Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-277

454 Az orszá, zággyűlés képviselőházának 277. ülése 193 U május'15-én, kedden. ezért csak dicséret jár neki. Megjegyzem, a miniszter úr említette, gondolom, a golyós csapágyakat, amelyeket már ezeknél a kocsiknál is alkalmaznak» tehát a modern technika vívmányait is igénybeveszik a régifajta közlekedés javítására. Hogy ezért a törekvésért, ezért a kenyérkeresetért azután az legyen a büntetése, hogy a termelő és fogyasztó kárára a kenyérkereset lehetőségétől eltiltják: ezt, sem gazdaságpolitikának, sem szociálpolitikának nem tudom elismerni. Egyébként azt gondolom, aminek már többször is kifejezsét adtam, — ezt különben a miniszter úr ismételten hangoztatta, bár szerény nézetem az, hogy ez talán nagyobb mértékben ' is érvényesülhetne cselekvéseiben — hogy a közlekedés csakis mellékszolgálat, amely az áruknak a fogyasztóhoz való jutását, a termelő számára pedig a termények értékesítését teszi lehetővé. De akkor ez a segédszolgálat csak ennek a célnak lehet alárendelve. En azt gondolom, hogy a Máv.-na'k a fuvardíjtételeket, mind a személyfuvardí jtételeket, mind a teherfuvardíjtételeket általánosságban kell leszállítania. (Ügy van! Ügy van! half elől.) Mert vegyük először a személydíjtételeket és nézzük, hogyan áll itt a helyzet. A személydíjtételeknél jelenleg az a helyzet, hogy ezekből alkalmi kedvezményeket adnak, például a nemzetközi vásár, 'a tenyészállatvásár és más alkalmak esetében. Vannak azután filléresvonatok és kultúrvonatok is. Most erre a rövid időre szorítják össze a forgalmat, mert mindenki azt várja, hogy tmikor jön az olcsó jegy. Amint jön az olcsó utazási alkalom, rögtön megindul a személyforgalom. Igen, de viszont ez azt a terhet hárítja át a j Máv.-ra, hogy a Máv. kénytelen új és új vonatokat beállítani a személyzet, a fűtőanyag, olaj, más üzemanyagok és a kocsik kopásának igénybevételével, holott ha ugyanazokat a kedvezményeket, amelyeket mérlegéből így is kénytelen > leírni, > egy általános tarifaleszállításra fordítaná, jobban megjönne, nagyobb mértékben éledne fel az utazási kedv s így egyenletesebb lévén a forgalom, rendkívüli vo1 natok beállítása nem volna szükséges és a Máv.-nak több maradna az üzleten, mint amennyi így marad. De még azt is hozzátehetem, hogy — mint ahogyan a miniszter úr ' mindnyájunk örömére bejelentette, de r privátim is hallottam róla — sikerrel biztató kísérlet folyik a Ganz-gyárban egy újabb motornak üzembehelyezésére, s h kísérlet sikerül, vagy ha nem sikerül is, de a miniszter úr valamely másutt bevált rendszert telepít át ide és, olyan motorokról gondoskodik, amelyek az úgyis kevéssé frekventált gyorsvonatok helyett el tudják látni a személyszállítási forgalmat, ezeknek sokkal kisebb üzemköltségénél fogva sokkal több gyorsvonat járatása válhatik le~| hetségessé. Azt pedig mindnyájan tudjuk, hogy' a díjtétel alacsonyabb volta, továbbá az utazási alkalom sokasága és ennélfogva kényelmessége az a két tényező, amelyből az utazás sűrűsége fejlődik ki. Az útügyekben is felhívnám a miniszter úri figyelmét egy kérdésre. Volt szó itt azokról ä nemzetközi utakról, amelyekkel a külfölddel való forgalmunkat biztosítják és amelyek ennélfogva egyúttal általános és szinte nemzetközi jelentőségűeknek tekintendők; szó volt továbbá a bekötő utakról, amelyeknek gazdasági fontossága