Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.
Ülésnapok - 1931-270
Az országgyűlés képviselőházának 270. i úr, ő is hajlik Anglia szellemének adoptálása felé. T. Ház! Sajnos, számos témáról le kell mondanom méltóztassanak mégis megengedni, hogy még néhány szót szóljak a külpolitika kérdéseiről. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) E pillanatban a világ külpolitikája a német-francia ellentét jegyében áll. Mikor Clemenceau 1919-ben a versaillesi hékét megkötötte, abban a meggyőződésben volt, hogy ő ezt a problémát 50 esztendőre elintézte. Vallota Bismarckkal, hogy saigner à blanc és hitte, hogy ha nem is örök időkre, de ötven évre mégis h ékét teremtett Franciaországban. Ebben azonban tévedett, •mert 15 esztendő múlva Németország teljes épségben áll szemben vele mindazokkal a követelésekkel, amelyektől egy magasabb szempontból a jogosságot meg sem leihet^ tagadni. Mert nem lőhet tagadni azt, hogy Németországnak joga van követelni a felfegyverzés egyenjogúságát; nem lehet tagadni, hogy az Anschluss-kérdésnek a németek által kívánt megoldása a történelem logikájának vonalában van, hogy egy ország, amelyet kolóniáitól megfosztottak és amelynek népszaporodása olyan erős, gondol olyan kalandos kísérletekre is, mint az Ostraumterjeszkedés. De teljes mértékben meg kell értenünk Franciaország idegességét is, azt, hog'y nem lehet tagadni, hogy az Anschluss-kérdésután Németország területében megszaporodva, az egyenlő felfegyverzési jog esetén, öt év múlva 40 millió felfegyverzett, de az agyonidegesített franciával szemben egy 65—70—75 milliós ugyancsak állig felfegyverzett német álljon egységes acéltömbbé kovácsolva egy fanatikusan szeretett vezér kormányakarata által. Ez feltétlenül tragikus 'konfliktusokra fog vezetni. Nem új dolog ez, t. Ház. így volt ez azóta, mióta Nagy Károly birodalma kettéosz1 ott, így volt a westfáliai béke óta és igen helyesen látja ezt maga Hitler is, aki azt írja »Mein Kampf« című könyvében (olvassa): »A német nemzet politikai testamentuma külső cselekvései számára csak az, hogy soha ne tűrjétek két kontinentális hatalom keletkezését Európában. Minden kísérletben, amely a német határokon egy másik katonai hatalmat próbál megszervezni, támadást kell látnotok Németország ellen és ismerjétek fel nemcsak a jogokat, hanem a kötelességteket is : ilyen állam keletkezését minden eszközzel, fegyveres erővel megakadályozni vagy ha meg van, újra szétzúzni.« Ebben feltétlenül nagy európai konfliktus magva van. Beánk, kis országra, fokozott óvatosságot diktál ez a rendkívül súlyos helyzet. Minekünk azokban a kérdésekben, amelyek nem közvetlenül érintenek bennünket^ a semlegesség. az okos, óvatos tartózkodás álláspontján kell lennünk, ami nem jelenti azt, hogy fel kell adnunk azt a barátságot, amellyel Olaszország iránt vagyunk (Helyeslés.) és nem jelenti azt, hogy el szabad hanyagolnunk olyan lehetőségeket, amelyet Lengyelország' barátsága számunkra jelent. (Ügy van! Ügy van! Taps.) Azokban a kérdésekben CT^ban, amelyek a mi életkérdéseink, nekünk a »több vasat a tűzben« játékát abba kell hagynunk, nekünk határozottaknak kell lennünk. En ezt a mi külpolitikai feladatainkat három pontban próbálom Összefoglalni. Először: nekünk semmi olyan dunai vagy kárpáti koncepcióba nem szabad belemenni, amely prejudikál a mi revíziós törekvéseinknek; mi nem kergethetjük a »Kárpátoktól az