Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-269

42 Az országgyűlés képviselőházának Ismételten felszólaltak itt a benzin és a motalkó árának túlmagas voltára és az autóadóra vonatkozóan. Hiszen ismeretes, hogy mintegy 6500 autót helyeztek forgalmon kívül, mert tulajdonosaik nem bírják sem a magas benzin- és motalkóárakat, sem pedig a magas útadót megfizetni. A kormánynak ez a helytelen rendelkezése maga után vonja, hogy egy sereg ember munka nélkül van, egy sereg sofőrt elbocsátottak, a javítóműhelyek munka nélkül vannak, a kereskedők, akik szintén az autóhoz szükséges alkatrészeket, pneumatikot stb. szolgáltatták, nem csinálnak üzletet, nincs forgalmuk, egyszóval visszafele sül el a pénzügyi kormány intézkedése. Ezt nem akarják belátni és kvázi antipátiával viseltetnek az autó iránt, jóllehet az volna a kívánatos, hogy minden falusi orvos is tarthasson egy kis autót, amellyel gyorsán betegéhez mehetne, ami a közérdeket szolgálná. Egy nagyon komoly dologra is fel akarom a kormány figyelmét hívni és ez a rendkívüli nagy szárazság

s amely idei termésünket a leg- ' nagyobb mértékben veszélyezteti. JA- magyar búza — sajnos — sem nem oszt, sem nem szoroz a világpiacon és a világpiaci áron nem fog semmiféle változást előidézni. Nagy változást fog azonban előidézni az adófizető gazdánál, aki a tavalyi jobb termés mellett a magas adót valahogyan ki tudta nyögni, de a rossz termés mellett esetleg erre nem lesz képes. Felkérem a pénzügyi kormányt arra, hogy megfelelő szakemberek igénybevételével, — ne csak pénzügyőrökkel és fináncokkal, hanem valóságos gazdákkal — nézéssé meg a földeket, akik az egyes vidékeken állapítsák meg a vetések mai állását és a várható terméseredményt, úgy, hogy ne meglepetésszerűen érje azután az államot az, hogy az a gazda nem tud adót fizetni, nehogy megint mindenféle végrehajtásokkal és kínzásokkal támasszanak a gazdák között elkeseredést. Mivel én a kormánynak a gazdatársadalom iránt tanúsított magatartását megfelelőnek nem találom, a kartellek megrendszabályozását nem látom, nem vagyok abban a helyzetben, hogy a költségvetést elfogadjam. (Élénk éljenzés és taps a baloldalon. — A szónokot sokan üdvöslik.) Elnök: Szólásra következik! Petrovics György jegyző: Hadházy Ferenc! Hadházy Ferenc: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) A gazdasági bajoknak egész panorámája vonult fel előttünk Somssich igen t. képviselőtársam kedves és közvetlen előadásában. És ha itt-ott különösen a hangszerelése ellen kifogást lehet is emelni, a mezőgazdaságot illető észrevételeiben a legnagyobb részben magam is osztozom. Meg méltóztatnak azonban engedni, ha pártállásomnál fogva és egyébként sem osztozhatom konzekvenciája levonásában. (Kun Béla: Miért?) A végefelé járó költségvetési vita anyagát áttekintve, alig lehetne tanulságosabb képet festeni az ország állapotáról, mint amelyet azokból a mozaikdarabokból állíthatunk össze, amelyeket a költségvetési beszédek képeznek. Gazdag anyag halmozódik ezekben össze, amelyeknek összeszedése, összeegyeztetése és belőlük a konzekvenciák levonása igen fontos volna és igen értékes szolgálatot tehetne. Visszatükröződik ebből a képből mindenekelőtt az ország népének hangulata. Szerintem ezzel a hangulattal törődni kell, nemcsak az állami élet irányításánál, hanem a költségvetés egybeállításánál is. (Erdélyi