Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-276

372 Az országgyűlés képviselőházának zóse, — bár beismerem, hogy a (későbbiek során ebbe magam is bele fogok esni — ezért szeretnék néhány általános szempontot megemlíteni a tárca költségvetésének taglalása kapósán. Amióta ia gazdasági helyzet megnehezedett és mindent a financiális szemüvegen keresztül nézünk, bizony-bizony az első mindig amit néznük kell, a számok rubrikája, nem pedig azok az intézmények működése, amelyek az illető tárcához tartoznak, pedig ennek kapcsán kellene tulajdonképpen ia vitának széles mederben folynia. Szokásom, mint egy másik tárca költségvetése előadójának, az, amit most is szeretnék követni, hogy egy összehasonlító rendszerrel ennek a tárcának a helyzetét az ö,sszköltségvetéshez arányosítom. AB állami közigazgatás kiadási tételeinél — mint bölcsen méltóztatnak tudni — csökkenő tendencia van a takarékosság kényszerűsége folytán, amely csökkenő tendenciát, iha az üzemeket kikapcsoljuk, 2'39%-os arányszámmal tudjuk kifejezni. Ha a kereskedelemügyi tárca költségvetésének ezt a csökkenő tendenciáját próbáljuk szintén számtanilag érzékeltetni, akkor meglepetésünkre lényegesen nagyobb, 50%-kai magasabb csökkenési számot kapunk: itt a csökkenési tendencia 3'67%. Ha azonban utána nézünk a dolognak és keressük ennek a nagyobbfokú csökkenésnek az okát, akkor megtaláljuk azt a beruházási tételeknél, amenynyiben — mint a miniszteri indokolás is kiemeli — a miniszter úr kénytelen volt 2*4 millió pengővel kisebb beruházási tételt beállítani a költségvetésbe. Megjegyzi azonban a miniszter úr •az indokolásban azt, ami mindnyájunkat megnyugtat és amely tekintetben nagyon szívesen állunk a kereskedelemügyi kormány mellé, hogy reménye van arra, hogy az utak építésére fordítandó összegeknél jelentkező 2 és félmillió pengő csökkenést a transzferpénzekből igénybeveendő kölcsönök formájában pótolni fogja tudni. Ha sikerülni fog ekkora^ összeget^ onnét kölcsönként megszerezni — reméljük, talán többet is — akkor az én összehasonlító statisztikám lényegesen más képet fog mutatni, mert hiszen akkor a kereskedelemügyi tárca költségvetése nem csökkenést, hanem számításaim szerint — ha ugyanannyit kap a transzferpénzekből, mint amenyit tavaly beruházásokra az állami pénzekből kapott — több mint 2%-os emelkedést fog mutatni. A beruházások problémája az, amelyet majdnem minden tárcánál a jobb és baloldalról egyaránt siratunk. Nem tehetek róla, de ennél a siratásnál valahogy eszembe jut egy kép, amelyet akaratlanul is kell, hogy lássak, amikor az illető szakminiszter urakat sarkaljuk a beruházásokra. Majdnem kimeletlenseg az, amit mi a miniszter urakkal csinálunk. Olyanfajta ez, amikor a gyászoló családnál megjelenik a túlambiciózus pap és a kíméletlen közönség és a sebekben vájkál. Hiszen a miniszter urak bizonyára még sokkal többet ruháznának be, ha tudnának. (Ugy van! jobbról.) Mi csak annyit mondhatunk a miniszter uraknak, hogy ha a pénzügyi lehetőség meg lesz — és remélem, hogy előbb-utóbb meg lesz — akkor vissza kell térni az egészséges költségvetési politikára. Mindnyájan elismerjük, hogy a beruházásoknak ez az elsorvasztása nagyon beteg állapot, amely előbb-utóbb nagyon erős visszahatással lesz az egész gazdasági életre. (Ügy van! jobbról.) A másik kérdés, amelyet röviden érinteni 276. ülése 