Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-269

Az országgyűlés képviselőházának úton, tisztára a propagandának, a meggyőzésnek eszközeivel ezt a mi nagy történelmi ideálunkat el nem érhetjük, akkor, úgy-e, nyilvánvaló, hogy keresnünk kell a másik utat, azt az utat, amely arra figyelmeztet, arra irányít, arra kényszerít bennünket, hogy jogos ügyünkhöz, igazságunkhoz a politikai vagy gazdasági érdekazonosság, a történelmi érdekazonosság, a diplomáciai érdekazonosság alapján társakat és szövetségeseket keressünk és azoknak segítségével, a közös nyomaték segítségével küzdjünk tovább nagy történelmi igazságunkért. Az utóbbi időben ezen a téren is örvendetes változások állottak be. En teljes megértéssel és azonosulással helyeslem mindazt, amit ebben a tekintetben idevonatkozólag Ernszt Sándor igen t. képviselőtársam múltkori beszédében ezekről a padokról elmondott. A képviselő úr hangoztatta azt, hogy Magyarországnak, nekünk, a magyar ügynek, a magyar céloknak nem lehet beérnünk a mostani helyzettel. Ez nem elegendő. Nem szabad elbíznunk magunkat azoknak az erőknek és azoknak a szövetségeknek birtokában, amelyeket eddig megszereznünk sikerült. Nevezetesen hivatkozott a képviselő úr arra, hogy az osztrák barátság, vagy az Ausztriával való jóviszony és egymásrautaltság kiépítése, továbbá az olasz barátság és az olasz szövetség egymagában még nem ele gendők arra, hogy azt a nyomatékot adják meg a mi ügyünknek és azt a biztosítékot adják meg a mi sorsunknak, amely a velünk szemben álló ellenségeknek túlsúlyával szemben a mi javunkra billenthetné a mérleget vagy legalábbis az egyensúly érzését adhatná meg Csonka-Magyarországnak. Ernszt Sándor — mint méltóztatnak emlékezni rá — utalt ebben a tekintetben a Lengyelországgal való jóviszony szükségére. En azt hiszem, hogy pártkülönbség nélkül mindannyian egyetérthetünk ebben. (Általánost helyeslés.) Mindnyájan tisztában vagyunk ennek a^ viszonynak nagy fontosságával (Gr. Somssich Antal: Kánya külügyminiszter nincs tisztában vele!) és egyúttal mindnyájan csak sain átkozhatunk azokon a mulasztásokon, amelyeket úgyszólván tíz esztendőn keresztül a magyar hivatalos politika ezen a téren elkövetett, (Ügy van! Ügy van! balfelől.) elhanyagolva ezzel egy olyan szövetség, egy olyan barátság, egy olyan velünk szemben fennálló történelmi szimpátia kiaknázásának lehetőségét, sőt kötelességét, amely itt volt úgyszólván felkínálva részünkre közvetlen szomszédságunkban. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Lengyelországgal bennünket a történelmi múlton, a közös kapcsolatokon, a közös harcokon és a közös kultúrának emlékein kívül a legreálisabb politikai érdekek fűznek össze. Hogy egyébről ne beszéljek, összefűz vele a közös határ érdeke. (Ügy van! Ügy van!) Amikor tehát én mindebben csatlakozom Ernszt t. képviselőtársam fejtegetéseihez, a magam részéről is hozzá akarok adni valami keveset ahhoz a nyomatékhoz, amelyet a képviselő úr felszólalása ebben a tekintetben jelentett, ami a kormányt arra serkenthetné, vagy arra serkentheti, hogy ezen a téren tegyen komoly és döntő lépéseiket, amelyek azt a ma még — hogy úgy mondjam — csak szimpátiában és érzelmekben jelentkező barátságot és kölcsönös jóviszonyt a reális érdekek terén is komoly és maradandó értékű barátsággá építik ki. Ugyancsak Ernszt Sándor képviselőtársunk utalt arra is, hogy mindezeken túl szük269. ülése 193% május 1-én, kedden. ségünk van nekünk a Németországgal való viszony tisztázására, szükségünk van a Németországgal való jóviszony rendezésére, vagy ha ez megvan, ennek további elmélyítésére. