Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-276

392 Az országgyűlés képviselőházának 276. ülése 193b május H-én, hétfőn. állítani, hogy annyi rettenetes sok sebből nem vérzik egyik társadalmi osztály sem, mint a kisipar. (Vázsonyi János: És a kiskereskedelem!) Nem akarom ennek okait újból és újból felsorolni. Ezek közül az okok közül a lényegesebbeket a kereskedelemügyi miniszter úr éppen Miskolcon tartott beszédében igen jól foglalta össze. Számadatokkal akarom illusztrálni azt, hogy itt valóban egy társadalmi osztálynak teljes Összeroppanása előtt állunk, ha gyors segítség nem következik be. A főváros 1930. évi népszámlálási adatai azt mutatják, hogy tíz év alatt az önálló iparosoknak, tehát a kisiparosoknak a száma 41.000-ről 35.000-re, tehát 15%-kai csökkent, ugyanakkor, amikor a főváros lakossága 8%kal emelkedett (Müller Antal: így van ez évről-évre!) Azt is nagyon jól tudjuk, hogy az a körülmény, hogy iá kisiparos megtartja az iparigazolványát és névleg még mint iparos szerepel, távolról sem jelenti azt, mintha az ő megélhetése biztosítva volna, (Ügy van! a baloldalán.) hanem csak a formáját, a keretét tartja fenn az exisztenciájának. (Vázsonyi János: Vegetál!) De hogy mi a jövője a kisiparnak, azt a tanoncszerződések mutatják meg legjobban. A megkötött tanoncszerződések számában beállott rettenetes apadás mutatja, hogy ennek a társadalmi osztálynak nemcsak a jelene, hanem a jövője is a legsúlyosabban veszélyeztetve van. Ha ötévi távlatból hasonlítjuk össze az adatokat, akkor azt látjuk, hogy Budapesten a megkötött tanoncszerződések száma 12.500-ról 6800-ra, tehát majdnem 50%-kal csökkent, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara területéhez tartozó vidék tanoncszerződései pedig — ugyancsak ötévi távlatban — 8200-ról 3800-ra, tehát több, mint 50%-kal csökkentek le, úgyhogy mindenféle aláfestés nélkül lehet azt mondani, hogy összeroppanás elytt áll egy olyan társadalmi osztály, amely a mi városi lakosságunknak városaink keletkezésekor alapja volt és amelynek továbbra is a városi lakosság gerincét kellene képeznie. Ha én az előbb objektíve igyekeztem a mélyen t. kereskedelemügyi miniszter úr javára elmondani és megállapítani mindazt, amit ő a kisiparosság érdekében tett, most méltóztassanak megengedni, hogy viszont egynéhány olyan dolgot is elmondjak, amelyek elmaradtak és amelyekkel segíteni lehetett volna és segíteni. kellene is a kisiparosság helyzetén. Először is én már ismételten sürgettem azt, hogy miért csak a gyáriparnak van külön termelési főosztálya a minisztériumban, (Igaz! — Ügy van! a baloldalon.) miért nincs az ennyire . megtámadott kisiparnak. A kisipar fejlesztése mindig csak mellékágazatát képezi a minisztérium illetékes osztályának, holott szerintem nem a nagyok szorulnak arra elsősorban, hogy az ő termelésüket mindenáron a minisztériumból irányítsák és mozdítsák elő, hanem elsősorban éppen ezek a kisexisztenciák volnának erre rászorulva. (Müller Antal: Fordított gyakorlat!) A másik, amire utalás történt ma, az, hogy igen kevés történt a kereskedelemügyi miniszter úr kereskedelmi kormányzása alatt az üzemek megszüntetése kérdésében. En nem akarok itt régi dolgokkal felhozakodni, de mégis azt kell mondanom, hogy amikor mindannyian tapasztaljuk és állítjuk, — és> azt hi• szem, ebben nincs köztünk nézeteltérés — hogy a kisipar rettenetes helyzetben van és rajta segíteni