Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.
Ülésnapok - 1931-270
74 Az országgyűlés képviselőházának 270, a szilárd bázison, amelyen egyedül épülhet fel rendezett gazdasági tevékenység, a pénzérték vásárlóerejének stabilan tartása.« (Eber Antal: Ebben igaza van!) Bocsánatot kérek, én igazán nem viseltetem tiszteletlenül a pénz iránt, én nem illetem a pénzt különböző csúfoló jelszavakkal, nem nevezem a pénzt Mammonnak, mint ahogy csak az a pénz a Mammon, amely nincs im-eg, ami megvan, az nem is Mammon! (Derültség.) En azonban azt a felfogást, hogy abban a bizonytalanságban, amelyben mi külpolitikailag és belpolitikailag, a történelmi erők érvényesülése szempontjából vagyunk, a mi gazdasági és szociális letörtségünk közepette az egyetlen fixpont, egyetlen északi csillag, a Stella maris, amely felé nekünk, hajótörötteknek a tekintetünket irányítanunk kell, a pénzérték stabilan tartása — nem tudom elfogadni és merem állítani, hogy ez a merev fakir hit az, amely meggátol bennünket abban, hogy ezekből a bajokból kievezzünk. Mi az »a pénzérték vásárlóerejének stabilan tartása«? A pénzérték vásárlóerejének stabilitása azt jelenti, hogy bizonyos időn át ugyanazért a pénzmennyiségért az áruknak lehetőleg ugyanazt a tömegét kapjuk meg. Most azonban már évek óta a kormányzat programmjának egyik kiemelkedő pontja — és helyes, hogy ez ilyen prominens pontja — hogyan tudná a mezőgazdasági cikkek árát emelni! Kómában most is igen nagyfontosságú tárgyalások folynak azzaJ a céllal, hogy a búza árát 15—16 pengőre javítsák fel kiviteli viszonylat-. ban — remélem, ez lehetséges is lesz — úgy, hogy ez az ár úgy hasson vissza a belföldi árakra, hogy ezek is felemelkedjenek. Ugyanezt a célt szolgálják azok az intézkedések, amelyeket az igen t. földmíyelésügyi miniszter úr különböző mezőgazdasági cikkek tekintetében — központi rendelkezésekkel, irányított gazdaság címen stb., mindegy, hogy milyen néven nevezzük ezt — a tejre, gyapjúra, kenderre, olajos magvakra vonatkozóan tesz. Ha mi azt látjuk, hogy Anglia a pénzérték vásárlóerejének stabilitását hogyan dobta oda a kínálat és kereslet törvényének játékául, ha azt látjuk, hogy — nem mondom, hogy pusztán ezáltal, de ezen keresztül — hogyan jutott el oda, ahol most van, amint éppen a közelmúlt napokban beterjesztett költségelőirányzatból láttuk, akkor azt hiszem, gondolkozóba kell esnünk: lehet-e ez egyetlen principális szempontja, egyetlen kormányzati elve ennek a költségelőirányzatnak. En nagyban és egészben helyeslem a kormány devizapolitikáját. Ha 1931 tavaszán valaki hozzám jött volna és azt mondta volna, hogy a következő apokaliptikus dolgok fognak történni a legközelebbi hónapokban: a Kreditanstalt megbukik, erre az amerikai tőke viszsza akarja vonni hiteleit és ennekfolytán a német bankok egész sora inog meg, az olasz bankok a fasiszta állam karjába dőlnek, a nyersanyagok ára határtalan mértékben süllyed, csökken a fogyasztás óriási mértékben, megszűnik az áruforgalom eddigi módja s helyette cserekereskedelem lesz; tessék egy dantei képet festeni arról, hogy mi lesz: én azt mondtam volna, ne beszéljünk ezekről a látomásokról, mert akkor az emberek barlangokban fognak lakni és egymásra fognak vadászni. Es, ime, itt vagyunk, és valahogy megvagyunk, sőt kezdjük szuggerálni egymásnak, hogy már látunk javulási fényjeleket. De ezt tisztán csak annak