Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-269

26 Az országgyűlés képviselőházának hogy belpolitikailag miképpen rendezkedik be egy állam, hogy vájjon Hitler-i Németország-e az, vagy nem, hogy fasiszta Olaszország-e az, vagy nem. Amikor a miniszterelnök úr itt egészen bölcsen és okosan kijelentette azt, hogy nem akarja ezeket a berendezéseket áthozni ebbe az országba, mert ő a régi ezeréves alkotmány alapján áll, és azokat az erőket, amelyeket ez az alkotmány adott ennek a nemzetnek, nem akarja megesorbítani, hanem még tovább akarja építeni, akkor mi nyugodtak lehetünk a kormány felfogása tekintetében, hogy nem is fog ilyen szempontokat figyelembe venni, hogy egy állammal meg fogja-e találni a barátságot és azt a politikai kapcsolatot, meg tudja-e találni a barátságot és azt a politikai kapcsolatot, amelyre szüksége van a magunk országának. Ha azonban itt vagyok, akkor méltóztassék megengedni, hogy gazdasági térre vigyem át ezt a politikai kérdést, és én a magam részéről különösen azt hangsúlyozzam, hogy most, amikor barátsági szerződések alapján gazdasági szerződéseket fogunk kötni, mert hiszen május 15-ig Olaszországgal és Ausztriával is gazdasági szerződéseket fogunk kötni, akkor nekünk egyre kell vigyáznunk, még pedig arra, hogy azt az ipart és kereskedelmet, amelyet mi meg tudtunk teremteni tízenhat esztendőn keresztül, ne áldozzuk fel. A kereskedelemügyi miniszter úr a pénzügyi bizottságban kijelentette, hogy bizonyos áldozatokat kell majd nekünk hozni azért, hogy agrártermékeinket külföldön e] tudjuk helyezni. Ez természetes. Mi mindnyájan érezzük, hogy amikor ennek az országnak nyolcmillió lakosából 5"5 millió mezőgazdasággal foglalkozik, amikor tehát fölényben van a mezőgazdasággal foglalkozó társadalmi réteg, akkor az iparnak és a kereskedelemnek bizonyos áldozatokat kell hozni hogy ezeket a mezőgazdasági termékeket el tudjuk helyezni. En azonban óva figyelmeztetek mindenkit, hogy a túlságos engedékenység határáig ne menjünk és ne essünk bele abba a hibába, hogy most már azt az ipart és kereskedelmet, amelyet 16 év nehéz munkájával lehetett megteremteni ebben az országban, visszafejlesszük. (Farkasfalvi Farkas Géza: Ne méltóztassék ettől félni!) En el tudom képzelni, hogy mi meg tudunk egyezni az iparra vonatkozólag is, úgy Ausztriával, mint Olaszországgal, mert hiszen vannak még olyan iparágaink, amelyek nincsenek teljes mértékben kifejlődve, vagy amelyek nem egészen rentábilisak. Például a fa- és fémipari szakmában Ausztriával egészen szépen meg tudnánk egyezni, Olaszországgal is meg tudnánk egyezni a selyembehozatalra vonatkozólag. Ezeket a lehetőségeket kellene talán nekünk kiaknáznunk, de vigyáznunk kell arra, hogy meglevő gyári és kézműiparunkat feltétlenül fenntartsuk, mert a mi városair kra és azok anyagi erőire szükségünk van, azok olyan gazdasági erőforrást képeznek, amit ennek a nemzetnek nélkülöznie nem lehet. Nem lehet lesorvasztani azt az ipart és kereskedelmet, amely ma megvan. Szomorúan látjuk is, hogy, sajnos, magától lesorvadt az ipar és a kereskedelem, hogy bizony nagy visszaesések vannak, hideg kéményeket és leállított gépeket látunk itt Budapesten az ország fővárosában is, ami bizony azt igazolja, hogy nem teljes mértékben sikerült elérni azt, hogy iparunk és kereskedelmünk kifelé tudjon gravitálni. Meg kell állapítani, hogy bizonyos emelkedést látunk, bizonyos iparcikkekben talán tudunk kifelé kon269. ülése 19

