Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.
Ülésnapok - 1931-277
Az országgyűlés képviselőházának 2\ elesett, Isten háta mögötti apró falvacskákban, Mucsákon vergődő szerencsétlen kisiparosság, falusi kisiparosság szervezkedésre, összeállásra a maga szétszórtságánál, elesettségénél, pénztelenségénél és szervezetlenségénél fogva kihasználni nem képes. Ezek a tömegek hatalmas tábort alkotnak, azt hiszem, hogy a 260.000-nyi kisiparos létszámának legalább 70%-a tartozik ebbe a pária-kategóriába. Ennek a tömegnek másnemű segítségre van szüksége. Legyen szabad ezekre a segítési módozatokra röviden rámutatnom. Ezen a rétegen csak közvetve tudunk valamiképpen segíteni, mert hiszen generális, nagy, mélyreható segítséget csak a mezőgazdatársadalom anyagi talpraállása, szóval a mezőgazdasági prosperitás tudna nyújtani. Amíg azonban ez •bekö vétkezhetik, indirekt úton és módon mégis csak lehet injekciókat adni ennek a szerencsétlen haldokló kisiparostársadalomnak is. Az osztó igazság szempontja is azt hozza magával, hogy a falusi gazdákhoz hasonló viszonyok között élő kisiparostársadalomra is terjesszük ki azokat a védelmi rendelkezéseket, amelyeket a falu másik nagy vezető rétegének, a kisgazdatársadalomnak juttattunk. A kisiparos 8%-os kamatot fizet még ma is. A kisiparos háza, bútora még ma is elárverezhető, éppúgy, mint volt a múltban. Azt hiszem, a törvényhozásnak és a kormányzatnak lelkiismerete is azt súgja, azt _ szorgalmazza, hogy a sorsközösségben élő kisiparosságra . a mezőgazdákkal szemben rendszeresített adósvédelmet szintén ki kell terjeszteni olyan vonatkozásban, hogy annak a kisiparosnak legalább a családi házát és a házi bútorait nyilvánítsuk védetté, és hogy őt se kényszerítsük súlyosabb kamatszolgáltatásra. mint amilyenre most már az adósvédelmi intézkedések a gazdákat kényszerítik. T. Ház! A keresetiadó, sajnos, még mindig az évekkel ezelőtti adatok alapján van kimunkálva. Itt is a reális helyzethez való hozzáigazodásra van szükség. Nevetséges, hogy a 100 pengőn aluli adóalappal rendelkező kisiparosok inségjárulékot fizessenek akkor, amikor ők maguk is inségkonyhára szorulnak. Elnök: Képviselő úr, lejárt a beszédideje! Madai Gyula: Ez is revíziót kíván! Itt vannak azután az Oti. különféle intézkedései. Sajnos, hogy az idő rövidsége miatt nem tudok a részletekre kiterjeszkedni; a kisipai-osság itt is bizonyos vonatkozásban háttérbe van szorítva jogi tekintetben és a szolgáltatások tekintetében is. T. Ház! A kontárkérdésről csak annyit jegyzek meg, hogy a kontárok nagyrészt munkanélküli iparossegédek. (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Ezek szociális problémáját éprrágv rendezni kell, (Propner Sándor: Munkanélküli segélyt kell adni nekik!) mint a hogvan az A dob. útján igyekeztünk segíteni az állástalan diplomásokon. Elnök: Kérem képviselő úr, szíveskedjék beszédét befejezni! Madai Gyula: Ki kell terjeszteni a házadómentességet a vidéki építkezésekre is, hogy a vidéki kisiparosságnak^ munkaalkalmakat teremtsünk . T. Ház! Ürlvözlöm végül a miniszter urat azért, hogy a-Tiszántúl iránt ilyen nagy megértést tanúsított. Hálásan köszönöm a tiszanolgári hídra vonatkozó bejelentését és nagyon kérem, hogy ezt az évtizedek óta esedékes el'. ülése 1934 május 15-én, kedden. 