Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-270

Az országgyűlés képviselőházának 270. tiszántúli kerületeket képviselünk. Nem akarok én itt parciális politikát képviselni, azonban mi a helyzetünket már régóta nagyon sötétnek látjuk, talán sötétebbnek, mint az ország bármely másik részének helyzetét. E kiindulási ponttal szemben, hogy t. i. a gazdasági helyzetet sötét színben látom, talán paradoxonnak látszik, hogy a Ház elé terjesztett költségvetést optimisztikusan ítélem meg. Optimizmusom éppen az ellentétben rejlik. Azt látom ugyanis, hogy az igen t. kormány és a pénzügyminiszter úr a lehető legkedvezőtlenebb gazdasági és pénzügyi helyzet közepette megtalálták azt a helyes utat, amely egyrészt a takarékosság és egy gazdasági non putarem bekövetkezhetése követelményeinek megfelel, e mellett a súlyos helyzet által korlátozott s a lehető legszűkebbre méretezett költségvetésből tudták előre vetíteni egy reményekre jogosító jövő képét és egy, úgyszólván kényszerű statikai helyzetből tudtak bizonyos dinamikai mozdulatokat produkálni és az adottságok szélső határáig elmenve, a nemzeti munkaterv irányában megtették a folytatólagos lépést, amely már körvonalozza a haladás irányát. Ez a megmozdulás, szerény véleményem szernt, reményekre jogosít. Senki sem várhatott most, a jelenlegi viszonyok között a kormánytól ugrásszerű alkotásokat, a takarón túl való nyújtózkodást, sőt meg lehetett volna indokolni egy teljesen stagnációs politikát is, amely esetleg megfelelt volna azoknak a kívánalmaknak, amelyek csak a költségvetés bevételi részének folyton és folyton való csökkentését tartották volna helyesnek. De a kormány haladó politikája, a miniszterelnök úrnak az a jelszava, hogy a tétlenség politikája a halál politikája, kizárta azt, hogy a megállás a költségvetésben érvényesüljön. Bár kétségtelenül agrárpolitikát képviselek, mégsem lehetek híve pusztán olyan egyoldalú irányból jövő követelménynek, amely abban csúcsosodik ki, hogy a közterhek enyhítése érdekében a költségvetés intengráns részét kitevő személyzeti kiadások bármi módon, még a mostaninál is jelentősebb mértékben tovább csökkentessenek, hogy ezáltal a költségvetés kisebb egyenlegre szoríttassák. Éppen agrárszempontok mondanak ellent véleményem szerint ennek az álláspontnak. Láthatjuk, hogy milyen nehézségekkel küzd a kormány a külföldi exportlehetőségek megteremtése érdekében, tehát nyilvánvalóan legfontosabb a részünkre a belső fogyasztási piac megerősítése. Szerény tapasztalataim szerint a legutóbbi három évben a belső fogyasztás százalékszerűen sokkal nagyobb mértékben csökkent, mint amilyen mértékben a kormány a közszolgálati illetményeket csökkentette. Ennek magyarázata az, hogy a fixfizetéses alkalmazottak előtt bizonytalanná válván a jövő, ennek pszichológiai kihatásaként életstandardjukat teljesen, még a mértéken túl is összevonták. Ennek kihatásai érezhetővé váltak úgy ipari, mint kereskedelmi téren, kihatottak e keretben alkalmazott munkásság viszonyaira is és így az ország lakosságának több mint felét kitevő emberek életigényeinek redukciója rendkívül károsan hatott vissza a mezőgazdasági termelésre is. (Ügy van! Ügy van!) Ezt az egyébként általánosan ismert tételt, azt hiszem, a statisztika igazolni fogja. Ez okból elsősorban agrár szempontból is helyeslem az igen t. kormánynak azt az álláspontját, hogy a személyzeti illetményekkel szemben további lineáris csökkentéseket nem ülése 19 3U. évi május hó 2-án, szerdáin. 57 eszközöl. Ez természetesen nem jelenti azt, mintha nem helyeselném, hogy az adminisztráció egyszerűsítése révén bizonyos túlméretezéseket a jövőben megszüntessen, amelyeknek a Ház elé terjesztését egyébként a belügyminiszter úr kilátásba helyezte, így ezzel a kérdéssel foglalkozni most szükségtelennek tartom. A magam részéről a már elmondottakból következőleg is nem akarok messzemenő kritikát^ gyakorolni a költségvetéssel szemben, mert belátom azt, hogy az igen t. kormány olyan hatalmán túl fekvő akadályok előtt áll, olyan akadályok tornyosultak vele szemben, amelyekkel szemben naivitás volna teljesíthetetlen követelményekkel állani elő. (Ügy van! Úgy van! jobbfelől.) De kötelességet vélnék mulasztani, ha bizonyos hiányokra, bizonyos óhajokra rá nem térnék, azoknak hangot nem adnék, amelyek talán részletkérdések ugyan, de országos közérdekű fontosságuknál fogva nemzeti érdekűek. Mint Berki Gyula igen t. barátom, én is a falu szempontjából indulok ki ezeknek a kérdéseknek elbírálásánál hivatásomnál és származásomnál fogva is, de főként azért, mert a falut tartom az ország fundamentumának. E keretben elsősorban kell említenem a gazdavédelem kérdését, amely nemcsak a gazdasági élet nyugodt mederbe való terelődésének, hanem egyben politikai és nemzeti életünknek is attribútuma. A kormánynak a gazdavédelemre vonatkozó rendelkezéseivel szemben már ennek a kérdésnek parlamenti tárgyalása során felmerültek azok az aggályok, hogy éppen az előző évek mostohasága folytán a gazdaközönség nem tud fizetési kötelezettségének azi új termés betakarításáig, jobban mondva, annak értékesítéséig eleget tenni. Ezek a jóslatok beváltak. Áll ez különösen a Tiszántúlra, vagy annak nagy részére. Bihar vármegyében ez a krülmény már előre megjósolható volt, mert ennek a megyének gazdaközönsége kizárólag gabonaneműek és kukorica termelésével foglalkozik. Az utóbbi években az állatállománya is annyira lecsökkent, hogy a tavaszi hónapokban a gazda teljesen fizetésképtelen, nem tud semmiféle termeivényből pénzt csinálni. A helyi pénzintézetek ennek a helyzetnek tudatában is vannak és minden elismerésreméltó körültekintéssel és méltányossággal igyekeztek a védett birtokosokkal szemben a türelem legvégső határáig elmenni. Sajnálattal kell azonban kijelentenem, hogy ugyanezt a belátást és az ebből következő méltányosságot a budapesti pénzintézeteknél és a budapesti pénzintézetek vidéki affiliációnál, — nem véve ki ezek közül az altruista intézeteket sem (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) — nem tapasztaltam. Birtokomban vannak kimutatások, amelyek visszatükrözik azt a szomorú képet, amely egyrészt a biharmegyei gazdák eladósodását tünteti fel, másrészt pedig az egyes pénzintézetek magatartását mutatja. Bihar vármegye öt királyi járásbíróság területén fekszik. Nekem csak a berettyóújfalui királyi járásbíróság területéről vannak adataim. Ennek az egy királyi járásbíróságnak a területén 1621 védett birtokos van nyilvántartva. Ebből az 1621-ből 28 ellen április 20-ig már megszüntették a védettséget, 92 ellen pedig folyamatban volt. Sajnálattal kell azonban konstatálnom, hogy az idők folyamán ezek a számok szinte mértani haladványban nőnek, mert amikor az elmúlt hét egyik napján oda9*