Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-276

Az országgyűlés képviselőházának 2\ kenyérfogyasztók érdekeit szolgálni, mert hiszen a kenyérfogyasztók többen vannak, mint a kenyérsütők, több ember érdekét szolgáljuk tehát akkor, ha a kenyérfogyasztók érdekét szolgáljuk. (Az elnöki széket Bessenyey Zénó foglalja el.) Ügy gondolom azonban, hogy egy közgazdasági igazságnak, tételnek nem lehet alapja az, hogy hány embernek tetszik az egyik és hány embernek tetszik a másik intézkedés. A valóság pedig az, hogy 1933 október óta, amikor a kereskedelemügyi miniszter űr 28 fillérben állapította meg a félbarna, illetőleg a félfehér kenyér kilogrammonkénti árát, a liszt ára kereken és igen minimálisan számítva 15% -kai, a burgonya ára 18%-kai, a tűzifa ára 11%-kal emelkedett. Lehet-e olyan közgazdasági törvényt találni, illetőleg lehet-e a kisipar iránt annyiszor hangoztatott szeretettel, meleg érzésekkel összeegyeztetni, hogy azt kívánjuk attól a Budapesten létező 350 pékiparostól, hogy ne törődjék azzal, hogy a kenyér ára felment, a burgonya és a tűzifa ára felment, hanem változatlanul szolgáltassa ugyanazon az áron a kenyeret, mint azelőtt szolgáltatta, csak azért, mert — belátom — népszerűtlen dolog a kormány részéről, hogy a búza, a nyersanyag ára emelkedésének megfelelően a kenyér árát is emelje. Igen pikáns helyzet áll fenn a közüzemek szempontjából is. Azt méltóztattak mondani, hogy a Községi Kenyérgyárat fenn kell tartani azért, hogy nivellálja az árakat. Mi akkoriban utaltunk arra, hogy a Községi Kenyérgyár a kenyér árát azért képes nivellálni, mert van egy másik üzem, a tésztagyári üzem, amely minden verseny nélkül áll, inert a főváros összes kórházaiba, karitatív intézményeibe verseny nélkül és általa diktált árakon ő szállítja a tésztát és az így elért nyereségen képes a pékek ellen illegitim versenyt folytatni. Amikor a mélyen t. miniszter úr 1933ban szabályozta a 28 filléres kenyérárat, akkor a fővárosi kenyárgyár gyönyörűen levonta a konzekvenciát. Milyen konzekvenciát? Azt a konzekvenciát, hogy 1933 március 'havában, tehát a rendelet megjelenésének hónapjában még 1,024.000 kilogramm kenyeret sütött, ellenben ez év februárjában már csak 460.000 kilogramm kenyeret, tehát úgy nivellálta az árakat, hogy amikor a ominiszter úr ilyen kényszer árat statuált és az kezdett többé nem jövedelmező lenni, akkor a községi kenyérgyár minden további nélkül beszüntette ennek a kenyérfajtának sütését. Azt lehetne talán mondani, hogy a pékek igen jól járnak, a pékeknek nagyszerűen megy, olyan jól megy, hogy ebből magából meg lehet állapítani azt, hogy túlmagasak ezek a kenyérárak, tehát itt nincs helye további emelésnek, még akkor sem, ha a nyersanyag ára emelkedik. Ezzel szemben a statisztika azt mutatja, hogy 1929—30-ban Budapesten 360 pékiparos volt, ezeknek a száma 1933-ban 338-ra csökkent. Nem látjuk tehát azt, mintha itt valami brilliáns konjunktúra ; kínálkozott volna, amely a pékiparosok számát megszaporította volna. De még rettenetesebb a tanoncszerződések számánál megvilágítva látni a helyzetet, mert míg a budapesti pékipar területén 1929-ben 461 tanoncszerződés volt, addig 1933-ban ez a szám 200-ra csökkent. Ez nem olyan adat, amely bárki előtt is plau\ ülése 1.93% május lU-én, hétfőn. 