Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-279

é Az országgyűlés képviselőházának 279 a ifigyeimét és ebben a tekintetben is ismételten utalok arra, hogy ne méltóztassék arra a kényelmes álláspontra helyezkedni, hogy a rendőrséggel és csendőrséggel nem ön rendelkezik, hanem a belügyminiszter s hogy a belügyminiszter költségvetésének tárgyalásánál mondjam el ezt a kritikát. En el fogom mondani ott is és elmondom itt is. ^Elmondom itt is, mert az igazságügyminiszter úr feladata ebben a tekintetben rendet teremteni és az igazságügyminiszter úr kötelessége, hogy olyan esetekben, amikor észleli azt, hogy a nyomozó hatóságok törvénytiprást követnek el, a hivatalos hatalommal való visszaélés vétsége vagy bűntette miatt az eljárást éppúgy megindítsa, mint ahogy megindítja abban az esetben, ha ezt nem rendőrségi vagy csendőrségi ember, ihanem magánszemély követi el. Ha a hatóságok rigorózusak abban, hogy szentnek és sérthetetlennek tekintik a rendőrt és a csendőrt, mert a legcsekélyebb ellenállás esetén is már hatósági közeg elleni erőszak bűntette miatt indul meg az eljárás, akkor legyenek ebben a tekintetben is elég rigorózusak és ebben a tekintetben is tessék megtenni a szükséges intézkedéseket. Annyira sérelmesnek tartom ezt a dolgot és annyira szükségesnek tartom ebben az ügyben gyors és erélyes intézkedését, hogy egy határozati javaslatot is nyújtok be, amely a következőket tartalmazza (olvassa): Utasítsa a Képviselőház a kormányt, hogy megfelelő intézkedésekkel biztosítsa a bűnvádi perrendtartás rendelkezéseinek betartását a házkutatásoknál és személymotozásoknál. Szerezzen érvényt a bűnvádi perrendtartás azon rendelkezésének, hogy házkutatást és személymotozást a csendőrség vagy a rendőrség közegei az arra illetékes hatóság írásbeli határozata nélkül ne foganatosíthassanak. Általános a panasz, hogy a csendőrség és rendőrség közegei írásbeli határozat nélkül teljesen önkényesen és ötletszerűen, rendszerint az éjjeli órákban fegyverkutatás vagy röpiratkeresés ürügye alatt házkutatásokat és személymotozásokat foganatosítanak, a lakásokban mindent feldúlnak. Ezeket a törvénytelen házkutatásokat előszeretettel foganatosítják a szociáldemokrata pártmozgalomban résztvevő egyének ellen, úgyhogy nyilvánvaló, hogy ezek a házkutatások politikai zaklatás jellegével bírnak és azt célozzák, hogy a mozgalomban résztvevőket, habár ellenük semmiféle bűnvádi eljárás folyamatban nincsen, az éjjeli órákban foganatosított házkutatással megfélemlítsék és a politikai szervezkedéstől visszatartsák«. Éppen ma délelőtt volt alkalmam egy büntető ügyben tárgyalni. A büntető ügyben a vád tárgya tulajdonképpen az volt, hogy felhatalmazásra üldözendő rágalmazás miatt egy főjegyző bűnvádi eljárást indított. Ezzel szemben az nyert beigazolást, — és ezért megfutamodott a főjegyző is, aki ellen a magyar nemzet megbecsülése elleni vétség miatt bűnvádi eljárás volt folyamatban — hogy a főjegyző, amikor neki jólesett és úgy tetszett, magához vett két községi embert és ezekkel együtt azoknál az embereknél, akik szociáldemokratáknak vallották magukat, egyszerűen éjjeli házkutatást tartott, még pedig anélkül, hogy vizsgálóbírói vagy más végzésre hivatkozott volna. Ha ez ellen a csendőrökhöz panaszra mentek, ott csak azt a választ kapták, hogy a főjegyzőnek joga volt házkutatást tartani. (Esztergályos János: Es az ilyen ember szabadon jár!) I ülése 19