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Én ebben a tekintetben is teljesen egyetértek a képviselő úrral, (Rakovszky Tibor: Túlnagy az ijedelem!) csak nagyon sajnálatosnak tartom, hogy ez a kérdés, a Németországgal való jóviszony kérdése, Magyarországon, a magyar közvélemény bizonyos tényezői részéről szerencsétlen és hibás beállítást kapott, és sajnálatosnak tartom azt is, hogy ugyanezek a tényezők bizonyos iriitációval kísérik a Magyarország és Németország közt lehetséges viszonynak mindenféle mozzanatát. _ T. Képviselőház! A legnagyobb, tisztelettel hajlok meg mindenféle világnézet, vagy min- « denféle politikai irány, felfogás és meggyőződés előtt. Elismerem a komoly meggyőződésnek, egy irányzathoz vagy egy világnézeti felfogáshoz való ragaszkodásnak tiszteletet parancsoló mivoltát, de azt hiszem, mindnyájunknak egyet kell értenünk abban, hogy a mi belpolitikai kérdéseinket, a mi pártpolitikai, vagy világnézeti kérdéseinket nem szabad átvetítenünk — hogy úgy mondjam — a külpolitikai viszonylatra (Ügy van! a baloldalon.) és nem szabad, hogy más országhoz való viszonyunkat ilyen belpolitikai pártállásokon, vag> világnézeti állásfoglalásokon keresztül ítéljük meg és mér.iük meg ennek a viszonynak a szükségességét, vagy szükségtelenségét. (Zaj.) Hiszen ezen az úton odajutnánk, hogy akkor nekünk, Csonka-Magyarországnak, csak olyan más országgal, vagy más állammal lehetne barátságot, vagy szövetséget kötnünk, ahol ugyanaz a kormányzati szisztéma. {Farkasfalvi Farkas Géza: Jól nézne ki az az ország! — Egy hang a jobboldalon: Azt hiszem, igen!) Én ezt csak a helyzet illusztrálására említem meg, hogy mi volna, ha mi azt a feltételt kötnek ki, hogy mi csak olyan országgal kötünk barátságot. vagy szövetséged., amelyben ugyanaz a politikai rendszer, vagy kormányzati irányzat áll fenn, amely nálunk 15 esztendőn át fennállott, vagy ha azok, akik feudális politikai irányt követnek, azt követelnék, hogy csak feudális állaimmal kössünk szövetséget, a szocialisták pedig azt követelnék, hogy csak szocialista állammal kössünk szövetséget. (Zaj.) a közéven.) Azt látjuk, hoA'y ezek a világnézeti kérdések, ezek a — hogy úgy mondjam — pártpolitikai kérdések mindenütt ezekben a viszonylatokban háttérbe kell, hogy szoruljanak. Hiszen ha nem így volna, akkor elképzelhetetleii lett volna — hogy egyebet ne említsek — a liberális-radikális és részben szocialista Franciaországnak az abszolutista cári Oroszországgal való barátsága a háború előtt. (Fábián Béla: Jó eredményei lettek! — Halljuk! Halljuk a jobb és a baloldalon.) és elképzelhetetlei* lett volna, hogy a mai Franciaországnak, amely megint a liberális kispolgári radikalizmus és szocializmus elveit képviseli a maga politikai intézményeiben és egész alkotmányos életében, tartós, állandó, igazi barátságot, külpolitikai viszonyt, szövetséget tudjon fenntartani olyan országgal, mint Szerbia, ahol a legtisztább, legbrutálisabb katonai diktatúra dúl a demokrácia álarca, vagy címe alatt. Szóval, azt hiszem, mindnyájan egyetérthetünk abban, hogy nem lehet a világnézeti kérdéséket belevinni a más országokkal, más államokkal fennálló külpolitikai viszonylatba.