Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-277

Az országgyűlés képviselőházának 277. ülése 1934 május 15-én, kedden. 445 sem volna képes 19.337, — mondjuk kerekszámban —- 20.000 ipari üzemet meglátogatni, 20.000 ipárüzemet állandóan ellenőrizni egészségügyi, szoeiálhigéniai és egyéb szempontokból. Jüzekben az üzemekben ezidőszerint 265.779 munkás dolgozik. Tehát egynegyedmillió munkásnak es munkásnőnek érueke tűződik ahhoz, hogy az iparfelügyelet terén valami történjék. Már most dicséretére legyen mondva az iparfelügyelői karnak, hogy emberfeletti fáradsággal és hozzáértéssel igyekeznek, amennyire csau tőlük telik, ezeket az üzemeket megvizsgálni. Találtak is éppen elég hibát. Ha elolvassuk az iparfelügyelők munkájáról szóló jelentést, akkor azt olvashatjuk, hogy a — mondjuk kereken — 20.000 iparüzemböi megvizsgáltak 8966 üzemet, tehát nem egészen a felét megvizsgáltak és ezek közül 4495-nél, vagyis a meglátogatott ipartelepek 50%-ánál kifogásolni valót találtak az iparfelügyelők. Ebből az 50'1%-ból 49% balesetvédelmi intézkedések hiányából származott, ez tehát azt mutatja, hogy a balesetek megelőzésére ezek az ipari üzemek nagyon keveset adnak. Az, akinek alkalma volt arra, hogy ilyen ideiglenes textilipari üzemben vagy más ilynemű üzemben megjelenjék és megnézze, mi megy ott végbe, csodálkozik azon, hogy több szerencsétlenség nem történik, mint amennyi egyébként történik. Elsősorban tehát szükséges volna az iparfelügyelők számának szaporítása. Mégegyszer annyi iparfelügyelő kellene és akkor is éppen alig győznék azt a munkát, amely rájuk vár. Ha a miniszter úr takarékoskodni akar, ne az ipar felügy életnél, ne ennél az intézménynél takarékoskodjék, hanem talál tárcája körében éppen elég olyan tételt, ahol takarékoskodni lehet. Ha megnézzük a légügyi kiadásokat, ha megnézünk egyéb olyan kiadásokat, amelyek bátran elmaradhatnának, bőségesen találhatna fedezetet a miniszter úr arra, hogy az iparfelügyelők számát szaporítsa, hogy az iparfelügyelőket minden bürokratikus munkától felszabadítsa, talán még a kazánvizsgálattól is, és tisztán kizárólag ezeknek az üzemeknek megvizsgálására, ellenőrzésére szorítsa őket. Ezek az új iparágak, jelesül elsősorban a textilipar, rengeteg nagy előnyöket élveznek. Állandóan halljuk az agrárius képviselők részéről azt a panaszt, hogy a textiláruk ára elviselhetetlenül magas a falusi lakosság számára. Ebben talán kevésbbé a textilárak magassága, mint a falusi lakosság szegénysége játszik nagy szerepet, kétségtelenül azonban, hogy ezek a gyárak igen nagy eredménnyel, igen nagy haszonra dolgoznak. Elsősorban meglehetősen magas vámvédelmet kapnak, ami megvédi őket az idegen konkurrenciától. De nagyon erős és hathatós támogatást kapnak a kormány antiszociális politikájától is azáltal, hogy minden további nélkül a kormány elnézi azt a förtelmes munkáskizsákmányolást, amely ezekben az üzemekben folyik. Tessék megnézni azokat a munkabéreket, amelyeket ezek a gyárak fizetnek. A legnagyobb nemzeti ajándék, amit valaha is kaphattak, azok a munkabérek, amelyeket ezekben a gyárakban fizetnek, olyan munkabéreket, amelyekből a puszta létezésre is alig telik. Magyarországon egy kiló kenyéren 7 fillér adó van, egy kiló liszten 9 fillér és ezekben a gyárakban feles számban dolgoznak olyan