Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.
Ülésnapok - 1931-270
Az országgyűlés képviselőházának 270. a túlkiadás az előirányzaton kívüli összegekből áll — úgyhogy a tiszrta megtakarítás körülbelül 50 millió pengőt tett ki, aminek a fele személyzeti fizetéscsökkentések megtakarításából áll elő, a másik fele pedig valutáris differenciákból. Ha azt vesszük, hogy a körülbelül 25 millió pengőnyi személyzeti fizetéscsökkentések megtakarítását rögtön lerontotta az a hétmillió pengős összeg, amelyet a nyugdíjak emelkedése okozott, akkor azt kell megállapítanunk, hogy egyetlen komoly és jelentős megtakarítási összeget csak a valutáris differenciák idéztek elő. Ebből méltóztatnak látni, hogy nem a költségvetés általános lefaragása a fontos, hanem olyan megtakarítások eszközlése, amelyek kardinális úton segítenek. A helytelenül alkalmazott takarékosság néha károsabb, mint a pazarlás. (Dési Géza: Ez igaz!) Elképzelhető egy gazdaság, amelyben takarékosságból az állatállománynak 20—-30% -kai kevesebb táplálékot, kisebb adatokat adnak és mindenki, még a laikus is előre látja és megtudja állapítani, hogy ennek mi lesz a következménye. Éppen ezért az államháztartás megvizsgálása során két szempontra szeretném az igen t. pénzügyi kormányzat figyelmét felhívni. Az egyik annak megvizsgálása, hogy hol vannak lényeges megtakarítási lehetőségek, a másik pedig azoknak az eszközöknek felkutatása, amelyek a gazdasági élet fellendítésével a további megtakarításokat feleslegesekké teszik. Az első feladattal kapcsolatosan szeretnék rámutatni arra a soha vissza nem térő alkalomra, amelyet a külföldi államok pénzegységében beállott valutáris eltolódások jelentenek Magyarországra nézve, amelyek lehetővé teszik, vagy tennék, hogy a külföldi adósságok legnagyobb r részbeni rendezésével a magyar állam adósságainak tekintélyes részétől megszabaduljon. Nem tudom, méltóztattak-e figyelemmel kísérni a zárszámadási adatokat. Ott oldalakon keresztül van felsorolva azoknak a kötvényeknek, részvényeknek és értékpapíroknak sorozata, légiója, amelyek a magyar pénzügyi kormányzat tárcájában szerepelnek. Teljesen érthetetlen, hogy a pénzügyi kormányzat miért nem iparkodik ezektől az értékektől akár veszteség árán is szabadulni, amikor ez lehetővé tenné, hogy ezzel egyidejűleg adósságainak egy részétől is szabaduljon. A magyar bankok 15—16—29—30%-ért vásároltak össze a külföldön kötvényeket és értékpapírokat, úgyhogy, állítólag 30 millió pengő értékű értékpapírt és kötvényt hoztak haza. Nem kérdem, miből; nem kérdem, hogyan? Csak arra kérem a pénzügyi kormányzatot, hogy amit lehetővé tettek a bankoknak, ugyanazt engedjék meg a városoknak és az önkormányzatoknak is és ugyanazzal a problémával, helyesebben szólva ugyanazzal a megoldási móddal kísérletezzék a magyar állam is. Ennek a problémának a megoldásánál természetesen egy dologra kell nézni és ez az. hogy ha a külföldön a magyar államadósságokat, vagy városi, önkormányzati kötvényeket olcsóbban lehet megvásárolni, ezeken a vásárlásokon ne az ügynökök keressenek, hanem annak hasznát ^ valóban a közületek lássák. Nem tudom eléggé hangsúlyozni ennek a problémának a fontosságát. Nem tudom eléggé hangsúlyozni azért, mert Eckhardt Tibor t. képviselőtársam beszédének egyik része megragadta figyelmemet és erre az általa felvetett kérdésre nem tudtam magamnak választ adni. Eckhardt t. képviselőülése 1934-. évi május hó 2-án, szerdán. 