Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.
Ülésnapok - 1931-278
468 Az országgyűlés képviselőházának még a legkisebbnek is, primitív, elsőrendű nem joga, de kötelessége is. (ügy van! Ugy van! a jobboldalon.) Az a szomorú körülmény, hogy a magyar batár úgy fut végig Irracionális pontjain /a főidnek, {Ugy van! Ugy van!) hogy az úgynevezett kettős birtokosoknak a tízezreit kreálja, akik két országban kénytelenek ugyanazon énével és ugyanazzal az ökörrel gazdálkodni néhány tmiéter hosszú parcellákon, egéS'Zian természetessé teszi azt .a morális kötelezettségét az érdekelt országoknak, hogy ennek a határinesgyén levő gazdálkodó, nyomorult, szegény közönségnek határátkelését és az ottlévők gazdálkodását ne tegye eleve lehetetlenné. (Jíóródi Katona János: Ezt a (békeszerződés is biztosítja!) Egyrészt amikor jöttek folytonosan a megnehezítő intézkedések és másodszor, amikor ezeknek az intézkedéseknek a kapcsán olyan fegyverhasználati joggal éltek a határközegek, hogy a legbékésebben a másik mesgyére átmenő parasztokat figyelmeztetés nélkül lelőtték, nem tudom, valószínűleg formális joggal élve, ezt el tudom képzelni, mert azzal szemben, akinek nincs száz százalékig rendben a maga határátlépési igazolványa, a határ átlépésénél a fegyverhasználat jogosult, de hogy ezt a jogosultságot igény bevegye egy ország es egészen ártatlan, gyanútlan egzisztenciák tucatjait a határon lepuffogtassa és amikor figyelmeztetések és kérelmek után ennek az eljárási módnak reparálására semmiféle reparáció nem történt és amikor ezen eljárási móddal szemben ahhoz a barátságos eszközhöz fordul a magyar állam, hogy a Népszövetség által ezt a kérdést elintéztesse: azt hiszem, a meglepődés és a csodálkozás valóban a mi oldalunkon kell, hogy legyen, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) hogy nem: tartják a magyar állaimnlak ezt a lépésiét megmagyarázihatónak és természetesnek. (Kóródi Kaitona János: A művelt Európa csodálkozik ezen!) Es még egyet. Itt azután már határozottabban kell beszélnem. Amikor a magyar államnak, a magyar nemzetnek egy ilyen lépését, amely egészen természetes és, mint mondottam, primitív jogának gyakorlása, hipokritikus motívumok inszinuálásával úgy állítják be, hogy íme, a magyar állam megint egyszer békétlenkedik, megint egyszer a revíziót akarja ezen az úton elérni: azt kell mondanom, hogy ez a beállítás rosszhiszemű, de egyszersmind nevetséges is, mert a magyar kormányzati nyilatkozatokból, a magyar közvéleménynek teljesen félre nem érthető állásfoglalásából mindenki ezen a világon tudja, hogy mi a revíziót akarjuk (Igaz! Ügy van! Taps a jobboldalon.) ós uni a revízió mellett küzdünk és amellett küzdenünk kell, mi tehát a revízió meletti küzdelmünkben arra, hogy határineidenseket használunk fel a revíziós küzdelmünk alátámasztására, azt hiszem, nem szorultunk. (Ügy van! Úgy van! jobbfelől.) Ezzel a kérdéssel végezve, a Népszövetséggel kapcsolatosan még azzal a másik kérdéssel akarok egy percig foglalkozni, amely a leszerelés kérdésének mai állását jelenti. Tagadhatatlan, — és ez nagyon érdekesen nyer megállapítást korunk egyik legnagyobb államférfiújának, Mussolininak néhány nappal ezelőtt megjelent cikkében — hogy ez a kérdés, úgylátszik, holtpontra jutott. A Népszövetség tehát, amely ennek a kérdésnek, ha nem is elintéző fóruma, de bizonyos tekintetben zsiránsa, o