Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-281

124 Az országgyűlés képviselőházának 281. ülése 1934. május 23-án, szerdán kérdést gyorsan és meggondolás nélkül kell megoldani. Ezt én nem tartom indokoltnak, jóllehet, sohasem állok útjában egy olyan megoldásnak, amely a nemzet javát szolgálja.« Teljesen így van. En már tavaly is azt mondottam, hogy a királyt csakis az egész ország és az ország nevében az országgyűlés, <a kormány és a kormányzó akarata hozhatja vissza. Itt tehát már magábanvéve is elesik az az elgondolás, hogy máról-holnapra, minden meggondolás nélkül lehetne ezt a restaurációt megoldani. Ebben a tekintetben tehát sem aggály, sem differencia közöttünk nincs. A differencia újra csak az, vájjon aktuális-e ez a kérdés, vagy nem? A miniszterelnök úr azt mondja, «hogy nem aktuális, én pedig azt állítom, hogy az előkészítés aktuális. Mi mindig csak az előkészítést és nem magát a megoldást szorgalmaztuk. Aktuális pedig az előkészítés azért, mert hiszen magunknak van már itt élő példánk arra, hogy egyes kérdések bármennyire aktuálisak is nekünk, nagyon hosszú ideig sem jutnak a megoldás lehetőségéhez. Senki sem fogja azt mondani éhben a parlamentben, vagy ebben az országban, hogy a revízió kérdése nem aktuális. Mióta szorgalmazzuk már ezt! Mi, az ellenzéki oldalról talán már töbh, mint egy évtizede, kormánypárti részről szintén már régen, míg végre éppen a Gömbös-kormány tette azt hivatalosan kormányprogrammá. Mégis mit értünk el eddig? Azt értük el, hogy ma több megértést látunk, mint a rajtunk elkövetett igazságtalanságok után, de éppen, ahogyan, azt hiszem, östör t. képviselőtársam mondotta, a revizíóhoz vezető út.még igenis nagyon nehéz és nagyon rögös. Annak ellenére, hogy ez a kérdés aktuális, természetesen a kisantantnak ez sem lesz aktuális. Ez a kérdés magyar szempontból nagyon aktuális, annak ellenére, hogy e kérdés megoldásának megindítása kormányprogrammá is csak nagyon hosszú idő után vált és csak nagyon hosszú idő után lehetett csekély eredményeket is felmutatni. De ilyen körülmények között nem kötelességünk-e nekünk, akik meg vagyunk győződve arról, hogy a törvényes királyság helyreállítása igenis az ország javát szolgálja, odahatni, hogy ez a kérdés aktuálissá tétessék és a kormány legalább is a külföldön igyekezzék előkészíteni ezt a kérdést, hiszen a belföldön való előkészítés elé nagy nehézségek — nagyon jól tudjuk — már nem '.fognak hárulni. En tehát, amikor a miniszterelnök úr álláspontváltozását tudomásul veszem, arra kérem, változtassa meg tavaly elmondott beisizédének egyik passzusát, ez a következő (olvassa): Miután pedig az én kötelességem, hogy a rendre és nyugalomra őrködjek, az igen t. legitimista vezérektől azt kérem, tartsák elveiket fenn, de ne próbáljanak olyan országos szervezkedést, amely szemben találja magát a kormánnyal, mert ez nem érdeke sem a legitimizmusnak, sem a kormánynak, sem az országnak.