Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-269

Az országgyűlés képviselőházának tekintetében az ország minden részében minduntalan felmerülnek. Ebben a tárgykörben térek ki pár szóval a telepítés kérdésére, amelyet a Ház mindegyik oldaláról különösen a munkanélküliség leküzdésének egyik eszközeként vetettek fel, sőt amelyet Sándor Pál igen t. képviselő úr a nyugdíjkérdés megoldásánál is felhozott. Sándor Pál igen t. képviselő úr persze nem gondol arra, hogy ingyenföld a telepítésre sincs (Ügy van! jobbfelől.) és hogy a mezőgazdaság nem is éppen rentábilis foglalkozás, különösen ha olyasvalaki fog hozzá, aki nem is ért ahhoz semmit. (Igaz! Ügy van! jobbfelől.) Én abból a nézőszögből vagyok híve a telepítésnek, hogy a mezőgazdasági népsűrűséget arányosan eloszthassuk az országban és a mezőgazdasági munkanélküliséget levezessük. De megoldhatatlannak látom a telepítést öröktulajdonjog adása alapján, ellenben egyesegyedül az örökbérlat formáját tekintem járható útnak. Káérünk majd a boldogabb időkben azután megváltani ezt az örökbérletet. Tisztában kell lennünk azzal, hogy nem lehet gombamód termelni ezeket a telepes községeket. Nagyon boldog lennék, ha végre megjelennék az első telepes község, amelyben egy kis mintagazdaságot képzelek el, amely annak az ott lévő birtoktípusnak legcélszerűbb művelését és legjobb értékesítési lehetőségeit szemléltetően mutatja be annak a népnek. Ezt a kis mintagazdaságot odaadnám javadalmul a telepített község bírájának, akit úgy képzelek el, hogy helyesen csak okleveles, hivatásos gazda lehet. (Helyeslés jobbfelől.) Áttérve most már az árnivellálásnak az ipari árakon keresztül való megoldására, nem tudok eltérni attól a meggyőződésemtől, hogy a drágaság kérdése lényegében mégis a kartellek kérdése. Bár elméletileg el tudom is képzelni, hogy jótékony kartellek is vannak, a gyakorlatban azonban — azt hiszem — ilyenek nem fordulnak elő. (Farkas alvi Farkas Géza: Ügy van!) Minket azonban nem a kartellek, hanem az árak érdekelnek és ebből a szempontból sürgetjük a kormány sürgős beavatkozását. (Farkasfalvi Farkas Géza: Csak ezt nem érjük el!) Reméljük, hogy mégis. (Farkasfalvi Farkas Géza: Hát remélni remélheti. Méltóztassék remélni, mi nem reméljük! Ez a különbség! — Nánássy Andor: Ki olyan hitetlen?) Katona József azt mondja: Boldog aki hisz, mert meg nem váltja a jelenvaló kisebb rosszat talán rosszabb jövendővel. Én hiszek. A vámtarifákon keresztül való segítés ellen azt szokták felhozni, hogy ma a védővámok nem annyira iparpártolásra, mint inkább a mezőgazdasági termékek elhelyezésének kikényszerítésére szolgálnak. (Simon András: Nem sikerült ez a tervezet!) Ez bizonyos vonatkozásban és irányban igaz is, nem lehet azonban figyelmen kívül hagyni azt, hogy a vámokkal megdrágított külföldi iparcikk ára irányító-árképpen szolgál a belföldi eredetű iparcikkekre nézve is, tehát felemeli a belföldön termelt iparcikkek árát. Ezzel szemben a vámvédelmek, a gazdasági elzárkózás folytán mélyen lenyomott mezőgazdasági árak épúgy irányárakként szerepelnek a mezőgazdasági árakra nézve a belföldi fogyasztásban is s így végeredményben az agrárolló mindkét szárát kifelé hajlítják. Lehet, hogy túlzottan optimista vagyok, azonban a római hármas egyezményt úgy ítélem meg, hogy miután a kormány a megegyezés gyújtópontjába részünkről a