Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-270

'82 Az országgyűlés képviselőházának 270. ülése 1934. évi május hó 2-án, szerdán. mát találni annak, hogy a nagy állami javak élvezői kicsodák és azokért mennyi pénz folyik be az államkincstárba, az államkasszába, holott e nélkül az állami gazdálkodást megítélni alig lehet. T. Képviselőház! A helyes takarékossági elvek mellett, nagyon ^ fontos a helyes gazda'sági politika inaugurálása is. A gazdasági vérkeringés megindítása nélkül hiába tesszük értékállóvá a pengőt, ha az a pengő nem forog, nem termel életet és nem visz be. új vérkeringést a magyar életbe, ami egyedül teszi lehetővé azt, hogy ebből a válságból nem reményekkel és optimizmussal, hanem gyakorlati eredménnyel láboljunk ki. Nem először mondom el e Házban és félek, hogy nem is utoljára és nem először szálltam síkra két olyan probléma megoldása mellett, amely szerény véleményem szerint a legfontosabb két problémája a magyar életnek. Minden más, csak tüneti kezelés, minden más csak ideig-óráig való javulást vagy segítést hozhat, de nem oldhatja meg gyökerében a válságot és nem segítheti meg lényegileg azt a krízist, amelyben élünk. Egyik probléma az állami és önkormányzati túldimenzionált közigazgatási apparátusnak telepítés útján való lebontása, a másik pedig a munkanélküliség problémájának megoldása» T. Képviselőház! Ne méltóztassék rossz néven venni, ha megismétlem szavaimat, de a közigazgatási apparátus csökkentésének fontosságát már a belügyminiszter úr és költségvetési expozéjában a pénzügyminiszter úr is hangsúlyozta, rámutatva arra, hogy 860.000 lélek, tehát a magyar állam lakosságának tíz százaléka él abból, hogy a köz tartja el és ebből a számból 124.000-re tehető csak á nyugdíjasok száma, a nyugdíjteher pedig 240 millióra rúg, szemben a békebeli 30 milliós kiadással, amikor 64.000-re rúgott Nagy-Magyarországon a nyugdíjasok száma. Ezek az arányok mutatják azt. hogy ezt a kérdést a nyugdíjazások szaporításával megoldani nem lehet, ezek a számok mutatják, hogy ezt a kérdést a nyugdíjazások szaporításával csak súlyosbítani lehet. Éppen ezért kérem a t. kormányt, foglalkozzék azzal a kérdéssel, hogy az állami és közigazgatási alkalmazottakat lehetséges-e visszavezetni a földhöz, mert igaz az, hogy az állami apparátus nemcsak miniszteri tanácsosokból, nemcsak államtitkárokból, nemcsak olyan fővárosi tisztviselőkből áll, akiket a földhöz eljuttatni, elvezetni soha nem lehet, hanem az áll telekkönyvi írnokokból és vasúti bakterekből is, akik otthagyták a földet, mert a szülői nyolc vagy tíz holdat nem lehetett négyfelé osztani s nagyon valószínűnek látszik, legalább a hozzám intézett levelek százaiból vagyok bátor következtetni erre a lehetőségre, hogy az állami, közigazgatási és üzemi alkalmazottaknak egy jelentékeny része boldogan venné és örömmel fogadná, ha egy bizonytalan és egyre csökkenő fizetés és nyugdíj helyett valamilyen földhöz való juttatással kapna végkielégítést- (Erdélyi Aladár: Majd csak a sírban, addig nem lehet!) Meg kell próbálni. T. Ház! A második fontos probléma a munkanélküliség kérdésének megoldása. Előttem szólott Fenyő Miksa t. képviselőtársam rámutatott azokra a veszedelmekre, amelyeket az jelenthet, ha ezzel a kérdéssel nem foglalkozunk. Mérhetetlen a nyomor, nemcsaik az utcákon, a