SU május 17-én, csütörtökön. Majdnem azt kell mondanom, hogy egyedül alltam a Házban ezzel a kritikával — még a pénzügyi bizottságban is, — hogy az ügyészségek, a vádemelő hatóságok a vádeljárásnál könnyelműen Dárnak el és néha egészen megokolatlanul emelnek vádat. Ma azonban abban a kényelmes és kellemes helyzetben vagyok, hogy ezt az álláspontomat alá tudom támasztani, még pedig azzal, hogy az egyik volt igazságügymmiszter úr és a volt igazságügyi politikai államtitkár úr talán mindössze nem egészen egy hónappal ezelőtt egy büntető főtárgyalás alkalmával hasonló váddal illették a budapesti királyi ügyészséget. A vádra a vádat képviselő ügyész reflektált is és a védőügyvéd azt mondotta, hogy védőbeszédét nem is tudja tovább folytatni, mert attól fél, hogy olyan erős kifejezést használna az ügyészséggel szemben, amely elnöki rendreutasítást involválna. (Kelemen Kornél: Nagy Emil mondotta!) Igen, Nagy Emil mondotta ezt. Azt méltóztatik talán mondani, hogy az én kritikám túlságosan szigorú — én valóban évrőlévre hangoztattam az igazságügyi költségvetés tárgyalásánál az ügyészséggel szemben ezt a vádat, a könnyelmű vádemelést — lehet, hogy politikai elfogultsággal vádolnak engem, ellenben, t. igazságügyminiszter úr, ha ezt nem én mondom, hanem az ön volt elődje vagy az ön minisztériumának volt politikai államtitkára és ugyanezeket a ténymegállapításokat teszi ez a volt miniszter úr egy hónappal ezelőtt egy főtárgyaláson, akkor azt hiszem, el méltóztatik hinni, hogy ennek van valami komoly alapja. Mert ez az igazság akkor is igazság, ha én mondom, de azt hiszem, akkor is igazság, ha Nagy Emil vagy pedig Ángyán Béla volt igazságügyi államtitkár hangoztatja ezt egy főtárgyalás során a védelem ellátásánál. Amikor ilyen igazságügyi fórumon élő emberek tesznek ilyen megállapítást és alkalmaznak ilyen kritikát az ügyészség lényeiről, akkor azt hiszem, el kell járnia az igazságügyminiszter úrnak ezzel a rendszerrel szemben és ennek a rendszernek megszüntetése iránt minden intézkedést meg kell tennie. Az igazságügyi tárca költségvetésének indokolásában a miniszter úr hivatkozik — szerintem nagyon helyesen — arra, hogy nem áll azon az állásponton és nem akarja követni azt a rendszert, amelyet talán a múltban eléggé követtek, hogy indok, komoly alap és komoly ok nélkül törvényeket alkossanak. Valóban éppen elég törvényt alkottak a legutóbbi 15 esztendő alatt és igaza volt Káinoki Bedő Sándor i képviselőtársamnak, aki tegnapi felszólalásában azt mondotta, hogy ő, mint idősebb ügyvéd, aki hosszú gyakorlatra tekinthet vissza, alig van abban a helyzetben, hogy el tudjon igazodni abban a törvénydzsungelben, amely rendelkezésre áll és amelyet meg kell tanulnia a fórumon szereplő ügyvédnek. Ebben, azt hiszem, egyetértünk mindannyian, akik a fórumon járunk, de egyetértenek azok a bírák is, akiknek ítélkezniök kell. Azonban mégis, amennyire ez áll és amennyire ez helyes, anynyira helytelen viszont, hogy az igazságügyminiszter úr nem jön azokkal a reformokkal, amelyek megérettek arra, hogy törvényben kodifikáltassanak és amelyekre vonatkozólag igazságügyminiszteri expozékban, kormánynyilatkozatokban, költségvetési indokolásban már ismételten és ismételten találuiik ígéretet arra, hogy az ezekre vonatkozó törvényjavaslatot a miniszter úr a Ház elé fogja hozni.