Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-276

396 Az országgyűlés képviselőházának családban is arról, hogy amíg jól nient a dolog a családfő eltartotta famíliáját, most azonban már csak terhes családtaggá csökkent, akinek eltartott mivoltát, bizony, éppen elég gyakran dörgölik az orra alá. Van-e, t. Képviselőház, életkori probléma a szellemi munkanélküliek között? Csak egyedül és kizárólag a fiatalok kérdése van előttünk, avagy a különböző korosztályoké!

1 Erre vonatkozóan azt kell mondanom, hogy a statisztikai adatok azt mutatják, hogy a 20 évnél fiatalabbak a munkanélkülieknek még igen nagy hányadát tették ki évekkel ezelőtt, de ez az arányszám leszállott. A 20—30 évesek is elég nagy számban szerepeltek; ez is csökkent. Emelkedett a 30—40, a 40—50 év közötti és az 50 évesnél idősebb korban munkanélkülivé váltak arányszáma, és fel kell vetnünk a kérdést, vájjon a reménytelen fiatalokon kívül, mi lesz a sorsa a reményüket vesztett férfiaknak és a reményüket vesztett családapáknak. Az elbocsátottak leginkább a középrétegekből kerülnek ki, nem az 50—80 és 100 pengős fizetésüekből, hanem azokból, akiknek fizetése 150—200—250 pengő körül mozog. Mit jelent ez? Egyénileg jelenti egy-egy familia összeomlását, egyénileg jelenti egy-egy keservesen hoszszú évek munkájával kiépített életszínvonal megsemmisülését; társadalmi és gazdasági vonatkozásban azonban jelenti széles rétegek fogyasztóképtelenségbe való döntését és ezzel összefüggésben kell ebbe a problémába a Képviselőháznak beavatkoznia. Remélem és hiszem, hogy a kormány nincs gêne-ben a magyar ipari és kereskedelmi kapitalizmussal szemben azért, amiért — ahogy Fenyő t. képviselőtársunk mondotta — 60 millióval tartozik ennek az ipari vállalkozásnak. A társadalom követeiszámiáján a kereskedelmi és ipari kapitalizmussal szemben sokkal nagyobb tételek szerepelnek. Ezen a követelszámlán a gazdaságpolitikai, a közegészségügyi, az etikai érdekek egész sora szerepel, amelyek sokkal súlyosabban esnek latba, mint azok a megfontolások, amelyeket olyan nagy eredménnyel tud az ipari és kereskedelmi tőke a kormányférfiak előtt hangoztatni érdekei megvédésére. Aki nem keres, az nem fogyaszt; aki nem fogyaszt, akaratlanul is előidézője mások munkanélküliségének. Nem a kevesek luxusa az, ami a tömegfogyasztásnak bázisul szolgál, hanem a^ széles rétegek pengőkben kifejezhető fogyasztási többlete az, amire szilárdan és biztosan építeni lehet. A munkanélküliek egészségügyi állapota leromlik, a munkanélküliek idegállapota, különösen a szellemi munkanélkülieké elképesztő, aggasztó. Inferioritási komplexumok fejlődnek ki. Emberek, akik hosszabb ideje munka nélkül vannak, egyszerűen kételkedni kezdenek abban, vájjon egyáltalában képesek és alkalmasak-e még arra, hogy munkát végezzenek. Az inferioritás érzése megnyilvánul abban is, hogy magukban felteszik a kérdést: miért éppen én? — hiszen mégis vannak, akik dolgoznak, akik irodákban, a munkahelyeken ülnek; én, úgy látszik, gyengébb, másodrendű vagyok. így keletkezik, így alakul ki az ötödik rend, amelyet mélységes szakadék választ el a társadalom minden egyéb osztályától, beleszámítva, sajnos, a még dolgozó fizikai és szellemi munkásságot is. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ezen segíteni, ezt a szakadékot áthidalni elsőrangú és mindenekfelett álló politikai kötelesség. Beszéljek az erkölcsi okokról, beszéljek arról, mennyire képtelen és lehetetlen állapot az; 276. ülése Í9Sh május ih-én, hétfőn. mérhetetlenül, a késő esti órákig kizsákmányolni és robotoltatni embereket csak azért, hogy azután mások előtt becsaphassuk a kaput azzal, hogy a kapun kívül rekedteknek egyáltalában nem jut már semmi. Az à rendszer, amely minderre képes, éppoly ostoba, mint amilyen gonosz és erkölcstelen. Nálunk a segítés Programm ja legfeljebb mint szakszervezeti programm szerepel. Ugyanazok a célkitűzések azonban, amelyek nálunk mint szakszervezeti célkitűzések jelentkeznek: a gazdasági válságon való segítés akként, hogy széles .tömegek fogyasztóképességét emelik, akként, hogy a munkaidőt leszállítják, akként, hogy a túlmunkát eltiltják, olymódon, hogy a minimális munkabéreket meghatározzák, ez az óceán túlsó partján, a gazdasági elméletektől szerencsésen mentes Amerikában kormányzati programmá avanzsált és nekünk itt, bármilyen mély szakadék válasszon r is el bennünket azoktól a kísérletezésektől és elgondolásoktól, amelyek Amerikában megnyilvánulnak, mégis bizonyos irigységgel kell tekintenünk azokra a kemény energiájú fér: fiakra, akik nemcsak szimbólumot teremtettek az Nra. formájában, a National Recovery Act formájában, akik nemcsak a kék sas szimbólumát teremtették meg, amely majdan a magasba szárnyal újra, hanem oda is írták eme szimbólum alá: »wo do our part«, — mi megtesszük a magunkét —amelyet minden egyes cég, minden egyes vállalat és minden egye» részvénytársaság alkalmaz és ihásznál. Vájjon milyen szimbólumot alkalmazhatnának mi, vájjon milyen szimbólumot lehetne kitalálni a magyar tehetetlenségre és semmittevésre? (Propper Sándor: A kerékbetört kalászt!) Ábrázolnánk egy zöld mezőt és egy csomó sírkeresztet. A felírás három betűje volna: Tbs, »Terméketlen bölcselkedések sírkertje«. Ez az a szégyenkező beismerés, hogy mi nem csináltunk semmit. Ez a magyar gazdasági politikának, a magyar gazdasági és politikai semmittevésnek a szomorú szimbóluma. Konkretizálva azt, amit a kormánynak tennie kell, s amit a kormányzat mind a mai napig elmulasztott, a következőket mondom. Uj munkaalkalmakat kell teremteni^ minél sürgősebben és minél erélyesebben! Szó esett itt a transzferpénzek felhasználásáról. Nem a mi feladatunk, hogy tanácsokat adjunk. Szó esett munkakölcsönről, Oti. és Mabi.-tartalékokról. Sok lehetőségről, sok alternatíváról van szó, de nincs egy termékeny gondolat sem, amelyről végre azt lehetne mondani, hogy itt a csodavárásnak, vagy a koplalásnak, mint orvosságnak, ideje kezd lejárni. Kívánjuk a meglévő munkaalkalmak igazságosabb elosztását, amit csak a 40 órás munkahét törvénybe iktatása adhat meg; követeljük az egyenlő előfeltételek megteremtését, a munkapiacon a tisztességtelen verseny kiküszöbölését. Tisztességtelen verseny pedig a munkapiacon az, ha az álláshalmozók, a nyugdíjra támaszkodók elveszik a kenyeret és a munkalehetőséget olyanok elől, akiknek semmijük nincs, mint ahogyan a diplomások egyoldalú favorizálása a kereskedelmi és ipari középiskolákat végzettekkel szemben, sőt a négy polgári iskolát végzettekkel szemben is teljesen megengedhetetlen, tűrhetetlen és igazságtalan, Megrendszabályozni a munkapiac gyilkos versenyét és haszonélvezőit; minimális munkabért és béregyeztetést. Ezt a csodát igen könnyen produkálhatják. Megvédeni a középkorú családapákat a felmondások veszedelmével szemben, amennyire ez lehetséges. .".'•'".