« Azt hiszem, a miniszterelnök úr legutóbbi állásfoglalása után ezt a tavaly elmondott mondatát talán tárgytalannak is szabad tekinteni, tárgy talannnak azért, mert az esethen, ha a miniszterelnök úr maga mondja, hogy igenis, előállhat olyan eset, hogy az ország érdekében ezt a kérdést így kell megoldani, akkor természetesen nem állhat fenn az, hogy a szervezkedés Ibármikép országellenes, nemzetellenes, vagy kormányellenes volna. Mi, igenis, a kormány tudtával akarjuk a jövőben szabadon kifejteni a mi nézeteinket, szabadon kifejteni a mi elgondolásunkat. Azt hiszem, hogy a szólásszabadsággal nemcsak ennek a kérdésnek, de minden nagy kérdésnek szabad megvilágításával közelebb fogunk jutni a nemzeti egységhez, mint akkor, ha belénk lesz fojtva a szó akár egyik oldalról, akár a másikról és ha nem tudjuk a nemzet előtt tisztázni a különböző gondolatmeneteket, a különböző politikai elgondolásokat. A mi álláspontunk tiszta, világos és erős. Nekünk nines kételyünk aziránt, hogy ki legyen a király. Nekünk megvan a mi királyunk. Nekünk nincs kételyünk aziránt, hogyan kapcsoljuk be a múlt történelmét a jelenbe. Nekünk nincs kételyünk aziránt, hogy az a megoldás, amelyet mi itt ajánlottunk, az a megoldás, amely mellett mi állunk és amely mellett mi küzdünk, az egyetlen megoldás, amely akkor, ha királyság vagyunk, amint a miniszterelnök úr is mondotta, a királykérdést nyugvópontra, teljes megnyugvásra, végleges nyugvópontra fogja juttatni. Ezenfelül még egyet: mert ez az egyetlen megoldás, a törvényes királyság helyreállítása, amely — hogy Tennysont idézzem újból — »In that fierce light that beats upon a throne«: megállhat abban a vakító fényben, mely a trónra esik. A költségvetést nem fogadom el. (Helyeslés a baloldalon. —• Szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Meskó Zoltán! Meskó Zoltán: T. Képviselőház! Sigray igen t. képviselőtársam beszédére reflektálva, a nemzeti szocalista mozgalom nevében megállapítom, hogy mi a királykérdést ebben a pillanatban aktuálisnak nem tartjuk. Mi azon az állásponton vagyunk, hogy mindaddig, amíg országunk nincs meg, amíg fajtestvéreinknek nincs meg a mindennapi kenyerük, ezt a kérdést aktuálissá tenni nem lehet. Nem mondjuk azonban, egy pillanatra sem állítjuk azt, hogy ez a kérdés nem lesz előbb vagy utóbb aktuális, azonban ezt a kérdést a nemzet érdekében mindenesetre maga a nemzet fogja megoldani. T. Képviselőház! A költségvetés általános vitájánál voltam bátor egy-két kérdést szóvátenni, egy kérdést csak érintettem és ez: az úgynevezett utódállamokban a magyar lapok bevitelének kérdése. Az utódállamokba, különösen Csehországba és főleg Romániába a magyar lapokat az ottani kormányok csak akkor engedik be, ha az itteni lapkiadókkal személyesen, vagy megbízott által bizonyos megállapodásokat létesítenek, a lapok bizonyos reverzálist adnak, hogy az ottani állapotokat nem érintik, hogy az ottani bajokat nem teszik szóvá, vagyis hogy az ottani állapotokról a lapok rosszat nem fognak írni. Ez a megállapodás már magában foglalja azt, hogy a magyar sajtónak az a része, amely bekívánkozik a megszállott területekre s amely ma tényleg bemegy Jugoszláviába, az oláhok közé vagy Csehországba, kénytelen bizonyos nemzeti kérdéseket szordinóval kezelni, kénytelen nemzeti sérelmeket, az ottani magyarság üldöztetését, az ottani panamákat és piszkokat elhallgatni, mert máskép a lapot nem engedik be, a behozatali engedélyt az illető lapoktól megvonják. Hogy ez mennyire káros az ottani magyarság közszellemének kialakulására, menynyire destruktív módon hat az ottani magyarságra, amikor a megszállott részen lakó és hazasóvárgó testvérünk a magyar lapokból csak az itteni állapotok ostorozását ol-