Aladár: Ez helyes!) A közhangulat figyelése politikai okosság, de a költ269. ülése 193% május 1-én, kedden. ségvetést sem elég egyedül a rideg számok tükrén át tisztán anyagiakban megítélni, hanem szorgosan meg kell vizsgálni a nép lelkén keresztül, a közhangulat tükrén keresztül is, mert hiszen az a szubjektív meggyőződés, hogy a terhek bírhatók, nagyobb teljesítésre ösztönöz, a reménytelenség, a kilátástalanság pedig az elérhetőnek a kivívására is képtelenné tesz. Meg lehet állapítani ezekből a beszédekből azokat a bajokat és panaszokat, amelyek a nép lelkéből felfakadtak. Ezek a panaszok és bajok megmutatják, hol van túlterhelve az állampolgárok gazdasági ereje és hol van sürgős szükség a beavatkozásra. Ha a nép hangulatát vizsgáljuk, azt kell megállapítanunk, hogy ez a hangulat a Gömbös-kormány alatt az eddigi reménytelenségből és csüggetegségből átváltozott türelmetlen reménykedéssé. Ma a nép hisz és bízik sorsának jobbrafordulásában, de türelmetlenül várja bajainak orvoslását. A panaszok a legkülönbözőbbek, aszerint, hogy milyen foglalkozási ághoz tartozik a panaszkodó, de ezek a panaszok megegyeznek abban, hogy mindegyik foglalkozási ág a maga bajait tartja a legsúlyosabbaknak és jobbnak ítéli másfoglalkozásúak helyzetét. E sötétenlátás — azt lehet mondani — egészen az egyedekig differenciálódik. A jobbulásnak türelmetlen, nehéz várása általános. Ez a türelmetlenség minden tetszetős, sőt még a mesevilág naívságába illő ötleteket is kritika nélkül elfogad és megvalósításra sürget. A tehetetlenség türelmetlenségében képes volna még nagy nemzeti értékek lerombolására is, és éppen annyira hajlandó kisjelentőségű eseményekből nagy következményeket várni, mint ahogy a csalódás azonnal kétségbe ejti. Ha grafikonokban meg lehetne örökíteni e hangulatváltozást, ez a nehéz beteg lázképéhez volna hasonlítható és valóban a hangulatváltozás lázképe a nép mai gazdasági nyomorúságának. A kormány helyzete is ugyanaz, mint az orvosé a beteg mellett: ügyelnie kell a lázra és meg is kell akadályoznia, hogy a láz olyan fokra hágjon, amely a szervezetre végzetes lehet, ellenben nem az a célja, hogy a lázt mesterséges eszközökkel leszorítsa, hanem hogy a láz okozóját, a betegséget meggyógyítsa. Az orvosnak azonban minden igyekezete hiábavaló, ha a betegben nincs meg a rendületlen élniakarás, a bizalom a meggyógyulásban, Amikor Gömbös Gyula bejárta az országot és felkeltette a népben a hitet és a bizakodást, nem végzett haszontalan munkát, sőt ellenkezőleg, a gyógyulásnak első alapfeltételét teremtette meg. A következő lépés természetesen : megállapítani a betegség objektív tüneteit és a segítés módját. Ha beteg gazdasági életünknek szenvedő alanyát, az egyes embert megkérdezik, hogy mi a panasza, nagy általánosságban azt mondja, hogy a mostani jövedelmi és kereseti viszonyok között nincs lehetősége még legelsőrendíí életszükséglet] cikkeket sem megszerezni és kilátása sincs rá, hogy kötelezettségeit teljesíteni tudja. Ezt a panaszt analizálva, a következő kórképet állapíthatjuk meg. Ki kell indulni az államoknak gazdasági elzárkózottságából, önellátási törekvéséből. Minthogy egyetlenegy állam sem valóban autarchikus állam, amelynek tehát legnagyobb termelőképessége pontosan összeesnék maximális fogyasztóképességével, ennek az elzárkózottságnak a termelésre kihatással kell lennie. Ez