kétségtelen. Azt hiszem azonban, hogy kimaradt ebből a tervezetből egy tétel, amely azonban önmagában külön tipus, amely tipus hiánya következtében kétféleképpen van kára a magyar gazdasági életnek. Néhány esztendővel ezelőtt felépült a tiszaugi Tisza-híd, folytatólag pár évvel rá a solti Duna-híd. Mindkét híd kimondottan azzal a rendeltetéssel épült, hogy a Tiszántúlnak a Dunántúllal való forgalma a Duna—Tisza közén keresztül biztosítva legyen. Már most megvannak a hidak, még sinek is vannak rajtuk, de csak a hidakon, a végükön túl már nincsenek, amint végződik a híd, végződik a sín is. Ott áll nekünk ez a többmilliós beruházásunk már nem tudom, hány esztendeje, annak kamatát hiába fizeti a magyar állam és sem a vasutakat össze nem kötjük, sem pedig azt a tranzverzális utat nem helyezzük olyan állapotba, hogy ezen az úton az a forgalom, amelyért ezek a hidak épültek, tényleg kialakulhatna. Már pedig úgy áll a dolog, hogy például a Balaton vidékén nyaralók ellátásában a Duna--Tisza köze a maga korai gyümölcsével, különösen némely gyümölcsfajtákban versenyen felül áll, mert például a Balaton mellett a görögdinnyét nem tudom ki szereti, én hem tudom megenni. Aztán például Hódmezővásárhely, Szeged tájáról hozhatnának baromfit, amikor a Balaton mellett esetleg még nincs elég és ezzel az ott nyaralók gazdaságos és amellett kedvező ellátását biztosíthatnánk. Ugyancsak egy ilyen transzverzális út lehetővé tenné, hogy most már a hétvégi szünetet felhasználva, olyan nagyvárosok közönsége, mint Hódmezővásárhely, Szeged, Kiskunfélegyháza, Kecskemét, de belekapcsolódhatna Cegléd és Nagykőrös is, autóbuszokon, vagy akár autóbuszok sorozatával átrándulhatna másfélnapra a Balatonra, leadni azt a pénzt, amelyet az ő gyümölcsükért, vagy csirkéjükért fizetett nekik a Balatonvidék, de ehhez ismét út kellene. Azt hiszem, akármilyen szegények vagyunk is, akármilyen nehéz is egyébként a helyzet, az ezt a három, a gazdasági termelés tekintetében is és részben a fogyasztás tekintetében is egymást kiegészítő országrészt Összekapcsoló, egyenes vonalban összekötő útvonal megépítése nem maradhat ki egy jól átgondolt közlekedési programúiból. Kérem a miniszter urat, legyen szíves ezt a kérdést megfontolás tárgyává tenni. A következő kérdés, amelyről még beszélni akorok, — most már röviden végezhetek vele, a t. előttem szóló is sok részben ugyanazokat a dolgokat hozván fel, amelyeket én kívántam felhozni — a kisiparosság helyzete. Méltóztassék megengedni, fájdalmas látni, amikor egy vitézi címet nyert főhadnagy sok kitüntetéssel, egyébként kisiparos ember, most került nálunk kórházba, mert öröklött vagyona ellenére teljesen a tönk szélére jutott és családját a rokonok tartják el. Az is nagyon fájdalmas látvány volt, amikor két-három évvel ezelőtt egy gyermekebédeltetési akcióra azelőtt nagyon tehetős és tekintélyes kisiparosunk iskolás fiát felvették és az a nyolc-tízéves gyermek, hiába kínálták, az először kiosztott adagon túl nein fogadott el semmit, pedig látszott rajta, hogy kínlódik az éhségtől, de nem volt könyöradományokhoz szokva és a gyermek már elég öntudatos volt arra, hogy bántotta, hogy könyöradományra szorul és nem akarta azok elől elenni az ebédet, akik még szegényebbek. Ezt a kis példát csak azért hoztam fel, hogy hozzájáruljak ahhoz a képhez, amelyet a t. Ház már eddig is kapott a kis-