Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.
Ülésnapok - 1931-277
Az országgyűlés képviselőházának È77. ülése 1931> május 15-én, kedden. 439százezer ipari és kereskedelmi munkásnak testi épsége, életbiztonsága, egészségügye az államnak egy esztendőben belekerül 30—40 ezer pengőbe. Ez nem olyan valami, amit kirakatba lehetne tenni s amit ilyen fölényesen lehetne elintézni. (Malasits Géza: És a harminchat iparí'elügyelő!) T. Képviselőház! Szólt a miniszter úr a kontárkérdésről. Ennek a kérdésnek is a szemébe kell nézni. Itt tulajdonképpen a szegénység veszekedésével állunk szemben. Szegény a kisiparos, elismerjük; szegény talán a középvállalkozó is, de legszegényebb mégis az az ipari munkás, aki sem munkához nem tud jutni, sem munkanélküli segélyt nem tud sehonnan kapni. A kormány mereven a munkanélküli segélyezés ellen foglalt állást, ellenben üldözi a kontárokat. Ha tehát az a megszorult munkás, aki nem tud munkához jutni, mert Önhibáján kivül nincs munkaalkalma, aki nem tud hozzájutni semmiféle segélyezéshez, szorultságában valamilyen munkát vállal, mondjuk illegálisan, iparjog kiváltása nélkül: ez a kontárkérdés. Mit csináljon, tessék végre megmondani, tessék végre megírni ezt a receptet ezeknek a szerencsétleneknek, hogy mit csináljanak, lopjanak, gyilkoljanak, betörjenek, vagy pedig kontárkodjanak? Vállaljanak valami kis munkát iparjog kiváltása nélkül? Ne tessék a kérdést ebben a merev formájában tárgyalni, mert ez nem felel meg a követelményeknek. Vagy tessék gondoskodni munkaalkalmakról, vagy tessék gondoskodni a munkanélküliek pénzbeli támogatásáról úgy, ahogy az az egész világon történik, vagy pedig tessék rájuk bízni és nem rendőrrel lefogatni azt, aki valami kis munkát vállal és két keze munkájával családjának egy darab kenyeret akar megkeresni. Ez a szegénység veszekedése — mint mondottam. Tessék ezt elintézni, igen t. miniszter úr és igen t. Ház, valamilyen formában, amely mind a két felet kielégíti. A külföld gyakorlatában van számos megfelelő és elfogadható módszer, amellyel eat a kérdést el lehet intézni. Az idegenforgalomról is beszélt a miniszter úr. Tessék itt is bátor kézzel eltörölni a borravalórendszert, amely az idegent igenis idegesíti, irritálja. Nem szeretik. Sehol a világon nincs már borravalórendszer. — Itt szóltam közbe Patacsi Dénes képviselőtársamnak, amidőn Pécset említette s amidőn elismertem, hogy Pécsett ezt valóban rendezték, kielégítően, mind a három fél teljes megelégedésére. Ö ekkor félreértett engem. En azt mondtam: »Már a Balkánon sincs borravalórendszer.« — és azt hiszem, ezt mindenki tudja, aki ott j art. Ott is azt az elfogadható és a borravalónál sokkal ízlésesebb formát vezették be, hogy ezt hozzászámítják bizonyos szazalek aranyában a fogyasztott dolgok árának összegéhez, ha tehát a Balkán elért idáig, igyekezzünk mi is elérni. Töröljük el a borravalorendszert. Es azonkívül még egyet ajánlok az igen t. miniszter úr figyelmébe. Hívja fel a t. belügyminiszter kollégáját, hogy az idegenek vexalasától lehetőleg tartózkodjék. Szokjunk le a kikérdezés és vallatás mániájáról, ne adjunk oda az idegeneknek félméteres kérdőíveket, ne kérdezzük a nagyapja nevet, vállasat, meg nem tudom micsodáját. Az idegent ez is idegesíti, Sncs hozzászokva. Sehol a nyugati államokban hasonló rendszer nincs, ahol van, azt az orsza got az idegen elkerüli, mert nem szereti magát szekíroztatni. „ ,.. , D i ; -»„A A t. miniszter úr a maga felügyeleti jogaKÉPVISELŐHÁZI XAFLÓ XXIÏ. nal fogva legyen szíves szorgalmazni a Hév. tarifájának rendezését. Legyen szíves ezt a kérdést elintéztetni, hozzájárulni, vagy valamilyen formában közrehatni, hogy ezt is elintézzék. A megváltás megtörtént. Most már semmi akadálya nem lehet annak, hogy ezt a kérdést kielégítően rendezzék, hogy Budapest kornyékét most már szervesen és a közlekedés szempontjából is hozzáfűzzék a fővároshoz, mert társadalmilag, gazdaságilag úgyis össze van fúzve a környék a fővárossal. Itt van a Hev. a maga magas, megfizethetetlen tarifáival, amelyek távoltartják a fővárost a környékétől és vidékétől és megnehezítik a fővá : rosból a környékre kiszorult szegény dolgozó embereknek, munkásoknak, hivatalnokoknak eletét és veszik el az életlehetőségét. Tudom,, tiogy nem tartozik szigorúan a miniszter úr hatáskörébe, ez a főváros hatáskörébe tartozik, de viszont a miniszter úrnak van felügyeleti és ellenőrzési joga. Ezt a hatáskörét ebben a kérdésben nagyon célszerű volna hasznosítani és minél előbb létrehozni ennek a problémának, megoldását. A miniszter úr beszéde folyamán néhány szép, klaszikus idézetet használt, egy innen,, erről az oldalról elhangzott idézetet viszont inferiorisnak minősített és rábízta a miniszter úr a Házra, hogy a két idézet között párhuzamot vonjon és állapítsa meg, melyik a nívósabb idézet. Ha már az idézeteknél tartunk, miután én most örömöt akarok szerezni, a miniszter úrnak, én is klasszikus idézettel fogom befejezni beszédemet, (Musa István és vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: Reméljük, nem német lesz!) — de német lesz — amely nem is vonatkozik talán szorosan a miniszter úr személyére, de vonatkozik arra a rendszerre, amely az országban uralkodik és vonatkozik arra a rendszerre, amely ezt a rendszert áthatja és amely szellem általában beszédében és frázisokban excellai és amely nem cselekedetekben akarja bizonyítani a maga rátermettségét és arravalóságát, hogy egy országot vezetni tud. Heine egyik igen szén költeményében a következő sorok állanak (olvassa): »Hier ist Rhodus, komm und zeige deine Kunst, hier wird getanzt, Oder trolle dich und schweige wenn du Heut' nicht tanzen kannst.« T. Képviselőház, ez azt jelenti magyarul, hoffv elég volt a beszédből, e\é^ volt a frázisokból, itt van Rodus, itt tessék ugrani, itt tessék megmutatni, hogy mit tudnak, mit akarnak, mire képesek és mire alkalmasak. Tessék végre beszédek helyett cselekedetekkel a Kénviselőház és az ország színe elé állni, és tessék vésrre megmutatni cselekedetekkel, bogy mH, mikor, boarvan hajlandók az ország javára és az ország érdekében cselekedni. Főleg azért hoztam fel ezeket a problémákat és azért érintettem gyorsan, egymásutá ; n ezeket az esedékes, sürgős és fontos problémákat, mert ezeket a miniszter úr vagy teljesen kihagyta beszédéből — és nem beszélj róluk, mert valószínűleg nem is volt mondanivalója ezekről, mert nem tesz semmit ezen a téren — vagy pedig nem kielégítő formában adja ezt itt az ország tudtára, amit én természetesen tudomásul nem vehetek. Éppen azért kérem a miniszter urat, hogy ezekre a problémákra is fektessen súlyt és legyen szíves tudomásul venni, hogy ebben az országban, a nagybirtokosokon és a nagy kapitalistákon kívül van meg valami, vannak még valakik, akiknek az ügyevei, sorsával és életével nem csak kell, hanem 64