parkokban és ligetekben foglalják el naphoszszat, sot éjszakákon át az egyes padokat azok az ezrek és ezrek, akik nem jutnak kenyérhez es munkához, hanem a szemérmes szegényeknek tízezrei juttatják ezt az országot a legkétségbeejtőbb helyzetbe. Nemcsak a munkásosztály van kenyér nélkül, legalább a munkásosztály nagyrésze, hanem a polgári osztály is teljesen tönkrement s az az osztály, amely a magyar kultúrát ós a magyar civilizációt megteremtette és fenntartja, az az osztály, amely mindig tudott áldozni mindenre, ami szép és jó, amely a művészetekért és tudományokért élt és áldozott, az az osztály ma a kétségbeesés szélén van és úgy érzem, hogy annak minden egyes tagjáért külön harcot kell vívni és érdemes külön harcot vívni, mert minden egyes tagja, amely elhull a létért való küzdelemben, a.nemzetnek jelent veszteséget. T. Képviselőház! Hálával és köszönettel kell fogadnunk azt, hogy a kormáy gondoskodott lehetőség szerint az állástalan diplomások elhelyezéséről, hálával és köszönettel kell gondolni erre a törekvésre, de ez nem jelenti a probléma megoldását, annál kevésbbé, mert az ő elhelyezésük maga után vonta az állástalan érettségizettek tíz- és tízezreinek, körülbelül 30.000 főre rúgó tömegének, jogos és feltörekvő kívánságát és maga után vonja azt az óriási tábort, amely nem hivatkozhatik diplomára, vizsgákra és bizonyítványokra, amelynek azonban éppúgy megvan a joga megkívánni, hogy ezen a földön megélhessen, mint a diplomásoknak vagy érettségizetteknek. Elismerem, hogy a kormány intenciójára és igye- ' kezetére több gyárban megindult a munka, elismerem, hogy ez bizonyos fokig enyhíti a feszültséget, amelyet a munkanélküliség kérdése a magyar társadalomban okoz, a megoldástól azonban messze vagyunk és meggyőződésem, hogyha nem sikerül valamilyen nagyarányú közmunkával vagy nagyarányú közmunkák megindításával, (Erdélyi Aladár: Csak nem a Duna—Tisza-csatornára gondolsz!) — nem arra gondolok, de miattam az is lehet, az ellen sincs kifogásom — mondom, ha nem sikerül ilyen nagyarányú közmunkák megindításával ezt a kérdést dűlőre juttatni, úgy az államháztartás egyensúlyának fenntartására irányuló minden törekvés, attól félek, kudarcot fog vallani. Mindezek mellett a kormányra olyan feladatok megoldása is vár, amelyeket, úgy tudom, programmjába régen felvett, (Erdélyi Aladár: Abba minden megvan!), amelyeket azonban idáig sajnálattal nélkülözünk. Ilyen például az üzemi gazdálkodás kérdése. A hatósági gazdálkodásnak elvben mindig ellensége voltam és vagyok, (Erdélyi Aladár: Én inkább a gyakorlatban, ez hasznosabb!) annál is inkább, mert a hatósági üzemek konkurrenciáját nem bírhatja el az ipar és a kereskedelem, (Erdélyi Aladár: Akkor miért csak elvben!) amely pontosan huszonegyféle adót fizet, amelynek munkájából és keresetéből 10—15% részesedést kér az állam, (Erdélyi Aladár: Ha tőlünk ennyit kérne, szívesen adnók!) — adókon kívül — amelynek hitele nincs, aminek következtében egyedül Budapesten kétezer üres üzlethelyiség van. Ez azt mutatja, hogy az a kis fellendülés, amelyre itt szeretünk hivatkozni, tulajdonképpen csak azt jelenti, hogy a megmaradt kereskedelmi és ipari vállalatokra oszlott el jövedelem, vagy jövedelemtöbblet, amin azelőtt kétezerrel több kereskedő-cégnek kellett osztozni. A gazdasági vérkeringés fellendítését, a