Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.
Ülésnapok - 1931-275
326 Az országgyűlés képviselőházának maguk a gazdák részesülnek. A védett birtok törzsállatállományát már termelési szempontból, tehát országos közgazdasági, nemzetgazdasági szempontból is szintén védetté 'kellene nyilvánítani. Rendkívül fontos ez és azt hiszem, ilyen intézkedések már a múltban is voltak, vagy talán már meg is jelentek, amelyek természetesen rendkívül fontos termelési érdiekeket szolgálnak. T. Ház! Méltóztassanak még megengedni, hogy egészen röviden egy rendkívül fontos problémát, a gazdasági szakoktatás problémáját ajánljam a miniszter úrnak nemcsak figyelmébe, hanem nagy akaraterejébe, egyenesen apostoli Ibuzgóságába is, mert ez olyan kérdés, amely kivételes erőfeszítést és kivételes lelkesedést kíván meg a föld miniszterétől. Sajnos, a mezőgazdasági oktatás terén még. mindig mögötte kullogunk nemcsak Németországnak és a nyugati haladott agrárállamoknak, hanem ma már mögötte kullogunk Ausztriának, sőt Jugoszláviának és Bulgáriának is. A anezőgazdasáigi szakoktatás kérdését tényleg egységesíteni kell, mert alig van többfelé ágazó akciója a anagyar kormányzatnak, mint éppen a mezőigazdasági szakoktatás. Ezzel foglalkozik a földmívelésügyi minisztérium, a kultuszminisztérium, foglalkoznak a mezőgazdasági kamarák, a faluszövétség, a gazdaszövetség, a különféle egyesületek, a népművelési bizottság és így tovább, de nem egységes koncepció, egységes irányítás alapján. Rendkívül fontos tenait a mezőigazdasági szakoktatásnak végre egységbefoglalása, egy magyar mezőgazdasági szakoktatási kódex 'megteremtése, amelynek első feltétele a szakerők, a gazdasági szaktanítók egész seregének kiképzése. Csakhogy hiába fogunk hozzá, ha megfelelő igehirdetőkről nem gondoskodunk. Az a tiszteletteljes kérésem tehát a Iföldmívelésügyi miniszter úrhoz, hogy nagy, koncepciózus célkitűzéseinek is tegye úgyszólván élére a mezőgazdasági oktatás problémáját, lépjen érintkezésbe a kultuszminiszter úrral, testvériesen parcellázzák fel ezt a munkaterületet maguk között, aminek egyes intézkedések megteremtésével máris jelét adták, mert hiszen nem lehet vitás az, hogy a mezőigazdasági szakoktatás addig, amíg neveléssel párosul, tudniillik a 18 éves korig, adminisztratíve természetesen a »kultuszkormányzat haitáskörébe kell, hogy tartozzék, ezen túlmenőlleg azonban, amikor szakszerűségről van szó, amikor a mezőgazda gyakorlati kiképzéséről, a mezőgazdiaság gyakorlati problémáiról, a gyakorlati gazdálkodás elsajátításáról van szó, akkor világos, hogy a földimívelésügyi kormány ingerenciáját, mégpedig százszázalékos ingerenciáját nem lehet kétségbevonni. Ezt a kanapépert le kell zárni és el kell indulni az egyetemes nagy magyar gazdasági oktatás renaissance-jának az útján, mégpedig a tömegoktatás irányában. A középfokú gazdasági oktatás és a főiskolai gazdasági oktatás Magyarországon mintaszerű. Éppen tegnapelőtt volt alkalmam megnézni egy középfokú mezőgazdasági iskolát az Alföldön. Megnéztem gazdaságát, intézetét, beszéltem növendékeivel, akik egytől-egyig birtokosembereknek, gazdáknak a fiai. Megvallom, elbámultam a berendezkedésen; elbámultam az if jaknak azon az öntudatán és határozottságán, hogy ők nem íróasztal után sóvárognak, hanem tényleg a barázdákra, apjuk földjére akarnak kivonulni és ott akarják értékesíteni a maguk gazdasági tudását. Ez az elv, ez a szempont kell