Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-278

Az országgyűlés képviselőházának 27 egyik számottevő faktorát állítom be egész po­litikai és világfelfogásomba. Nem kívánok nemzetemtől mást, minthogy az emberiség egyetemes eszméi iránt egy ezredéven át tanú­sított lelkesedését és áldozatkészségét súlyos megpróbáltatásai közt is őrizze meg, fejlessze kulturális értékeit és legyen zászlóvivője an­nak a világfelfogásnak, amelynek diadalmas előhaladása a reneszánsz lendületével hódítja vissza majd az egész művelt világot. A magyar nemzet ezzel nem tér új utakra, hanem követi ezredéves útjait, amelyeknek leg­utóbbi szomorú szakában is egy olyan, az egész világ mélységes tiszteletében álló, férfiú képviselte a magyar géniuszt, mint Apponyi Albert gróf. Az ilyen nagy belső erőkre alapí­tott külpolitikának az emberiség közös javaiért küzdő nagyhatalmaknál megértésre kell ta­lálni. A világ rendjét nem lehet sokáig a gyű­lölet és a bosszú eszközeivel dirigálni. A Párizs környékén megalkotott békekötések óta eltelt évek során bő alkalmuk volt meggyőződni a győztes államoknak arról, hogy a gazdasági élet természetes törvényszerűségeit csak ideig­óráig lehet a hatalom eszközeivel elnyomni. Na­gyon jól tudták ezt mindazok, akik a békeszer­ződéseket alkották. A békekötéseket alkotó dip­lomaták és államférfiak, hogy az emberiség erőit egészen a békés fejlődés szolgálatába ál­lítsák, biztosították — legalább a békeszerző­dések jogszabályaiban — a leszerelést, a fegy­veres készültségek csökkentését és az így fel­szabaduló erőtényezőknek gazdasági, szociális és kulturális célok megvalósítására fordítá­sát. Nem tudom, miként lehetséges, hogy ugyanazok a férfiak, akiknek egyéni tisztes­sége minden kétségen felül magasan áll, játék­szernek tekinthetik a nemzetek közötti meg­állapodásokat; és pedig olyan megállapodáso­kat, amelyek lényegükben nem is két szerződő fél szabad elhatározásából erednek, hanem egyoldalúan oktrojált hatalmi akarat meg­nyilvánulásai. Nem tudom megérteni, hogyan követelhetik egyoldalúan, hogy a gyengébb fél a legszigorúbban ragaszkodjék a szerződés minden szavához, míg az erősebbeket mente­sítik a kötelesség legkisebb teljesítésétől is. Nem érzik-e, hogy ilyen elbánás szükségkép­pen maga után vonja a szerződések felborí­tását, mert a pacta sunt servanda Örökérvényű elve nem tűrheti és nem engedheti, hogy az egyik felet bármilyen jogcímen is kizsákmá­nyolják. Bármint vélekedjék valaki az olasz belső és külső politikáról, feltétlenül el kell ismer­nie, hogy a keresztény civilizáció és jogrend megdönthetetlen postulátumát hirdeti Musso­lini akkor, amikor a leszerelés tekintetében is egyenlő elbánást követel. Ennek a megdönt­hetetlen igazságnak tagadása magyarázza meg a német birodalomnak súlyos zavart okozó lépését, mellyel a Népszövetségből kivált és ez magyarázza a francia köztársaságnak a leg­utolsó napokban tett egyelőre még beláthatat­lan súlyú lépését, amely a már eddig elért ké­tes eredményeket is felborította. Miképpen gondolják tehát Európa diplomatái biztosít­hatni a legfőbb célt, amely kétségkívül mind­annyiunk szeme előtt lebeg, Európa állandó békéjét 1 ? Talán azzal a Népszövetséggel, amely lényegileg, amint Bethlen István jól mondotta, mindaddig, amíg a határozathozatalhoz nem a tagállamok szótöbbsége, hanem egyhangú el­8. ülése 1934- május 16-án, szerdán. 