tulajdonítani, hogy bizonyos mértékben sikerült megóvni a pengő stabilitását és ebből ülése 19SU. évi május hó 2-án, szerdán. levonni azt a konzekvenciát, hogy a jövőben minden gazdasági és. minden szociális elhatározásunknál ennek a szempontnak kell döntően szemünk előtt lebegnie és ami ezt az elhatározás^ a legkisebb mértékben is altérai ja, attól tartózkodnunk kell: én ezt nem tudom elfogadni. Így jutottam el ahhoz a kardinális kérdéshez, amely engem a pénzügyminiszter úrtól, illetőleg az ő költségelőirányzatától legjobban elválaszt és ez: a beruházások kérdése. A pénzügyminiszter úrnak egyetlen elődje és egyetlen európai kollégája nem művelte azt, amit ő produkált ebben a költségelőirányzatban, hogy radikálisan kiirtotta belőle a beruházásoknak még a látszatát is. (Ügy van! balfelöl.) Azt az egyetlen tételt, amelyben némi beruházás volt, az utak és hidak építésének tételét, 2-4 millióval csökkentette. Amíg a múlt esztendőben beruházási célokra 15 millió pengőt vett fel kölcsön a transzferkaszszából, ezidén semmit sem vesz fel ebből, azzal az indokolással, hogy még a multévit sem költötte el! Kérdem tisztelettel, iha ezzel a szemmel, ezzel a megfontolással nézzük végig a költségvetést, nem azt a benyomást teszi-e reánk a költségvetés, hogy az állam megbízza a maga tisztviselői apparátusát, hogy szedje be a polgároktól azokat a költségeket, amelyek a tisztviselők eltartására szükségesek. (Úgy van! Ügy van! a baloldalon.) Mert egyebet alig tudunk ebben találni. T. Ház! A pénzügyminiszter úrnak három aggálya lehet a beruházásokkal szemben. Elismerem, három igen komoly, igen tiszteletreméltó aggály. Az egyik az, hogy nincs szükség beruházásokra. A másik az, hogy amennyiben szükségünk van beruházásokra, ezeket a rendes budget keretében megoldani nem lehet, ezeket csak hitelműveletek útján lehet végrehajtani; végül a harmadik, hogy hitelműveleteket csak tőkefeleslegekből lehet foganatosítani, tőkefeleslegeink azonban nincsenek. (Éber Antal: Száz százalékig igaza van!) Méltóztassanak megengedni, hogy ezekre az ellenvetésekre röviden reflektáljak, mindenesetre inkább remélem azt, hogy a pénzügyminiszter urat meggyőzöm valamennyire, mint Éber Antal t. képviselőtársamat. (Derültség.) Tehát nincs szükség beruházásokra. Ha a pénzügyminiszter úr ilyent mond, — ismerem őt — ez nála nem póz, ez nála meggyőződés, hiszen mikor a pénzügyi bizottságban tárgyaltuk a lakáskérdést, s ott bizonyos követelések hangzottak el az építkezések dolgában, erre ő azzal a példázattal felelt, hogy öt esztendőn keresztül a lövészárokban laktunk. (Zaj és felkiáltások balfelől: Vagonokban is!) Én tudom, hogy ez heroikus cselekedet volt, és meg vagyok győződve, hogy a pénzügyminiszter úr, aki igen jó katona hírében állt, ezt a heroikus küzdelmet végig is élte, de ezt kormányzati elvvé, kormányzati céllá avatni mégsem lehet. Ebben van valami »savonarolai« vonás. (Úgy van! Üay van! a baloldalon. — Zaj. — Éber Anfal: Tizenhatezer üres lakás van! — Peyer Károly: Rómában harmincezer van és mégis építőnek! — Zaj. — Elnök csennet.) T. Ház! En ezt a savonarolai vonást igen nagyrabecsülöm a pénzügyminiszter úrban. En magam mindig meghatva állottam Savonarola képe előtt Firenzében a San Marco-kolostorban, de azért rezignációval és melanchóliával gondoltam azokra a Botticelli-képekre és azokra a Fra Bartolomeokra, amelyeket Sa-