kérdés fiaskója folytán tagadhatatlanul súlyos morális fiaskót szenvedett. '8. ülése 193% május 16-án, szerdán. Ez súlyos aggály magyar politikai szempontból, mert mit látunk 1 Látjuk nemcsak azt, hogy a jelenlegi békeszerződés által teremtett helyzeten túimenni nem tudunk, hanem látjuk azt is, hogy azokat az elveket, amelyek a békeszerződésben világosan le vannak íekteve, (Ügy van! jobbfelől.) tehát a fegyverkezésben való egyenjogúság kérdését sem lehet tárgyalási úton, a becsületes meggyőzés eszközeivel megvalósítani. Mi fog következni — a mi sokkal fontosabb kérdés —- a leszerelési konferencia teljes csődje után? Nézetem szerint nem kő vétkezhetik más, mint egy felfegyverkezés, mert hiszen, ha csődöt mond a békés megegyezés, akkor azok az országok, amelyekre nézve az egyenlőtlenség statuálva van, amelyek jelenleg az egyenlőtlenség helyzetében vannak, ezt a helyzetet természetesen nem fogják tovább tűrhetni és a német birodalom részéről már meg is történt az a kijelentés, hogy ragaszkodik ahhoz az egyenjogúságnak elvéhez, amelyet egyébként — és ezt hangsúlyoznom kell — 1932 decemberében az öt nagyhatalom Németországnak — és ez természetesen reánk is vonatkozik — garantált volt. Ha pedig jön a felfegyverkezés, akkor megint két eshetőség van, amelyet mint lehetőségeket Európa államférííai és publicistái közül már számosan szemügyre vettek. Akkor tudniillik az európai háborúnak a lehetősége esetleg egy preventív háborúban nyerhet kitörést, amellyel szintén foglalkozott a közvélemény, amellyel szemben nekem legfeljebb az az egyéni nézetem lehet, — a viszonyokat teljesen nem ismerhetvén, par definition nem ismerhetvén — hogy nagyon nehéz abban a szociális nyomorban, amelyben ez a világrész ma él, egy nagy nemzetet — hiszen egy nemzetről lehet csak szó — és annak légióit egy preventív gondolat mellett kivinni a csatatérre. A másik veszély azonban sokkal nehezebb, sokkal súlyosabb és ez az, hogy a leszerelés kérdésének csődje és a preventív háború valószínű elmaradása folytán az európai politika vissza fog esni azokba a metódusokba, abba az állapotba, ahol a háború előtt volt, értve ezalatt az úgynevezett egyensúly elvét, amely egyensúly elve lényegileg nem jelent mást, mint a véd- és dacszövetségek rendszerét az egyes államcsoportok között. Erre vonatkozólag ismét citálom Mussolini tegnapelőtti cikkében foglalt azt a nagyon pesszimisztikus, de nagyon realista megállapítást, »hogy ha el is ejtjük a preventív háború eshetőségét és helyette a fegyverkezési versenyt proklamáljuk, akkor is a történelem egy adott pillanatában egy új háborúnak kell kitörnie, amely Európa nemzeteit két élet-halálharcban viaskodó ellenséges táborra fogja szakítani.« Itt áll Magyarország és a kérdés, amelyet fel kell vetnünk magunknak, az, hogy ezeknek az ellentétes és gyakran ellenséges erőknek és tendenciáknak elektromos erőmezejében mi az, amit Magyarország tett és mi az, amit Magyarország tehet. Mi elsősorban megtartottuk az összeomlás óta azt az alapelvet, hogy nem kötöttük le magunkat politikai szövetséggel egyetlen államcsoport mellett sem. (Helyeslés .jobbfelől.) A szabadkéznek ezen politikája mellett a magyar külpolitikának bázisa volt a meleg barátság gondolata és ápolása Olaszországgal szemben. (Helyeslés jobbfelől.) Ez a gondolat, amely bevált mind általános politikai, mind gazdaságpolitikai téren, azt hi-