81 társam ugyanis azt mondotta beszéde egyik passzusában, hogy a 36 millió dollárt kitevő gyufakölcsönt egy időben 4—5 millió dollárért lehetett volna visszavásárolni. Ez az államadósságok igen tekintélyes részétől való szabadulást jelentett volna és azért tisztelettel kérem a pénzügyminiszter urat, legyen szíves nyilatkozni a tekintetben, vájjon Eckhardt képviselő úrnak ez a megállapítása helytáll-e, vájjon mennyiért lehetett volna a gyufakölcsönt visszavásárolni és megtörtént-e a gyufakölcsönnel vagy annak kamatszolgáltatásával kapcsolatosan mindaz, amit az állam érdekében etekintetben meg kellett tenni? Ha egyéb takarékossági szempontokat vizsgálunk, a költségvetést lapozgatva találunk olyan tételeket, amelyeknek egészben való kihagyása, egészben való mellőzése alkalmasnak látszik arra, hogy enyhítsen azokon a terheken, amelyeket ma a költségvetés az adófizetőkre ró. A nélkül, hogy végleges megállapítást akarnék tenni, fel akarom hívni a kormányzat figyelmét arra, vájjon szükség van-e ma is a tihanyi biológiai intézet teljes fenntartására? Elismerem, hogy volt idő, amikor az államháztartás elbírta ezt a kiadást, azonban amikor egész falvak vannak, ahol nem talál az ember készpénzt, amikor a tömegnyomor elképzelhetetlen arányokat ölt, el tudom képzelni azt a kormányzati politikát, amely a tudományok terén is a nem okvetlenül szükséges intézményeket legalább egy időre felfüggeszti, azok működését egy időre szisztálja. ËPP így felvetem a kérdést, vájjon szükség van-e a péti gyár működésére 1 ? Mibe kerül ennek a gyárnak fenntartása, mennyit hoz és mennyivel drágább az ott termelt salétrom, mint a chilei salétrom? Láttam egyéb tételeket is a költségvetésben. Ilyen például az az előirányzat, amely azt célozza, hogy az állami épületek tüzelő- fűtőberendezéseit magyar szénre alakítsák át. Kétségkívül ez igen helyes törekvés, gyakorlatilag alkalmazza például a főváros, alkalmazta az állam is, azonban el tudom képzelni ennek megoldását oly módon, hogy annak költségeit vagy terheit azok a bányák viseljék, amelyek ezáltal Absatzgebiethez, fogyasztópiachoz jutnak. Ha a közvélemény, a magyar közönség látni fogja, hogy a befolyó adókból minden fillért komoly megfontolás után ad ki az állam és hogy minden fillér odajut, ahova az szánva van, akkor beszélhetünk erkölcsi alapon arról, hogy a közönségtől adómorált kívánunk. Azt hiszem, lényegesen elősegítené ennek az adómorálnak kialakulását, ha követnők az olasz példát. Olaszországban minden községben kifüggesztik az adófizetőkre kivetett adót és a befizetett adót. Ez elősegíti, buzdítja az embereket az adófizetésre és főképpen bizonyos fokig feszélyezi azokat, akik aránytalanul kisebb adót fizetnek, mint amennyit fizetníök kellene vagy fizetni tudnának. Általában kívánatos volna minden kedvezményt, amelyet az állam valakinek juttat, nyilvánosságra hozni. Kívánatos volna az exportengedélyeket megismertem a közvéleménnyel, hogy kik és mennyi engedélyt kaptak. Kívánatos volna megtudni, hogy a költségvetésben szereplő különböző akcióknak, a gyümölcsterme lési és gyümölcsfaültetési akcióknak és egyéb akcióknak pénze hová és kihez jut. A nyilvánosság ellenőrzése alá volna bocsátandó szerény véleményem szerint az állami ingatlanokról, az állami bérletekről szóló kimutatás is. Amikor a 150 és 200 pengős évi kegydíjakról hosszú koI lumnákat olvashatunk, seholsem tudtam nyo12*