471 határozása szükséges, nem egyéb tanácskozó­testületnél? Az európai külpolitikában nagy változá­sok nélkül eredményt nem lehet elérni. Ma már nincs Európában számottevő államférfiú, aki ne látná, hogy a békeszerződések a legna­gyobb katasztrófát a Duna medencéjében idéz­ték elő. Senki sem tagadhatja, hogy a régi Osztrák-Magyar Monarchia szervezetében vol­tak organikus hibák, nem volt egészséges az egyoldalú német befolyás és ezzel együtt a monarchia keretén belül élő más nemzetek fej­lődésének háttérbe szorítása, de ma már min­denki, aki tárgyilagosan gondolkodik, elismeri, hogy a monarchia és annak keretén belül, kü­lönösen Magyarország, az emberiségnek mér­hetetlenül nagy szolgálatokat tett; Európa e részének civilizációját magasra emelte^ hatal­mas gazdasági egységével népe boldogulását biztosította, méltóságával, tekintélyévei pedig az európai béke fenntartásának döntő jelentő­ségű tényezője volt. A békeszerződésnek nem a a hibákat orvosolták, hanem még az egészsé­ges organizmust is összetörték. A lengyel nemzet újjászületésének és egye­sülésének jogosságát ma már mindenki elis­meri. (Úgy van! Ügy van!) Az erőszakosan széttépett lengyel egység helyreállítása a vi­lágháborúnak kétségtelenül egyik megnyug­tató eredménye. Nyílt titok, hogy Csehország területének gyarapodásával, népességének emelkedésével a külpolitikára gyakorolt befolyása megnöve­kedett, ipari termékei piacának elvesztése foly­tán azonban súlyos válsággal küzd és különö­sen a felvidék hatalmas ipara teljesen össze­tört. Ének következtében a munkanélküliség nagymértékben megnövekedett és a lakosság igen jelentékeny része súlyosan szenved amiatt is, hogy a magyar Alföldön megszokott mező­gazdasági munkáktól teljesen elesett. T)e nem­csak ezek a gazdasági okok. hanem a Felvidék ezeréves története, a Felvidék földrajzi fekvése és nem kis mértékben az ősi lakosságnak a közélet minden terén való siílyos visszaszorí­tása állandóan nyugtalanítják az új államot. Éppen ilyen laza a jugoszláv állam kohé­ziója is. (Halljuk! Halljuk!) Jugoszláviában állandó forradalmi jelenségeket észlelhetünk és a horvát nemzet elégedetlensége elhárítha­tatlanul súlyos tényezők eredőjeképpen jelent­kezik. Nap-nap után olyan jelenségeknek va­gyunk a tanúi, amelyek azt igazolják, hogy a horvát nemzet a maga boldogulását csakis^ a magyar állammal való békés együttműködés­ben találhatja meg. (Ügy van! Ügy van!) Románia is állandó belső viszályokkal küzd. A vasgárda legutóbbi előrenyomulása a kisebbségek elnyomásával, a teljes kiirtás ten­denciájánál fogva a békeszerződésekben kodi­fikált eszmék fel borításával és az európai béke veszélyeztetésével fenyeget. Eltekintve azonban az egyes utódállamok partikuláris érdekeitől, a Duna-medence egész problémája megoldhatatlan marad addig, míg az egymásra utalt nemzeteket a mesterségesen előidézett politikai ellentét két ellenséges f tá; borba osztja, nem is szólva arról az utóbbi századokban párját ritkító barbarizmusról, hogy a nyugati műveltség magas fokán álló néneket a békeszerződésekkel előálló helyzet a kultúrátlanság és az ortbodoxia karjaiba ta­szította. Érthető tehát, hogy alig van Európá­ban olyan államférfiú, diplomata, akit a Duna­medence rendezésének gondolata ne foglalkoz­tatna, de éppoly természetes, hogy az eddigi

Next

/
Thumbnails
Contents