem ismer, ha tehát nem isme

ï"ï .

a

ff

or alkotmányosan nem ismerhet szabadkiralyválasztói jogot sem. És ha a detronizacio alkotmányellenes, akkor ennek logikus következménye az, hogy a szabadkirályválasztas elvi álláspontja nem bírja alkotmányunkban létjogosultságát. Azt mondhatnák, hogy itt van az 1921. evi törvény, mit beszélek 1920-ról. Ez az alaptorvény, ezt meg kellett világítani. Az 1921. évi törvény nem rúgja fel az alkotmányt, mert királyság akartunk maradni. Miért? Mert ha az a detronizációs törvény az lett volna, hogy a nemzet ezeréves tradíciójával akar szakítani, akkor Bethlen István gróf nem olyan beszéddel terjesztette volna elő, amelyben hivatkozott a külhatalomra. Nincs időm ezt elolvasni, de Bethlen Istvánnak három-négy mondata van, amely ezt bizonyítja. De tovább megyek. Ha igaz is az, hogy ezt a detronizációs törvényt, az 1921:XLVII. törvénycikket sokan saját akaratukból szavazták meg és az a jelenlévő többség, amely ugyan nem képezte formálisan az akkori képviselők számának többségét, de mégis többség volt és megszavazta, akkor is ki jogosította fel őket arra, ha mindjárt szabad akaratból is hogy ők az ezeréves alkotmány elvétől eltérjenek. Ha királyság akartunk maradni, akkor én ezt a jogalapot nem találom meg abban, hogy most nekem eszembe jut önként detronizálni politikai okból. Ezt ismételten hangsúlyozom. De hol van a politikai ok? Megéredemelte az a Károly király, — akit még mint élő királyt detronizáltak — aki a magyar nemzet mártírja lett, aki annak békét akart hozni, aki haza akart jönni abban a tévhitben, hogy hazajöhet, de azért, hogy a kötelességét teljesítse: annyira nem tartotta magát detronizált királynak. Nem tudok erre mást mondani — hogy többet ne mondjak — csak azt, hogy az 1921. évi XLVIL semmi egyéb, mint amit vulnus legisnek, violativ legisnek nevez az alkotmányjog — ez benne van a Corpus Jurisban — de anélkül, hogy a magyar ezeréves alkotmányjog megváltoztatását tartalmazná. Miért fejtegetem én ezt? Igazán nem teszek mást, mintlhogy törekszem arra, hogy a konszenzust megszerezzem ebben a királykérdésben, mert erre a nemzetnek szüksége van. En segítségére akarok lenni ezzel az alkotmányjogi fejtegetéssel azoknak, akik hatalmon vannak, mert legyenek meggyőződve róla, hogy ha^ más útra térnek, 50—100 év múlva más jogászok fogják bolygatni a kérdést és ezen az alapon a béke nem teremtődik meg. Nem tartom mellékes kérdésnek közjogi szempontból. En ezt nem tartom, mert kimondottan jogállam vagyunk. Ha a jogállamban a.z én kabátomat valaki leveszi rólam, én^ azért pert indítok, mert mindenkinek a jogát meg akarom védeni; az utolsó tyúkperben is jogi álláspontra akarok helyezkedni, akkor az alkotmány alapkérdéseiben nem fogok arra helyezkedni? Lehet, hogy azt mondja nekem valaki: a képviselő úrnak túlságosan katolikus gondolkodása van, mert dogmákban hisz és dogmákon alapulónak látja a dolgokat. Nem íehetek róla, de örülök neki, hogy annak születtem és így tanítottak, mert nem az a néhány esztendő, amelyet megértem, hanem a világtörténelem bizonyítja, — annak mostani folyása is — hogy az egyház dogmái tartják mégis légin-