Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-278

496 Az országgyűlés képviselőházának jünk, mert különösen, az ellenséges államokkal szemben az ellentétek kiegyenlítését nem csupán kormányzati és diplomáciai tárgyalásoktól, hanem igenis a parlamentek tagjainak egymással való érintkezésétől is várom. Ezt a gondolatot ismét felvetem és a külügyminiszter úrnak és az igazságügyminiszter úrnak figyelmébe ajánlom, a külügyi tárca költségvetését pedig a kormány revíziós politikája iránti bizalomból és ha más okom nem is lenne, csakis ezért, elfogadom. (Helyeslés és éljenzés jobbfelől és középen. — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Petrovácz Gyula! Elnök: A képviselő úr nincs itt, jelentkezése töröltetik. Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Pallavicini György őrgróf! Elnök: A képviselő úr nincs itt, jelentkezése töröltetik. Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: vitéz BajcsyZsilinszky Endre! vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: T. Ház! Én tegnap a kereskedelmi tárcának részletes tárgyalása során némileg foglalkoztam a római gazdasági megegyezéssel és azzal szemben egy bizonyos — szerintem nagyon is megokolt — pesszimista hangot ütöttem meg. Most elsősorban azért térek vissza erre a kérdésre, mert a kormány sajtója megint meglehetősen ízléstelen, durva támadásokat intézett, úgylátszik, elsősorban azok ellen, akik ebben a kérdésben kritikusi álláspontra helyezkednek. Azt hiszem nekem, aki elejétől fogva a legnagyobb örömmel üdvözöltem a miniszterelnök úr római utazását, római tárgyalásait és aki magam is igen nagy reménységeket fűztem ezekhez a tárgyalásokhoz, s az aláírt jegyzőkönyvekhez, sőt szembeszálltam azokkal, akik ennek a megegyezésnek a jelentőségét le akarták fokozni, jogom van ebben a kérdésben krtikai álláspontot elfoglalnom. Nem akarom elvitatni — és ezt hangsúlyozni kívánom — ennek a római megegyezésnek komoly gazdasági jelentőségét, ezt tegnap sem tettem, de igenis, ha azt a messzemenő célt tűzte ki a kormány a római tárgyalások elé, amelyet a miniszterelnök úr úgy fogalmazott meg, hogy át akarjuk törni az autarkikus rendszer gyűrűjét, akkor meg kell mondanunk, hogy ez a római gazdasági megegyezés nem száz százalékos eredmény. Hanem mégis azoknak lett igazuk, akik elejétől fogva lefokozták ennek jelentőségét. Winchkler szakértő úrnak lett igaza, aki egy olasz lapban megjelent nyilatkozatában azt mondotta még a tárgyalások előtt, hogy itt tulajdonképpen csak egy átlagos kereskedelmi szerződésről van szó és a külügyminiszter úrnak volt igaza, aki egyik német újságnak adott nyilatkozatában szintén egymás mellé állította a római tárgyalásokat, a római hármas jegyzőkönyvet és ezeknek gazdasági jelentőségét a Németországgal ,már megkötött kereskedelmi szerződéssel. Ha, a római gazdasági tárgyalásokban és szerződésben mi egy közönséges kereskedelmi szerződést kerestünk, akkor elismerem, hogy ezt elértük, ha azonban továbbmenő célt tűztünk ki, ha tényleg az autarkikus rendszer áttörését akartuk elérni és ha valójában el akartuk érni a magyar mezőgazdasági feleslegnek legalább túlnyomórészében való elhelyezését, akkor mindenesetre jogosult a jóakaró bírálat. 73. ülése 193% május 16-án, szerdán. Nem mondjuk, én legalább nem merem azt mondani, hogy már most végleges bírálatot lehet erről a kérdésről mondani. Elsősorban azért nem, mert hála Istennek, ez a második megegyezés, amelyet most írtak alá, szintén keretszerű dolog. Mi persze konkrétebb megegyezést vártunk, de a keretszerűségnek legalább megvan az az előnye, hogy a kormány tágíthatja azokat a lehetőségeket, amelyeket ezek a keretek nyújtanak és valóban konkrét tartalmat adhat a megegyezésnek a jövőre vonatkozóan. Igen t. Ház! Sohasem kicsinyeltem le sem az osztrák:magyar, sem az olasz-magyar kereskedelmi kapcsolatokat. Éppenséggel nem tartoztam azok közé, akik a tények ismerete nélkül azt mondották, hogy nekünk Ausztria is és Olaszország is csak másodsorban piacunk, mert a statisztika azt bizonyítja, hogy 1932-ben Ausztria még mindig a mi mezőgazdasági feleslegeink 43%-át vette fel, 1930-ban pedig úgy alakult külkereskedelmi viszonyunk Olaszországgal, hogy Olaszország mezőgazdasági feleslegeink 10'1%-át vette fel. Igaz, hogy azóta olasz kivitelünk megcsappant és 5'7%-ra csökkent, de az a volt 1Ü'1% bizonysága annak, hogy nagyon erősen lehet még emelnünk olasz kivitelünket és nemcsak 10%-ot lehet a jövőben elérni, hanem sokkal többet. Szerény megítélésem szerint, mondjuk, az 1932-ős osztrák kontingenst és az eddig legnagyobb olasz kontingenst, az 1930-as 10'1%-ot együtt fel lehetne emelni 66% -ra is, hogy elérhessük mezőgazdasági kivitelünk elhelyezését kétharmad részben együtt ebben a két országban. Ismételten hagsúlyozom, hogy én és — azt hiszem — velem ejgyütt sokan, még mindig nem tesszük le a reményt, hogy ezt a második megegyezést, amely még mindig keretszerú, a kormány konkretizálni fogja a jövőben, és azokat a kereteket, amelyeket ez a megegyezés nyújt, ki fogja használni. En mindig azt hangsúlyoztam^ hogy nekünk, ha az olasz piacot és az osztrák piacot kiépítjük és kihasználjuk, nem kell olyan roppant nagy engedményeket tennünk annak a Németországnak, ahol sem az elmúlt 15 esztendőben nem értük el, sem pedig a belátható jövőben nem fogjuk elérni azt az előnyt, amellyel ma is rendelkezünk Ausztriával és Olaszországgal szemben, hogy tudniillik kereskedelempolitikailag aktívak vagyunk velük szemben. Majd ha a magyarnémet kereskedelmi reláció úgy^ fog alakulni, hogy az első százmilliót zsebrevághatjuk a mi exportunk többleteként egy esztendő alatt, akkor azt fogom mondani, hogy a miniszter úr és a kormány német irányban való gazdaságpolitikájának igaza van. T. Ház! Figyelemmel hallgattam a t. külügyminiszter úr beszédét és őszintén meg kell mondanom, hogy abban nem nagyon sok vigasztalót találtam a magam szerény megítélése és a magam szempontjai »zerint. A t. miniszter úr alapjában majdnem ugyanazt mondotta el, amit eddig mindig mondott és nagyon helyes, hogy ezt alá is húzta. Az osztrák dologgal kezdem. A t. kormány — a miniszterelíiök úr is, a külügyminiszter úr is — állandóan hangsúlyozzák itt a parlamentben és a parlamenten kívül, hogy nekünk az osztrák belügyekbe nem szabad beleavatkoznunk. Nem értem, hogy ha mi ezt így hangsúlyozzuk, akkor mi szükség van arra, hogy a miniszter úr a magyar parlamentben szinte házasságközvetítőként jelent-