Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-278

486 Az országgyűlés képviselőházának 2 hogy nem szándékom ismétlésekbe bocsátkozni: nem fogom újra felsorolni azokat az alapelveket, amelyek Magyarország külpolitikáját .már évek óta irányítják. Ettől annál inkább eltekinthetni vélek, mert hiszen ezek az elvek közismertek és úgy tudom, a Ház nagy többségének tetszésével találkoztak. (Úgy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) De nem akarok — eltekintve Ausztriától és Olaszországtól — az egyes európai államokhoz való viszpnyunkat illetőleg sem részletesebb fejtegetésekbe bocsátkozni, főleg azért nem, mert.ezen a téren az utóbbi időben semmi változás nem állott be és sikerült azt a baráti jó viszonyt, amely bennünket számos európai államhoz fűz, a jövőre nézve is csorbítatlanul biztosítani. A helyzet megvilágítására a közelmúlt nagyon számos és rendkívül nagyfontosságú eseményeiből csak azokat fogom kiragadni, amelyek Magyarországot közvetve vagy közvetlenül érintik. Mindenekelőtt a középeurópai kérdéssel kívánok foglalkozni és ezzel kapcsolatosan annak a háború utáni fejleményekre rövid visszapillantást vetni. Azt hiszem, ez azért szükséges, mert ezekből az eseményekből az a tanulság szűrődik le, hogy a magyar nép még a legnehezebb, a legválságosabb időkben is mindig megóvta szívósságát és kitartását, továbbá mindig megtartotta a békés megegyezésre való hajlan dóságát. Kiviláglik ezekből az eseményekből a-s is, hogy minden nehézség ellenére is Magyarország helyzete a legutóbbi időben határozottan felfelé ívelő tendenciát mutat. (Ügy van! Ügy van! jobb felől.) Méltóztatnak tudni, hogy a trianoni szerződés megalkotóit az az elgondolás vezette, hogy az osztrák-magyar monarchiát régi formájában semmi körülmények között sem szabad fenntartani, hanem a Duna-medencét és annak organizációját egészen új alapokra kell fektetni. Körülbelül az a cél lebegett előttük, hogy ezt a területet fel kell osztani kisebb szuverén államokra, de egyszersmind gondoskodni kell arról is, hogy a jövőben azok gazdasági együttműködése biztosítva legyen és hogy külpolitikájuk azonos irányba terelődjék. A békeszerződés nem valósította meg teljesen ezt a tervet, de ennek nyomaira akadunk mégis a trianoni békeszerződés 205. §-ában, amelyben az, úgynevezett szövetséges és társult nagyhatalmak lemondanak a nekik speciálisan garantált egyoldalú legtöbb kedvezmény igénybevételéről, amennyiben Magyarország, Ausztria vagy Csehszlovákia konceszsziókat tesznek egymásnak megállapodásszerűleg. De hogy ez az előbb említett terv még most is késik, azt világosan bizonyítja az a körülmény, hogy mérvadó európai sajtóorgánumok még most is állandóan hirdetik, hogy a dunamenti kis népeknek egyetlen boldogulási lehetősége azoknak gazdasági együttműködésében rejlik és hogy nemrég a kisantantnak egy vezető államféríia odanyilatkozott, mégpedig a parlamentben, hogy talán csak hosszú idő után — ha jól emlékszem, 30 vagy 40 évet említett — mégis csak létre fog jönni a Duna-medencében egy. olyan rendszer, amely a dunai kisállamok együttműködését úgy gazdaságilag, mint politikailag biztosítani fogja. (Farkas István: A magyar kormány hibás abban, hogy nem jött létre!) Hogy mindezeket a célokat el lehessen érni, vagy legalábbis megfelelően előkészíteni, természetesen szükség volt az előbb itt uralkodott 8. ülése 19 S h május 16-án, szerdán, hatalmi viszonyok radikális módosítására. Ezért határozták el a békekonferencián, hogy a magyarok és osztrákok kezéből ki kell ragadni a vezetést, és azt azoknak az államoknak juttatni, amelyek mint a nyugati nagyhatalmak szövetségesei^ és azok győzelmének haszonélvezői, biztosítani látszottak protektoraik külpolitikájának minden téren való hatékony támogatását. A legerősebb ellenállást ezzel a tervvel szemben természetesen Magyarország részéről várták s ezért határozták el, hogy Magyarországot fel kell darabolni és új határait kizárólag vagy majdnem kizárólag katonai szempontok szerint kell megvonni, amit rövid idővel ezelőtt olyan meglepő őszinteséggel, sőt szinte hivalkodva állapított meg Ossuski párizsi csehszlovák követ. Ilymódon óhajtották képtelenné tenni Magyarországot minden ellenállásra és ezt a munkát azután azzal remélték betetőzni, hogy megnyerik céljaiknak Ausztriát is és így bennünket teljesen bekerítenek. Ausztriával szemben a kesztyűskéz politikáját folytatták, velünk szemben erőszakosan jártak ©1 abban a reményiben, hogy ilymódon sikerülni fog biztosítani egy olyan helyzet kialakulását, -amely megteremti a kisantant politikájának teljes hegemóniáját. Ennek a tervnek esélyei eleinte meglehetősen ^kedvezőek voltak. Az akkori osztrák kormány, amely világnézeti alapon erősen rokonszenvezett a prágai mérvadó körökkel, (Ügy van! jobbfelŐl.) fokozatosan teljesen annak varázskörébe került, olyannyira, hogy végeredményben mindent hasznosnak, mindent célravezetőnek tartott, amennyiben az Magyarország ellen irányul. Emlékezzünk csak vissza arra, milyen határozott, milyen kategorikus formában utasította vissza Renner kancellár 1920 február havában a magyar kormánynak a mostani Burgenlandban népszavazásra irányuló ajánlatát, amelynek kizárólag az volt a célja, hogy a Budapest és Bécs kőzett r fennálló területi konfliktust békés úton intézze el és így a jövőre minden súrlódási lehetőséget a két szomszédos állam közt kizárjon. De emlékezzünk vissza arra is, hogy rövid idővel ezen kategorikusan visszautasító válasz előtt Renner kancellár Prágában Benessel hosszabb tárgyalásokat folytatott, amelyeknek eredménye eev Magyarország ellen irányuló katonai megállapodás volt. (Mozgás jobbfelŐl.) Az akkori osztrák kormány jóvoltából tehát a Magyarország nyakára kivetett hurok egyre szűkebbre iszorult és e konvenció megkötése után Magyarország bekerítése teljessé vált. Magyarország akkor politikailag és gazdaságilag nyomortanyává lett. (Ügy van! Ügy van! jobbfelŐl.) De a sors csapásai nem tudták ezen nyomortanyán élő nép szívósságát és a jobb jövőbe vetett hitét megtörni. (Ügy van! Ügy van! — Taps jobbfelŐl.) A magyar nép akkori magatartása örök időkre a magyar történelem egyik legdicsőségesebb lapja lesz! {Ügy van! Ügy van! jobbfelŐl.) Ennek a népnek köszönhető, — amelyről nemrég egy francia újságíró megírta, hogy példát adott a világnak arról, hogyan maradhat meg egy kis nép a balsorsban is — hogy akkor nem ért utol bennünket az ellenfeleink által nekünk szánt sors (Ügy van! Ügy van! jobbfelŐl.) és minden nyomorúság, minden nehézség közepette ez a nép megóvta reálpolitikai érzékét is, ami világosan kitűnt azokból a tárgyalásokból, amelyeket az akkori rendkívül feszült viszony eny-