Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-270

58 Az országgyűlés képviselőházának 27 haza voltam, jelentették nekem, hogy csak egyetlenegy községben, Furtán, egy napon a királyi járásbíróság 22 birtokos ellen szüntette meg a védettséget. Óriási szám ez. Nem akarom ezeket .az adatokat sorban felsorolni. Az Alföldi Takarékpénztár például, amely az egyik legnagyobb budapesti banknak debreceni affiliációja, egymaga április 20-ig 29 védettség megszüntetését kérte. A Magyar Leszámitoló és Pénzváltó Bank 11, a Magyar Földhitelintézet 6, a Kisbirtokosok Földhitelintézete 6, az Angol-Magyar Bank 6, a Magyar Országos Központi Takarékpénztár 6, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank 5, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár 5, stb. esetben kérték a védettség megszüntetését. Itt vannak azután kisebb számban a hitelszövetkezetek. Nem tudom, ha ez így folyik, mi lesz ennek a következménye. Nem kaptam meg azokat a leveleket, amelyeket ezeknek a gazdáknak írtak, mert az adósok féltek nekem átadni, de szomorúan kell azt is bejelentenem, hogy alkalmam volt két nagy pénzintézet levelét olvasni, amelyek — nem szeretek erős kifejezést használni — egészen Shylock stílusban voltak megírva. A pénzintézetek elj clî*clSci cl gazdavédelem eljárását ilyenformán teljesen illuzóriussá fogja tenni. Nagyon jól tudom és tudjuk itt mindnyájan, hogy van az eladósodásnak olyan mérve, hogy amellett az illető gazdát megmenteni már alig lehet. De meg kell ezt kísérelni és meg kell adni az ilyen gazdának a lehetőséget arra, hogy a birtokát megtarthassa és előbb, mint az új termés értékesítése előtt ebben az irányban való szelektálódásra tárgyi alapot szerezni nem lehet. Én itt az ország színe előtt kérem a pénzintézeteket, hogy szűntessék meg ezt az eljárást, ne tegyék súlyosabbá időelőtti molesztálásokkal, költségszaporításokkal a gazda amúgy is súlyos helyzetét. Hiszen nem is érnek el ezzel eredményt, legfeljebb a birtok tulajdonjogát szerzik meg, azt a bizonyos nuda proprietast, ellenben pénzükhöz úgy sem fognak hozzájutni. Nagy megnyugvással olvastam az igen t. pénzügyminiszter úrnak a Tébe. közgyűlésén ez irányban elmondott beszédét. Arra vagyok bátor kérni, hogy e beszédén túl méltóztassék a pénzintézetekkel szerűben a szükséges hatalmi szóval rendeleti úton is intézkedni, hiszen most már mindössze pár hónapról van szó az aratásig; semmi nagyabb veszteség nem éri a hitelezőt, ha ezt a rövid időre szóló türelmet gyakorolja azokkal szemben, akiknek sorsa végeredményben mégis csak az ország sorsa. (Ügy van! jobbfelől.) A legnagyobb aggodalommal kérdezem, mi történik akkor, ha a máris katasztrofális csapással fenyegető szárazság tovább tart? Akkor az Alföldön nem lesz aratás és a pénzj intézetek ilyen elj aras a mellett, őket korlátozó hatósági intézkedés nélkül, pedig nem lesz védett birtokos sem, mert megszűnik mind, legfeljebb azok, akik ma még nem védettek, válnak védettekké. Szíves figyelmébe ajánlom az igen t. pénzügy- és földmívelésügyi miniszter uraknak a zöldhitel kérdését is, amely igen kézenfekvő módja volna a védett gazdákon való segítésnek, ámde ahány intézet van ennek a kezelésével megbízva, tapasztalatom szerint annyi módszer és annyi elv érvényesül, úgy hogy a kormány intenciója a legtöbb községben nem jut érvényre. A Tisztántúli Mezőgazdasági Kamara tudomásom szerint