Adriáig« illúzióját. De ami nélkül a magyar jövő el nem képzelhető, azt gazdasági előnyöKÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XXII. ése 193A. évi május hó 2-án, szerdán. , 79 kért, egy táli lencséért el nem adhatjuk, (Helyeslés.) A másik az Anschluss kérdése. Ebben nem hagyhatunk kétséget. Minden barátságunk és tiszteletünk mellett Németországgal szemben, tudnunk kell, hogy ha Wotan megjelenik Sopronnál, előrenyújtott lándzsája Magyarország létét fenyegeti. Sajnálom, hogy csak egy térképet mutathatok, amely legutóbb jelent meg Németországban a németségnek európai terjedéséről. Leteszem a Ház asztalára, méltóztassanak megnézni, e térkép szerint a Dunántúlon már nincs is magyarság. Engem azok a hírek, amelyeket kapok és az a vallomás, amelyet e kérdésben a belügyminiszter úr tett, igenis, nagy nyugtalansággal töltenek el. (Farkas Gyula: A csehek fenyegetőzése, az nem nyugtalanítja?) A harmadik, amit külpolitikai törekvéseinkben tényezőként kell beállítani, a restauráció kérdése. Talán helyes lett volna a múltban magunkat ahhoz tartanunk, amit Rassay Károly igen t. képviselőtársam ajánlott, hogy ebben a kérdésben semmiféle lehetőséget ki ne adjunk a kezünkből. En azt hiszem, hogy ez ma már nem elég. Ma már nekünk pozitívumként kell a restaurációt a mi külpolitikánk posztulátumai közé állítani. Először azért, mert a. restauráció meglesz és a faktumoknak, t. Ház, óriási erejük van. (Ügy van! Ügy van! a balközépen.) Nem azért lesz meg, mert tradíció, alkotmányfolytonosság, tömegeknek vagy egyes osztályoknak tisztelete, nemes érzése követeli. Elismerem, hogy mindezeknek igen fontos szerenük lehet, hanem meglesz azért, mert ez az európai politika szükségessége. (Ügy van! Ügy van! a bálközépen.) Az a kísérlet, amely most Kómában történik, nem oldja meg az Ansehluss-problémát és Barthou^ kísérlete — akinek nem tetszik az, ami Rómában történik — szintén nem oldja meg. Az Ansehluss-problémát egyedül az oldja meg, ha a restaurációt megvalósítják. (Ügy van! a balközépen.) De nemcsak azért mondom, hogy vállaljuk ezt, mert be fog következni, hanem azért is, mert ezt az országra nézve előnyösnek tartom, mert a mi jövő fejlődésünk szempontjából különb garanciát e pillanatban nem is tudok, mint a restaurációt. Nem hivatkozom arra a bizonyítékra a contrario, hogy Benesnek nem tetszik, tehát eo ipso kell, hogy nekünk jó legyen, bár méltóztassanak visszaemlékezni arra, hogy a francia restaurációs kísérletek idején az akkori miniszterelnök, de Broglie herceg azt mondta: »soha nem voltam annyira legitimista, mint amikor láttam, hogy egy német ember - Bismarckra gondolt — akarja meggátolni nálunk a restaurációt.« Róma szerintem nem megoldás, Barthou terve nem megoldás. Minden megoldás, amely minket gazdasági előnyökkel csábít a Kárpátok medencéjébe, feltételezi azt, hogy lemondjunk revíziós törekvéseinkről. Az egyetlen megoldás, mely nemcsak hogy nem kívánja tőlünk ezt az áldozatot, hanem egy 16 millió lakosságú államszövetségnek nagyszerű erkölcsi intellektuális és materiális erejét állítja ennek szolgálatába, egybeforrasztván a restauráció által, garantálja nekünk a revíziónak, a fejlődésnek lehetőségét, garantálja nekünk Itáliának, Franciaországnak és Angliának megértő barátságát, garantálja nekünk azt, hogy így alakulván a mi sorsunk, itt egy kristályosodási pontja lesz a Duna medencéjének, amely vonzó erejét a 12