hogy áthassa az egész magyar társadalmat, az egész ma275. ülése 19 SU május 9-én, szerdám* gyár ifjúságot, amely ma a szellemi pályák felé tódul, mint a pille a fény után. At kell terelnünk az ifjúságot a gyakorlati pályák területére. Ez olyan probléma, amely fáj nekünk, amelyről beszélni sem szeretünk, mert a legégetőbb, de igenis a szemébe kell néznünk. Szent meggyőződésem, hogy az a miniszter, aki a magyar ifjúságot és a magyar társadalmat így gyakorlatilag, hogy úgy mondjam, átneveli, olyan munkát végez, mint amilyent végzett Olaszországban a Duce, aki 10 esztendő alatt tényleg gyakorlatiasította az olasz gondolkozást, az egész olasz népet bekapcsolta a közgazdasági életbe és a lazzaronik szánalmas seregéből egy csodálatos eredménnyel dolgozó munkahadsereget teremtett. Amely miniszter erre vállalkozik, az igenis, Mussoliniéhoz hasonló missziót vállal magára. Van még egy perc időm; méltóztassék megengedni, hogy a földmívelésügyi miniszter úr figyelmébe ajánljam még egy gondolatomat. Visszatérve a Tiszántúl problémájára, sajnos, keservesen tapasztalom a magam kis körében, a magam kis földjén és egyáltalán annak a népnek a körében, ahol a nyarat töltöm és ahol képviselő vagyok micsoda értéktömegek mennek veszendőbe az Alföldön az értékesíthetetlenség miatt. Látom, hogy a gyümölcs ott rothad el fája alatt, látom, hogy a császárkörtét a disznókkal etetik meg, vagy a cefrébe, hordókba hányják a gazdák, mert eladhatatlan, vagy mert nem hajlandók eladni 3 fillérért kilóját; és ugyanakkor tapasztaljuk az ország másik részében, például a Balaton mellett, hogy az emberek epednek, sóvárognak egy kis gyümölcs után, amely amott, a Tiszántúl, veszendőbe megy. Nem lehetne-e vájjon a háborús rendszer szerint megteremteni a kölcsönösség rendszerét valamiképpen, tudniillik a Balaton élelmezését könnyítsük meg bizonyos élelmiszervonatok beállításával, amelyekkel a tiszántúli burgonyát, gyümölcsöt, dinnyét juttassuk el közvetlen vonatszállítmányok útján a balatoni fürdőző közönséghez. Igaz, hogy ez kissé talán le fogja nyomni a balatonmentA termelők termeivényeinek árát, de olcsóbbá teszi a Balatont és fel fogja lendíteni a forgalmát, mert oda fogja vonzani a belföldi és külföldi, közönség nagy tömegét, közvetve tehát a balatonmenti lakosok is hasznát vennék ennek az eljárásnak. (Zsigmond Gyula: Az egész világon nincs olyan zamatos gyümölcs, mint a magyar! Nem tudjuk értékelni mi magunk sem!) Ügy van, és mégis gyümölcshiány van a fürdőhelyeken, mert vagy drága, vagy pedig ott nem is terem. T. Ház! A miniszter úr azokon kívül, amiket nagy bestédében jelzett, igen sok részletintézkedést is tett, amelyek egyes vidékek céljait szolgálják, de amelyekről külön nem emlékezett meg. Engedje meg tehát a miniszter úr, hogy figyelmébe ajánljam — hozzá is közel áll — a szabolcsi és hajdúsági káposzta problémáját. Itt megint úgy vagyunk, hogy két évvel ezelőtt egész káposzta-kupok és káposzta-gúlák... Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt, méltóztassék befejezni. Madai Gyula: ... mentek veszendőbe a Tiszántúlon, mert az értékesítés nincs megfelelően szabályozva az országban. Éppen ezért fokozottan ajánlom a miniszter úr figyelmébe a tiszántúli memorandumnak azt a gondolatát, hogy az értékesítést méltóztassék olyan koncepcióval rendezni, hogy a Dunántúl elsősorban a budapesti piacon kapjon domináló szerepet, a Tiszántúl pedig az exportot lássa el