búzát helyezte, 269. ülése 193J* május 1-én, kedd&n. 45 ezzel szemben nekünk bizonyára ipari téren kell engedményeket tennünk, ennek következménye pedig szerintem az agrárolló szűkülése kell hogy legyen. Hogy az legyen, ehhez az szükséges, hogy az agrártermeléshez szükséges olcsóbb ipari cikkek behozatalát engedje meg rekompenzációképpen a kormány. (Simon András: De a hazai kartellek majd lefülelik és saját áruikként adják el!) Az már a kormány gyengesége lenne! Az áreltorzulás következménye a túladóztatás is. Ebből következik, hogy ebbeli panaszainkat a mezőgazdasági áraknak javulása és az ipari áraknak leszállítása, szóval a jövedelem emelése bizonyos mértékben eloszlatná, azonban még á legnagyobb eredmény esetén is, a jövedelemnek bármilyen mértékű emelhetése esetében is, szükséges az adóztatásnak mindnyájunk által annyira követelt arányosítása, igazságossá tétele, az adókivetésnek pedig a leegyszerűsítése. (Élénk helyeslés.) Ezekről a kérdésekről részletesebben nem kívánok szólni, mert hiszen mindenki kimerítette már ezt a tárgyat, megállapítom azonban a nagyobb nyomaték kedvéért én is, hogy a mai kereseti és jövedelmi viszonyok mellett semmi kilátás sem lehet arra, hogy a nép a mai közterheket elbírja. (Farkasfalvi Farkas Géza: Ügy van! Ügy van!) Az amúgyis súlyos terheket a falu tájékozatlansága még súlyosabbakká teszi. Igen sok tapasztalatlan, tájékozatlan ember van, aki a maga gyámoltlanságában még azokat a jogokat sem tudja igénybe venni, amelyeket részére biztosítanak. így például akárhány esetet láttam, amikor minden jogcíme meglett volna az illető adózónak arra, hogy rögzített adóját felmondja, elmulasztotta felmondani, pedig akárhány esetben a legegyszerűbb számtani művelettel megállapítható volt, hogy az illetőnek sokkal több volt az adóterhe, mint amennyi a jövedelme. Jogosnak tartom azt a kívánságot, hogy ilyen kirívó esetekben a községi jegyző előterjesztésére hivatalból mondják fel az adófizetők javára a rögzített adót. Kérnem kell a t. pénzügyminiszter urat egy igen keserves rendelkezésének visszavonására, ez pedig a 178.000/1932. P. M. számú rendeletben foglalt az az intézkedés, amely lehetővé teszi azt, hogy végrehajtási zár alá vett ingókat árverés kitűzése nélkül szabadkézből adhassanak el, a végrehajtást szenvedett beleegyezése nélkül. Eltekintve attól, hogy kár az amúgysem népszerű adóügyi intézkedések elleni izgatásra ilyen gyujtóanyagot adni, azt is egészen nyugodtan megállapíthatjuk, hogy az ilyen intézkedés mindig a végrehajtó meggyanúsításara vezet, mert abból a végrehajtást szenvedettből senki sem veri ki azt a gyanút, hogy a végrehajtó a vevővel összejátszott. Az áreltorzulás azokat is súlyos helyzetbe hozta, akik a gazdasági fellendülés látszatában bízva, nagyobb termelő munkához kezdtek és ennekfolytán eladósodtak. Senki sem kifogásolhatja, hogy a kormány ebben^ a vonatkozásban a mezőgazdaság felé szükségesnek tartotta a segítő beavatkozást, kétségtelen azonban, hogy igazság szerint ezt a segítséget mindazon foglalkozási ágaknak meg kellene adni, amelyek a mezőgazdasággal, a mezőgazdasági termeléssel a legszorosabb öszszefüggésben és kapcsolatban vannak, hiszen ezek fizetési nehézségei szintén a mezőgazdaság fizetési nehézségeiből eredtek és fogyasztóképtelenségéből állottak elő. Sőt véleményem szerint ki kellene az adós-