munkások, akiknek egy órát kell dolgozniuk azért, hogy az egy kiló kenyéren levő adót meg tudják fizetni, azonban 7—8 fillér órabér már a nagyok közé számít. Tessék elképzelni: 8—11 órán át poros, ronda, elrontott levegőben dolgoznak olyan bérek mellett ezek a munkások, amelyek a puszta létet sem biztosítják. Ha azután az ilyen gyárban bérmozgalom tör ki, a rendőrség a legkíméletlenebb brutalitással jár el ezek ellen a munkások ellen és mire a minisztérium megmozdul, ha egyáltalában megmozdul, hogy békítően lépjen közbe, addig ezek a szegény emberek, akiknek nincsen egyebük, mint a munkaerejök, amit kénytelenek elárusítani, régen elvéreztek és a kapitalista győzelmet aratott felettük. Engedelmet kerék, azok a vállalatok, amelyek a magyar állam, illetőleg rosszul fejezem ki magamat, a magyar kormány nagylelkűségéből ilyen hallatlan magas nemzeti ajándékot kapnak, vámvédelmet, tarifakedvezményeket kapnak, s amelyben a szociális viszonyok sem az olasz, sem a cseh, sem az osztrák, sem a német vállalatokkal össze sem hasonlíthatók, a köz terhére gazdagodnak meg. Ha a köz terhére gazdagodnak meg, akkor adjanak vissza a köznek annyit, amennyit emberi és becsületbeli kötelességük volna visszaadniuk és fizessenek olyan munkabéréket, amelyek az elhasznált munkaerő pótlására elegendők. A magyar kormánynak igenis kötelessége volna nem az erős mellé állni, nem rendőri kérdéssé tenni ezeknek a szerencsétlen munkásoknak ügyét, hanem gondoskodni kellene arról, — ezer módja volna erre a közszállításoknál és egyebeknél — hogy ezek a vállalatok tisztességes munkabéreket fizessenek. (Propper Sándor: Nem igazság, hogy a miniszter három óra hosszat beszél, a képviselő pedig csak negyedóráig beszélhet! — Büchler József: Es közben ő kimegy és nem hallgatja meg, hogy a képviselő mit mond! — Zaj.) Itt van a szociálhigiénia kérdése. Mindig arról beszélünk, hogy Magyarország népe egészséges legyen, mert csak úgy tudjuk magunknak ezen a darab földön a jövő ezredévet biztosítani. De hogy legyen erős és egészséges a magyar nép, amikor 12 és 13 évesi serdületlen gyermekeknek kénytelenségből be kell menniök pineeodukfoa, mocskos földszintes putikokba dolgozni, ahol sem levegő, sem napfény, sem világosság, sem tér nincs elegendő. ahol tartózkodni életveszélyes és a mellett senki sem gondoskodik arról, hogy legalább olyan béreket kapjanak, amelyekből az elhasznált munkaerőt pótolni lehet? Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy a beszédideje lejárt. Kérem tehát, szíveskedjék beszédét befejezni. (Farkas István: A miniszter obstruait, mi isem beszélhetünk keveset!) Malasits Géza: En nem kérek, hanem követelek a magyar kormánytól .több megértést azokkal a munkásokkal szemben, (Büchler József: Kevesebb fölényeskedést!) akik mindennap minden órájában a magyar állam polgárait gazdagítják, mialatt ők szegényen, koldusán halnak meg. A címet nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Patacsi Dénes jegyző: Pintér László! Pintér László: T. Ház! Az előttem szólott képviselő úr beszédének két gondolatcsoportjához iszáz százalékban csatlakozom. (Helyeslés a szélsőbaloldalon. —Halljuk! Halljuk!) Az egyik az, hogy a képviselő úr szióvátette a becs—balatoni-utat. Sokat beszélünk idegenforgalomról, és a képviselő úr is koncedálni fogja, 62*