SU május 1-én, kedden. kurrálni. Egyet azonban szintén kénytelen vagyok kijelenteni, ne méltóztassék mindig, arra hivatkozni^ hogy borzasztó nagy diszparitás van az agrártermékek ára és az iparcikkek ára között, (Farkasfalvi Farkas Géza: Muszáj hivatkozni rá, mert beledöglünk!) mert ezt nagyon jól tudjuk, de ezt nem úgy kell megszüntetni, hogy az iparcikkek árát lenyomjuk, amit úgy akarnak elérni, hogy a külföldi behozatalt felszabadítsuk, mint ahogy ezt nagyon sokan hangozitatják. Ha ezeket a vámokat eltöröljük és a behozatalt beengedjük, akkor egyszerre le fog esni az iparcikkek ára, de én ezt nem tartom megengedhetőnek akkor, amikor minden más külföldi állam igyekszik magát megvédeni, nem engedi be máshonnan az iparcikkeket. Lehetetlenség az agrár államok szempontjából is, hogy felszabadítsák a maguk határát és ezzel lehetetlenné tegyék a belföldi ipart és kereskedelmet. Inkább azt szeretném elérni, hogy tegyük konkurrensképessé agrártermékeinket. Eléggé foglalkoznak itt ezzel a kérdéssel. Fel kell javítani az agrártermékek minőségét, hogy ezzel tegyük magunkat kon; kurrensképessé és igyekezzünk jóminőségű agrártermékeket vinni a külföldre, amit feltétlenül fel fognak venni azok a piacok. Az ellen sincs kifogásunk, hogy feltornázzuk ezeknek az agrártermékeknek árát belföldi vonatkozásban is. Ha azonban az iparcikkek árát az agrárcikkek nívójára fogjuk lehozni, hogy ez a diszparitás ne legyen meg, akkor ezzel tönkretesszük az ipart és kereskedelmet anélkül, hogy használnánk az agrártársadalomnak, (Ellenmondások half elől.) mert akkor a megszűnt ipari adóalanyok terhét át kell vállalni a mezőgazdaságnak. Méltóztassék figyelembe venni azokat a számadatokat, amelyeket leszek bátor most felolvasni. (Halljuk! Halljuk!) Amikor a költségvetés fősommázatában is azt méltóztatnak látni, hogy a kormány számol azzal, hogy bizonyos adónemek csökkenni fognak, a főváros még mindig meg tudta tartani a maga adófizetési egyensúlyát, sőt 1934. év első hónapjaiban is bizonyos emelkedést mutat ki. A hormány a maga költségvetésébe beállítja, hogy a házadó körülbelül 6 millió, a 'társulati adó 2 millió, a jövedelemadó pedig 4 és félmillió pengővel fog csökkenni, és így tovább összesen valami 19 millió pengős csökkenést állít be a költségvetésbe. A fővárosban ezzel szemben a bevételek a múlt év első két hónapjához képest az idén emelkedőben vannak. Az állami egyenesadónál a múlt esztendőben 16,138.000 pengő volt a bevétel, az idén pedig 17,283.000 pengő, tehát 1 millióval több, mint a múlt esztendőben. (Rassay Károly: Egyszerű! Erősebb volt a behajtás!) Ez mutatja azt, hogy a fővárosiban nincs visszaesés, hanem bizonyos mértékű emelkedés tapasztalható és a visszaesés inkább a vidékre esik. De ha a forgalmiadót és a fényűzési adót nézzük, ahol szintén meg kellene állapítani bizonyos eső tendenciát, azt látjuk, hogy a forgalmiadónál a múlt évi 7,218.000 pengőhöz képest az idén 8,855.000 pengő bevétel van. Igaz, hogy ez részben abból is származik, hogy a forgalmiadót felemelték, de ez már a múlt évben jelentkezett és mutatkozott hatásaiban, a bevételtöbblet tehát már a forgalom javára esik. Visszaesés mutatkozik a fényűzési forgalmiadónál, ami természetes is. Viszonyaink folytán fényűzési cikkeket nem igen fogyasztjuk. A múlt év első két hónapjában 230.000 pengő volt ez a bevétel, az idei két első hónapban pe-