Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-277

460 Àz országgyűlés képviselőházának 2 77. illése 193^ május 15-én, kedden. érdemes is foglalkozni: ezek a dolgozó emberek, a teremtő kezek, akik a nemzeti vagyont létrehozzák, szaporítják, de akik e hasznos nemzeti munkájuk mellett állandóan az éhínséggel és az éhhalállal néznek szemben. Miután a kormányzattal szemben bizalommal nem viseltetem, a kereskedelmi tárca címét nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra ko vetkezik 1 Herczegh Béla jegyző: vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre! vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: T. Képviselőház! Sajnos, nem voltam jelen az igen t. miniszter úr beszédének egész tartama alatt és így nem tudom, mondott-e valamit és ha mondott, mit mondott az ország külkereskedelmi politikájáról, a külkereskedelmi szerződésekről, a római szerződésről és esetleg azokról a további tervekről, amelyekkel a kormány a magyar külkereskedelmi piacok megszervezése ós kiépítése tekintetében foglalkozik. Viszont olvastam a lapokban a miniszterelnök úr nyilatkozatát a római gazdasági megállapodásokról. A miniszterelnök úr ezt a nyilatkozatát azzal fejezte he, hogy figyelmezteti a közönséget: el kell hessegetni a kuvikokat. Sajnos, nekem éppen a római szerződéssel kapcsolatban némileg kuvikolnom kell. A római szerződéssel és a római tárgyalásokkal kapcsolatban már az első jelek olyanok voltak, hogy méltán kelthettek bennünk, ellenzékben aggodalmakat. Aggodalmakat keltett bennem például mindjárt az, hogy annyira kihangsúlyozták ezek a tárgyalások és az aláírt jegyzőkönyvek is, a magyar huzareleslegek elhelyezési kérdését, holott a miniszterelnök úr azzal ment Kómába, hogy meg kell törni a túlzott autarchikus rendszert, az autarchia rendszerének megtörését pref erenciális módszerekkel kell helyettesíteni, amiből mi azt a következtetést vonhattuk le, s azt a reményt szívhattuk, hogy a kormány nemcsak a búza elhelyezéséről, nemcsak egyik-másik mezőgazdasági cikk elhelyezéséről próbál gondoskodni, hanem egész mezőgazdasági feleslegünk elhelyezéséről is. S most látnunk kell, hogy ez a római gazdasági megegyezés kizárólag a búza elhelyezésére vonatkozik. Kérdezem a t. Házat: ne adja Isten, de következzék be az a szerencsétlenség, hogy búza kevés terem, — a jelek arra mutatnak, hogy, sajnos, nagyon gyenge termésre lehetünk elkészülve — vájjon mi lesz akkor a magyar mezőgazdaság szempontjából a haszon ebből az egész római gazdasági megegyezésből? Kérdezem, ha a kormány elsősorban a kisgazdán akar segíteni, miért kellett a búza mögé helyezni az állatkivitel kérdését, amikor nagyon jól tudjuk, hogy a búza elsősorban a nagybirtok terméke, az állat pedig elsősorban a kisbirtoké. Az ország állatállományát 80%-ban a kisbirtok termeli és a kisbirtoknak ez a produktuma annyira háttérben .van ma a kormány gondoskodása szempontjából, hogy ennek kérdése nemcsak hogy semmiképpen sem rendeződött ezekben a megegyezésekben, ha^ nem a búza bizonyos mennyiségének átvételével kapcsolatban Olaszország még fel is emelte az állatbeviteli árakat. Én nem okolom Olaszországot, abszolúte nem helyeslem azoknak kifakadásait, akik azt mondják, hogy Magyarországnak az olaszmagyar barátságból gazdaságilag nem sok haszna van, mert az igazság az, hogy még ma is, — és véges-végig 15 esztendő óta Olaszországgal szemben aktívak vagyunk, tehát panaszunk nem lehet. Ha panaszunk van, akkor megítélésem szerint arra a karteliiparra kell hárítanunk á teleiösseget, amely szerény véleményem szerint nem volt üajlando megfelelő áldozatokat hozni a magyar mezőgazdaság keuveert. Igenis a pref erenciális rendszernek erőteljesebb megvalósításától Kómában azt is várluk, ùogy a magyar ipar végre arra az álláspontra nelyezkedik, hogy az ő érdeke is minüenekielett a magyar mezőgazdaság megmentése es hogy komoly áldozatokat fog hozni azért, hogy ne csak a búzát helyezzük el ezeken az osztrák és olasz piacokon, nanein elhelyezzük az egész mezőgazdaság feleslegét. Sajnos, a részleteket nem ismerem, én csak bizonyos jelekből, előjelekből es utójelekből látom, hogy nem volt elegendő áldozatkészség a magyar iparban arra, (i abinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter: Tévedés!) hogy ez a gazdasági megállapodás sokkal komolyabb eredményeket hozzon a magyar mezőgazdaság számára, mint amennyit hozott. (Peyer Károly : Azt hiszem, túlnagy áldozatokat hoztunk. —Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter: Tévedés!) Ha a magyar mezőgazdaság feleslegeit túlnyomó részben — és nemcsak a búzát — valóban el tudtuk volna vagy el tudnánk helyezni Olaszországban és Ausztriában, akkor a mezőgazdaság problémáinak egy tekintélyes része el volna intézve. Másfelöl pedig reméltük, hogy azoknak az iparágaknak a rovására, amelyeknek mesterkélt fenntartása nem érdeke sem az ország egyetemes lakosságának, sem az igazi és életképes iparnak, fog kialakulni egy olyan árpolitika, amelynek során a magyar hazai iparcikkek árai esni fognak, a mezőgazdasági árak pedig emelkedni fognak és némileg összecsukódik az agrárolló. Mi elsősorban egy komoly, nagyszabású és kifejezetten preferenciális rendszerű megállapodást vártunk ettől a római szerződéstől és abban mint eredményt mindenek felett a magyar agrárollónak, — amelyről Tyler úr is azt állította, hogy páratlanul nagy, a legnagyobb egész Európában — némileg való becsukódását. De sajnos, ezek a reményeink nem teljesültek. Most méltóztassék megengedni, hogy a miniszter úr szíves figyelmét felhívjam a Beszkárt.-féle villamos közlekedésre. A miniszter úr egész idegenforgalmi politikáját és tevékenységét, terveit és eddigi cselekedeteit tökéletesen helyeslem, de ha a miniszter úr Budapestből nagy európai idegenforgalmi központot akar csinálni, akkor méltóztassék gondoskodni arról is, hogy európai közlekedés legyen a városban. Merem állítani, nincsen Európának komoly nagyvárosa, amelyben olyan gyalázatos villamosközlekedés volna, mint Budapesten. (Ellentmondások a szélsőbaloldalon.) Elviselhetetlen villamosközlekedés van nálunk. Méltóztassék elhinni, hogy minden dolgozó embernek, akinek sokfelé kell mennie a város egyik részéből a másikba, órákat vesznek el az idejéből evvel a förtelmes közlekedéssel. Nemrégiben Bécsben jártam és ha öszszehasonlítom a nagyon is lefokozott forgalmú mai Bécs villamos^ közlekedését a budapestivel, meg kell állapítanom, hogy igenis nagyon súlyosan a budapesti villamosközlekedés rovására üt ki ez az összehasonlítás. Lehetetlen viszonyok vannak ezen a téren, pedig ma nagyon kevés embernek van módja arra, hogy autót vegyen igénybe, ezzel a villamosközlekedéssel pedig úgy állunk, hogy gyalog jóformán hamarább odaérünk, ahova el akartunk