kellene, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) akkor miért kell a főváros közepén egy fővárosi étkezdét megtűrni, amely naponta 2—3000 embernek szolgáltat ebédet, és ahonnan kihordják a város különféle vidékeire aa élelmet, amivel az a fővárosi étkezde száz vendéglősnek a kenyerét veszi el, anélkül, hogy ennek bármiféle közgazdasági megokolása volna. Bár ez inkább Müller Antal t. barátom hivatáskörébe tartozik, mégis el kell mondanom, hogy amikor a mi kitűnő szabóiparosságunk oly rettenetes sokat szenved a fogyasztási készség és képesség csökkenése miatt, akkor a főváros közepén mint egy Gessler-kalapnak még mindig ott kell lennie az Országos Ruházati Intézet mértékszabóságának, hogy ott akárki megrendelhessen frakkokat és szmokingokat. Ilyen körülmények között azt kell mondanom, hogy itt nemcsak szív és pénz kérdése, hanem erős elhatározás kérdése is, hogy sokat tehessünk még a kisiparosság érdekében. Mert valóban, azt állítani, hogy a székesfővárosnak kötelessége a város középpontjában vendéglőt fenntartani, hogy az államnak nincs más kötelessége, mint a főváros közepén frakkokat és szmokingokat mérték után árusítani: azt hiszem, ezt nem lehet összeegyeztetni azzal, amit a kisiparossággal szemben hangoztatni szeretünk, hogy .tudniillik segítenünk kell a kisiparosságon. Még egy kérdésre vagyok bátor kitérni. Itt van a közszállítások kérdése, amelyet már az előbb említettem. Vérlázító és felháborító az, hogy még ma is az a lehetetlen állapot áll fenn, — és ebben a tekintetben a kereskedelemügyi miniszter úr is nagyon keveset tudott elérni, mert hiszen ez a kisiparossággal szemben egyébként nagyon barátságos szabályrendelettervezetben is benne van — hogy ha egy kisiparos ezer pengőn felüli közszállításban részt vesz, akkor a következő fizetéseket kell teljesítenie. Először a kereset egész összegének 25%-át az Oti.-ra kell, hogy cedálja, azután pedig az adókincstárnak joga van teljesen neki tetsző összeg erejéig adóhátralékáért végrehajtást vezetni, vagyis ha tetszik, az egész kereset 75%-áig. Ezer pengőn aluli közszállításoknál azután az a kiváló kedvezménye van az iparosoknak, hogy adótartozás miatt ellenük végrehajtás nem vezethető, csak a kereset öszszegének 25%-át kell az Oti.-ra cedálniok. Nagyon jól tudjuk, hogy az a kisiparos, aki egy közszállítást elvállal, örül, ha 10%-ot képes azon keresni, hiszen irtózatosan nagy a verseny. Megértem, hogy ha Oti.-járulékkal, adóval hátralékban van, lefoglalják azt, amit keres, de hogy ezen túlmenőleg is, vagyis a munkabérnek és a nyersanyagnak az árát is be akarják tőle szedni, hogy a kereseti összegből 20—25 %-ot akarnak elvonni, ezt nem értem, mert ez annyit jelent, hogy lehetetlenné teszik a kisiparosnak azt, hogy ezekben a közszállításokban részt vegyen! Nem tudom, hogy ezáltal az Oti. és az adókincstár hamarább fog-e a hátralékhoz hozzájutni, de azt tudom, hogy ez egy olyan intézkedés, amely antiszociális, amely a fiskus érdekeit nem szolgálja, és amelyet olyan hangulatban, amikor az ipar összeroppanásával kapcsolatos támogatásról beszélünk, megtűrni szerintem teljes lehetetlenség. (Propper Sándor: Most igazán egységes az egységes párt, mert csak egy tagja van jelen! — Zsindely Ferenc: Egyhangú helyeslés!) Ebben a vonatkozásban súlyos panasz tárgyává kell tennem azt az eljárást is, amelyet a mélyen t. kereskedelemügyi miniszter úr a kenyér árának ügyében a pék-kérdésben tanúsít. Megértem, hogy sokkal egyszerűbb dolog a