Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.
Ülésnapok - 1931-276
Az országgyűlés képviselőházának 2 ko dók, a hatalmon lévők és a szegénységben sínylődök között. Romantikus és merőben elméleti álláspont ez. Ezzel ^ szemben áll a sokkal keményebb, sokkal határozottabb antitézie, — Imrédy pénzügyminiszter úr képviseli — az az antitézis, amely úgy szól, hogy az állam a gazdasági erők működésébe nem avatkozik bele. Mit csinál tehát? Vár. Nyílván arra vár, hogy ugyanazok az erők, amelyeknek romboló és pusztító hatását valamennyien érezzük s amelyek működése következtében itt ma az egész társadalom úgyszólván romokban hever, saját automatizmusuk folytán majd egyszerre a rombolás és pusztulás tényezőitől az építés és a gyógyítás erőtényezőivé alakulnak át. Mi lehet ennek a gyakorlati és a be nem avatkozás, a passzivitás folytán fokozott mértékben kegyetlen állapotnak szintézise? A szintézis nem lehet más, mint az, hogy adódik itt a koplalás ténye a jóllakás reménye nélkül. Valóban a kereskedelemügyi miniszter úr egyik beszédében utalt is erre; Magyar Pál igen t. képviselőtársam igen helyesen fejére is olvasta ezt a miniszter úrnak. Koplalókúráról beszélünk.. Miért kúra, t. Képviselőház? A kúra szó magában foglalja a gyógyítás reményét, a gyógyítás tudatát, azt, hogy ennek a végén a beteg meggyógyul. Bizonyosat vagyunk abban, hogy a gyógyulás bekövetkezik 1 ? Bizonyosak vagyunk abban, hogy ennek az időhatárnélküli soványításnak végén a beteg még életben lesz? Igaz, a magyar közmondás úgy tartja, hogy azi éhség a legjobb szakács, a munkanélküliek viszont úgy vélekednek, hogy az éhség olyanféle szakács, akinek nem lehet soká kibírni a kosztját. Itt a kereskedelemügyi tároa költségvetésének tárgyalása során kell megkérdeznem a kereskedelem miniszterétől, vájjon van-e valami biztató szava, valami konkrét ígérete a nyomorgó fizikai munkásság felé, amelynek problémáit itt Kabók barátom szóvát ett-e, van-e valamilyen reménytkeltő kijelentése a nyomorgó szellemi munkásság felé és mit tud mondani azonkívül, amit már azi unalomig hallottunk, hogy munkanélkülisegély nincs, de munka lesz? (Kabók Lajos: Hol van a miniszter úr? — Propper Sándor: Ahol a munka van: sehol!) T. Képviselőház! A munkanélküliség állandósult, az elhelyezkedés reménye egyre jobban és jobban csökken. A közvéleményben általában bizonyos helytelen adatok és helytelen számok forognak a szellemi rétegek munkanélküliségére vonatkozóan. Éppen azért bátor leszek ennek a problémának olyan vonatkozásait idetárni, amelyek általában eddig a közvéleménny reflektorfényébe nem kerültek. Nem hivatkozhatom itt hivatalos állami autoratív helyek adataira, mert azok: a munkanélküliség és a nyomor problémiáyal nem foglalkoznak; nem hivatkozhatom az állami munkaközvetítő adataira, mert ott számottevő feljegyzéseket nem vezetnek. Hivatkoznom kell és hivatkoznom lehet az egyetlen figyelembejövő tényezőnek, a magánalkalmazottak szakszervezetének tudományos precizírozással vezetett és készített statisztikai adataira, amelyekből megállapíthatom azt, hogy amíg négy esztendővel ezelőtt a hat hónapnál nem hosszabb idő óta munkanélküliek hányada még 76*7%-ot tett ki, a múlt év végén már csak 28%-ot. A félév és egy esztendő közötti munkanélküliséggel rendelkezett négy esztendővel ezelőtt 10%, a múlt év végén 18%. Most következik azután a megKÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XXH. >. ülése 193U május Ih-én, hétfőn. 