1934 május 14-én, hétfőn. kívánok s amelyre a miniszteri indokolás is rámutat, a kartell-bizottság és az áreíemző bizottság működése. (Halljuk!) Ennek a pártnak tagjaitól, akik nagyon óvakodnak a sokszor népszerű, de a demagógiához igen közelálló szempontokat a közvéleménybe bedobni, távol áll az, ihogy a magyar iparnak nemzetfenntartó és nemzetfejlesztő rendkívül nagy jelentőségét elvitassa. De egyet kénytelenek vagyunk ebben a grémiumban állandóan hangoztatni, azt tudniillik, hogy a magyar közvéleménynek 99%-a nem tud belenyugodni abba a helyzetbe, hogy ebben az országban az évtizedekkel ezelőtt teljesen ismeretlen, de rna a legegyszerűbb embertől is ismételten hangsúlyozott agrárolló nemcsak hogy nem akar megszűnni, hanem még inkább folyton kiszélesbedik. (Ügy van! minden oldalonj Azt íhiszein, nagyban hozzájárulna a közmegnyugváshoz, ha ennek a két bizottságnak működését, amelyeket dícsérőleg említ a miniszter úr indokolása, kicsit jobban ismernők. Ügy tudom, hogy e bizottságok munkálatai nem egészen hivatalos titkok abban a vonatkozásban, ;

hogy az érdekelt vállalatok üzleti érdekei nincsenek érintve. Szeretném, ha ezeknek a bizottságoknak a munkáját időnként valamilyen kimutatás wagy jelentés formájában mi is megláthatnók és ez segítene (bennünket meggyőzni abban, hogy helyzet, amely ma van, tényleg a mi erőinket meghaladó egyéb erők folyománya. Azonkívül adatokat kapnánk abban a tekintetben is, hogy ezeknek a bizottságoknak munkáját szakszerűleg és — elismerem, pártom agrárminőségének megfelelően — agrár szempontból taglalhassuk. (Helyeslés.) Örömmel olvasom azt is, hogy a miniszter úr különös nagy súlyt fektet úgy igazgatásának racionalizálására, — tudvalévőleg saját minisztériumában ebben az irányban igen komoly munkálatokat végzett — mint pedig a magyar ipar racionalizálására, amely téren, valljuk be őszintén, igen-igen sok tennivaló van. Igaz, hogy ez a kérdés túlnyomórészt szociális akadályokba ütközik. Az én álláspontom ebben a kérdésben azonban mindig az volt, hogy sokkal nagyobb »baj származik abból, 'ha hizonyos vállalatok racionális ügyvitel hiánya folytán végleg tönkremennek, mint ha átmenetileg bizonyos munkahiány következik abból, hogy technikai és egyéb tényezők folytán esetleg egyik-másik vállalatnál kevesebb munkaerőre van szükség. Ezek után az általánosabb megjegyzések után engedtessék meg nekem, mint e párt olyan szerény tagjának, aki a legtöbbet foglalkozom kisipari kérdésekkel, bár nem vagyok hivatásos tagja ennek a foglalkozási ágnak, egy-két szempontra a figyelmet felhívjam. Azt hiszem, ha meg lehetne csinálni a foglalkozási ágak gazdasági erejének és helyzetének grafikonját, értve ezalatt, hogy a legutóbbi tíz esztendőben az egyes foglalkozási ágaknál mennyire jelentkezett a depresszió, nekem az az érzésem, hogy a kisipar volna ebben a szomorú versenyben a győztes, mert a kisiparnál hallatlan mérvben beállott az elproletarizálódás folyamata. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) E tekintetben kénytelen vagyok az ellenzéki szónok uraknak is bizonyos fokig igazat adni, és úgy érzem, hogy e nagyon értékes és úgy a nemzeti, mint a polgári, mint a független nemzeti állami gondolatnak őreként szereplő ihataknas termelési osztálynak ezt a szörnyű vergődését nemcsak tiszta fejjel, hanem azzal a szívvel is kell néznünk és