egy memorandumot terjesztett a földmívelésügyi miniszter elé, '. ülése 19 BU. évi május hó 2-án, szerdán. amelyben kérte azoknak a kedvezményeknek a megadását, amelyek enyhítenék ennek a vidéknek ,a piacoktól való távolsága és a szállítási nehézségek tekintetében fennálló hátrányos helyzete következményeit. A miniszter úr honorálta is ezt a memorandumot, s a helyzet tanulmányozására kiküldött egy szákbizottságot, e tanulmányozásnak azonban eddig még semmiféle látható eredményét nem tapasztaljuk. A múlt évben nyújtott vasúti kedvezmény, sajnos, csak igen kis mértékben enyhítette a diszparítást. Méltóztassék többek között figyelembe venni, hogy a Tiszántúl egy nagy részének még lokális fogyasztó piaca sincs,, szerencsésebb vidékekkel szemiben a Tiszántúl legnagyobb része a távolság folytán elesik a tejtermékek, a romlandó zöldség, a gyümölcs, stb. szállítási lehetőségétől. Ezen hátrányok mellett ennek a vidéknek gazdaközönségét még egy baj sújtja. A múltban eszközölt felvételek folytán igen magas kataszteri tiszta jövedelemmel vannak az itteni földek felvéve és igen magasan vannak megadóztatva. Nagyon jól tudom, hogy a földmívelésügyi miniszter úr ezeket a kérdéseket ismeri s arról is meg vagyok győződve, hogy ebben az irányban cselekedni fog; amikor ezt itt mint panaszt előtárom, inkább a cselekvés sürgősségét és ez irányban a Tiszántúl népének megnyugtatását kérem. A telepítés kérdésével kapcsolatban, mint gondolatot vetem fel, hogy addig is, amíg ezt az igazán nagy elgondolást pénzügyi helyzetünk valóra váltani engedi, nem lehetne-e a kisemberekből alakult bérlőszövetségeket anyagilag támogatni? Kerületemből fordultak hozzám ilyen kérésekkel és egyes konkrét esetekben úgy láttam, hogy aránylag csekély támogatással inkább állami garanciával lehetett volna jóravaló mezőgazdasági munkásoknak lehetővé tenni, hogy pár hold földet béreljenek. Az ilyen akciót én a telepítés előfutárjának tekinteném, mert úgy láttam ezekből a konkrét esetekből, hogy az illetők később ezeket a birtokokat örök tulajdonjoggal is meg tudnák szerezni. Másodsorban az agrárérdekekel szorosan egybeforrt s a modern gazdasági életnek ma már conditio sine qua non-ját képező közlekedésekről óhajtok néhány szót szólni. A legnagyobb örömmel látom, hogy a kormány azok között a szűk keretek között is, amelyeket a pénzügyi helyzet megszabott, viszonylag tekintélyes mértékben igyekszik bizonyos közlekedési lehetőségek, utak és víziutak létesítésére, örömmel tekintem ezt a még óriási áldozatot igénylő feladatok megoldása kezdetének. Az Alföld úthálózata rendkívül gyér, vasúti hálózata még rosszabb és a meglevőnek jelentősége is, különösen az ország keleti részein, elenyészik azáltal, hogy a trianoni átmetszés a határon átfutó vonalakkal addig összekötött gócok egyikét elvetette és így az egyes vasútvonalakon való közlekedést szinte célnélkülivé, pusztán gyér személyszállítás lebonyolítására valóvá tette. A vasúti üzemi költségek és a gazdasági javak között _ mutatkozó diszparitás ma már teljesen kizárja új vasútvonalak építését, éppen ebből folyólag tudom a legnagyobb örömmel üdvözölni a kormánynak azt a közúti politikáját, amelynek az adott viszonyok közötti jelentős kezdő lépését a földmívelésügyi és kereskedelemügyi tárca költségvetésében látom. A vasútkérdéssel kapcsolatban nem mulaszthatom el, hogy a tarifakérdést ne érint-