395 döbbentő, a katasztrofális eltolódás: amíg az egy és három év közötti munkanélkülieknek százalékos aránya négy esztendővel ezelőtt még 9'4% volt, a múlt év végén már 40"1% és a három évnél is hosszabb idő óta munkanél'kül lévők az összességnek 13%-át tették ki, ellentétben a négy évvel ezelőtti 3'2%-kal. A koplalókúra már igen régen tart, t. Képviselőház (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) s ennek a koplalókúrának végén, ahogyan mondottam, a jóllakásnak semmiféle reménye, az elhelyezkedésnek semmiféle kilátása nem mutatkozik és nem jelentkezik. Már pedig itt ebben az összefüggésben az ország népe és az érdekeltek mindenekelőtt és mindenekfölött joggal várhatják és követelhetik meg azt, hogy itt a költségvetés tárgyalása során az arra illetékes kormányférfiak necsak általános szólamokat, necsak ködös ígéreteket hangoztassanak, hanem valamelyes kézzelfogható cselekedettel is álljanak elő az illetők érdekében. Gondolják meg, t. Képviselőház, milyen rengeteg munka van azok mögött, akik ma mint a szellemi munka kenyértelenné vált obsitosai ődöngenek szerte mindenütt az országban. Az öt esztendőt munkában töltöttek arányszáma aránylag csekély, mindössze 24%, a tíz és 15 esztendei szolgálat után kidobottakké még mindig csak 25%, de a 15 évnél hosszabb, sőt a 25 évnél hosszabb idő után az utcára kerültek arányszáma egyre megdöbbentőbb módon növekszik, úgyhogy ma az a helyzet, hogy a 15 évnél hosszabb idejű munkaszolgálat után állásukat elveszítetteknek hányada immár 30'6%-át teszi ki az összes munkanélküli éknek, ellentétben a négy évvel ezelőtti 18'3%-kai. Mit jelent ez? Azt, hogy a szellemi munka egyre régibb generációi kerülnek ki áz utcára, azt jelenti, hogy a munka presztízse, a munka becsülete száll alá éppen azoknak a rétegeknek szemében, amelyeket a munka becsületének, a munka tiszteletének szellemében nevelték fel és ezek természetszerűen nem mondhatnak és nem érezhetnek mást, mint hogy a munkának a mai társadalmi rendben pedig semmiféle értéke nincs. Azok a tömegek, amelyek az általam említett számok mögött mint egy szomorú szürke hadoszlop felsorakoznak, nem mondhatnak és érezhetnek egyebet, mint azt inamig ki lehetett belőlem valami hasznot préselni, addig jó voltam, addig robotoltattak, mint egy kulit, most, hogy már nem tudnak hasznot elérni a munkám révén, már felesleges vagyok és az utcára tesznek. T. Képviselőház! Családvédelemről esett itt szó a vita során. Ki és mi rombolja szét a családot?! Az a tény és az a körülmény, hogy ha a családfő, az anya, a gyermek nem keres, akkor az ilyen jövedelemnélküli család automatikusan a dolgok belső szomorú kényszere folytán szétzüllik, mint ahogy én a sajátmagam tapasztalatából százával ismerek eseteket, hogy ilyen helyzetben lévő családok szétestek és a család minden egyes tagja másfelé, többnyire rokoni könyörületre támaszkodva próbált elhelyezkedni. De tegyük fel a jobbik esetet, hogy a feleség valahol munkalehetőséghez jut, hogy felnőtt vagy csak alig felserdült gyermek valamilyen munkalehetőséget talál. Vájjon hogyan áll a családfő tekintélye ott, ahol a feleségnek vagy gyermeknek kell eltartani a családfőt? Nagyon hamar elfeledkeznek a leggyengédebb kötelékek által összefűzött 56