393 zibilissá tudná tenni, hogy ezekben az években olyan konjunktúrája volt a pékiparnak, amely konjunktúra ellen miniszteriális intézkedéssel, egyszerűen önkényes intézkedéssel szabad lenne közbelépni, hanem ellenkezőleg ezek a miniszteriális intézkedések, amelyek közgazdasági indokoltsággal nem bírnak, elriasztják a pékipar jövő fejlődésének területéről még azokat is, akik arra egyébként hivatottak volnának. A miniszteriális intézkedés alapvető hibája volt, hogy először is csak egy kenyérfajtát szabályoz, a többieket szabadon hagyja, a másik, hogy teljesen mereven szabályoz. Hiszen lehetetlenség, hogy egyszer negyven fillérben, egyszer huszonnyolc fillérben állapítsák meg a kenyér árát. Ha közben a liszt ára felmegy, avagy lemegy, akkor népszerűtlen és kényelmetlen rajta változtatni, a helyett, hogy csak a rezsikoefficienst állapítaná meg a miniszter úr és a nyersanyag árából alakult alaphoz azt hozzá ütné, úgy, ahogy 1930-ban az akkori kereskedelemügyi miniszter — azonban szintén csak egy kenyértípusra — megtette, amikor azt mondta, hogy vegyünk egy kilogramm lisztet egy kilogramm kenyérnek és hat fillért üssünk hozzá a készítés fejében, ami olyan bázis, amelyen legalább lehetséges számolni. Most mi történik? A kereskedelemügyi miniszter úr nyilván nem mer ebben a kérdésben intézkedni, mert fél annak népszerűtlen hatásától. Belátom, hogy ezzel is számolni kell bizonyos fokig, ha nem ilyen hajmeresztő igazságtalanságot eredményez, mint a jelen esetben. A miniszter úr fél a kenyérár felemelésétől, ennélfogva mit tesz? Hetek óta Laky Dezső műegyetemi tanár igyekszik megállapítani azt, hogy mi a rezsi-koefficiens. Ez a műegyetemi tanár kiváló statisztikus, aki valahogy — nem tudom miért — mint de us ex machina, az utóbbi években mindennek megállapítására tekintély, mindennek megállapításához ért. Ő állapította meg, hogy melyik állami üzem jó, melyik rossz; melyik fővárosi üzem jó, 'melyik rossz; ö állapítja meg, mibe kerül a kenyérsütés, mindent ő állapít meg ebben az országban. Egyszerre a kiváló statisztikusból all round közgazdasági gyakorlati és elméleti politikussá nőtte ki magát. Most a péküzemeket járja és megállapítja a rezsi-koefficienst. Erre igen egyszerű és sokkal könnyebb mód áll rendelkezésre. Külföldön meg van állapítva, de nálunk a Községi Kenyérgyár, amikor jelentéstételre szólították fel, midőn az üzemek kérdése volt eldöntendő, pontos kalkulációt tett közzé. Ez a nivelláló altruista üzem, amely azért létesült és azért létezik, hogy a privát kenyépsüttető pékekkel konkurráljon, 14 fillérben vallotta be azt a rezsi-költséget, amely őt terheli. Németországban 14 Pfenníngben állapították ezt meg. Kérdezem most: mit ér az, ha Laky Dezső műegyetemi tanár végigjár húsz péküzemet, megvizsgálja azoknak a könyveit? A végén mit akar kihozni? Azt, hogy lehetőleg olyan számot prezentáljon, amely tetszeni fog a kereskedelemügyi miniszter úrnak. Erről van szó. Itt el kell húzni és el kell szabotálni a dolgot, hogy a pékek fizessenek rá még pár hétig vagy hónapig. A végén lesz egy olyan számadat, amely a kereskedelemügyi miniszter úrnak tetszik, de amelyet anélkül is meg lehetett volna csinálni, hogy egy ilyen kiváló istatisztikus ilyen beható tanulmányokat folytatott volna a pékek kárára. Ha a t.. kereskedelemügyi minisz-