453 határozást a miniszter úr öltöztesse bele a valóság köntösébe. Ehhez az elhatározáshoz hálásan gratulálok, mert meg vagyok róla győződve, hogy ezt a Tiszavidék népe nagy örömmel fogja tudomásul venni. Elnök: Képviselő úr, szíveskedjék beszédét befejezni. (Derültség és zaj.) Madai Gyula: Befejezem. A címet elfogadom! (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Sándor István! Sándor István: T. Képviselőház! Mint a szemünk előtt lefolyt példa is mutatja, ahhoz a nagy es fontos anyaghoz, amelyet a kereskedelmi tárca magában foglal, nagyon bajos 15 perc alatt hozzászólni. Mindenesetre megkönynyíti azonban a helyzetet a miniszter úrnak előbb elhangzott hatalmas és tárcájának jóformán minden ágazatára kiterjedő beszéde s az az agilitás, amellyel az ügyeket előbbre vinni igyekszik, valamint az a siker, amely ha nem is fényes részleteiben, de egészében mégis jelentős, úgyhogy mi innen, az ellenzék padjairól is elismeréssel és rokonszenvvel kell, hogy nézzük az ő tevékenységét. Ez a vita, amely a kereskedelmi tárca körül lefolyt, általában két olyan főirányt foglal magában, amelyek közül az egyik gazdasági életérdek, a másik pedig szociális életérdek. Gazdasági életérdek tudniillik a közlekedés kérdése, amely sokféle formában, sokféle vonatkozásban felmerült. A tárcát érdeklő egyik legfontosabb szociális érdeknek tekintem én is a kisiparosság talpraállítását. Ezért ebben a két tárgykörben óhajtok néhány szót szólani. Ami a közlekedést illeti, mindjárt gáncscsal kell kezdenem. A miniszter úr tudniillik az előbb arról beszélt és a felé látszott hajolni, hogy a lóval való fuvarozást megrendszabályozza, eltiltja, vagy korlátozza. Nem tudom, mi a cél, az-e a cél, hogy az árukat minél olcsóbban szállítsák egyik helyről a másikra, hogy tehát az áru minél olcsóbban juthasson a fogyasztóhoz és a termelő által elért ár minél kevésbbé csorbuljon, vagy pedig itt valami öncélról van szó a közlekedés dolgában, amely felfal mindent, felfalja ezeket a súlyos gazdasági és szociális érdekeket is. Ha csakugyan annak ismerjük el a közlekedést % amire való, hogy tudniillik az áruk továbbítását, értékesítését és felhasználását minél kedvezőbben oldja meg, akkor nem az a kérdés, hogy ló húzza-e, vagy benzin hajtja azt a masinát, amely az árut továbbítja, hanem az a kérdés, hogy melyikkel jut a fogyasztóhoz a legkisebb költséggel. Azt látom, hogy ezek a modern közlekedési eszközök drágán szállítanak (Propper Sándor: Agyon vannak adóztatva!) és még ha a Máv.-nak deficitje is va ; n, a deficit az államot terheli, ezt a deficitet másából, mint a polgárság jövedelme után befolyó adóból úgysem fogják sehonnan sem előteremteni tudni. Tehát mindenképpen alá kell rendelnem ennek a deficitnek érdekét annak az érdeknek, hogy a polgárság olcsón jusson az áruhoz, és hogy a termelő lehetőleg mentől kevesebbet veszítsen szállítási költség címén. így nem szabad ezt öncélnak tekinteni. Itt a főcél mindig az emberek megélhetése legyen. Ha pedig azt veszem, hogy mi van a lovaskocsi kérdésével, szembetűnő dolog az, hogy az a szegény, lóval fuvarozó ember nem fuvarozna, ha másból meg tudna élni. ö elvégzi a szolgálatot becsületesen és sokszor olcsóbban, mint a Máv., vagy a teherautó-fuvarozás és 63*
