Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-269

Az országgyűlés képviselőházának . Hiszen, sajnos, ha ezen az ösvényen, ezen a vonalon mennénk tovább, akkor meg kell említenem, hogy az a Németország, amely a weimari alkotmány alapján állott és a weimari demokráciát képviselte ós személyesítette meg, — amely tehát a mi baloldali politikai tényezőink, liberális demokrácia, vagy a szociáldemokrácia szempontjából ideálja volt az állami fejlődésnek és az állami életnek — velünk szemben igen mostoha magatartást tanúsított. (Ügy van! a baloldalon.) Hiszen méltóztassék emlékezni arra, hogy 10 év alatt tulajdonképpen egy tisztességes kereskedelmi szerződés megkötéséig sem tudtunk ezzel a weimari Németországgal eljutni. (Eckhardt Tibor: Volt esztendő, amikor egy vágón búzát nem lehetett kivinni! — Zaj.) Azonfelül félnek a harmadik birodalomtól, a mostani Németországtól ugyanerről az oldalról azért, mert azt mondják, hogy az Anschluss veszedelme, az Anschlussra való törekvés fokozott mértékben jelentkezik arról á részről és hogy az az irányzat, amelyet a hitlerizmus jelent, tulajdonképpen óriási veszélyt jelent ebben a tekintetben is. Legyen szabad emlékeztetnem arra, hogy ugyancsak a weimari konszak alatt történt a Curtius—Scho ber-féle megegyezés Németország és Ausztria között, amely tulajdonképpen az Anschluss gazdaságpolitikai előkészítése volt. (Magyar Pál: Éppen olyan veszélyes volt!) Nem tapasztaltam vele szemben akkor ezt az irritációt bizonyos tényezők részéről, mint amilyent most tapasztalok a még meg nem történtekkel szemben. Méltóztassanak megengedni, hogy ebben a tekintetben hivatkozzam arra, hogy ezek az elvek, amelyeket itt van szerencsém fejtegetni, tulajdonképpen örökérvényű elvek és igazságok az államok közötti viszonylatokban. Méltóztatnak bizonyosan emlékezni arra a nagy politikai harcra, amely a XVIII. század végén és a XIX. század első évtizedében Angliában Fox és Pitt között dúlt. Ez a politikai harc egyebek között kiélesedett azok miatt az ellentétek miatt is, amelyekkel a két nagy angol államférfiú, az angol parlamentarizmusnak ez a két nagy képviselője és nagy szónoka egyúttal, megítélte például a francia forradalmat. Méltóztatnak tudni, hogy Pitt az angol parlamentarizmus, az angol alkotmányosság, az angol evolúciós fejlődés szempontjából és ennek álláspontján állva perhorreszkálta és igazán a kétségbeesésig elítélte mindazt, ami Franciaországban a francia forradalom alatt történt. Ebből a meggyőződésből, ebből a világnézeti — hogy úgy mondjam — álláspontjából kifolyólag indított egy óriási kampányt és hozott össze egy óriási koalíciót, szövetséget a forradalmi Franciaország ellen, beleértve ebbe a koalícióba Németországot, Ausztria-Magyarországot és Oroszországot is. Angliának ez rengeteg pénzébe került és mérhetetlen adósságok tengerébe döntötte^ Angliát Pittnek ez a felfogása és meggyőződése. Vele szemben Fox képviselte azt az álláspontot, amelyet itt szerencsém volt kifejteni, tudniillik, hogy tulajdonképpen egyik országnak sincs semmi köze ahhoz, ami a másik országban belső politikai irányváltozás tekintetében történik. Fox egyebek között^ arra .hivatkozott, hogy annakidején a franciák teljes közömbösséggel viseltettek annak a nagy forradalomnak eseményeivel szemben, amely Cromwell nevéhez fűződik Angliában. Hivatkozott továbbá arra is, hogy milyen különös dolog az, hogy egy olyan evolúciós, olyan alkotmá69. ülése 193.',. május 1-én, kedden. 23 nyos, olyan szabadságjogos világnézet, mint amilyen a Pitté volt, meg tudott békülni egy olyan szövetségestárssal, olyan szövetségnek, olyan barátságnak a gondolatával, amelyet az orosz abszolutizmussal, zsarnoksággal való szövetség jelentett az alkotmányos és parlamentáris Angliára nézve. De a történelmi példákat mellőzve, nagyon örülök annak, hogy itt megemlíthetem, ugyancsak ennek az igazságnak az illusztrálására, hogy erre az álláspontra helyezkedett maga Daladier francia miniszterelnök is abban a nyilatkozatában, amelyet annakidején a francia sajtó képviselői előtt tett a német emigrációs kérdéssel kapcsolatban. Ö megrótta a francia sajtó egy részét azért, mert kizárólag az emigráció kérdésén keresztül nézte és ítélte meg a francia-német viszonyt és igyekezett azt az addiginál is jobban elmérgesíteni. Daladier azt ajánlotta a sajtó eme részének és ezeknek a politikai tényezőknek figyelmébe, hogy Franciaország nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ilyen parciális érdeken keresztül intézze egy másik nagy államhoz való viszonyának kérdését. Ha Franciaország nem engedhette meg magának Németországgal szemben ezt a luxust, akkor, azt hiszem, hogy egy olyan kis állam, mint CsonkaMagyarország, amely sokkal nagyobb mértékben rá van utalva Németországgal szemben a barátságnak és a jóindulatnak kötelékeire, még kevésbbé engedheti ezt meg magának. De legyen szabad ezen a fonalon tovább mennem. Azt mondják, hogy minket Németországhoz a politikai és gazdasági egymásrautaltság kötelékei utalnak. Vannak sokan, akik azt mondják, hogy nekünk tulajdonképpen nincsen más választásunk, csak kettő között dönthetünk: vagy beleolvadunk a kisantantba, ami egyet jelent azzal, hogy elveszünk a szláv tengerben vagy pedig Németországgal lépünk szövetségre, Németországgal állunk össze, ami egyet jelent a germán tengerbe való felszívódással és felmorzsolással. Azt hiszem, hogy van egy harmadik megoldás is Felkiáltások a balközépen: Ez a leghelyesebb!) s ez az, hogy sem az egyik, sem a másik, (Farkas Gyula: Csak ez a megoldás!) hanem követnünk kell azt az ezeresztendős utat, (Ügy van! Ügy van!) amelyet Magyarország történelmi pályája jelent és amelyen haladva, Magyarország két nagy ütköző világerő között mindig meg tudta őrizni önállóságát: iszonyú harcok és elvérzések közepette, iszonyú katasztrófákon keresztül, de fenn tudta tartani az önállóság tudatát és hivatását (Ügy van! balfelől.) s ezzel egyúttal mind a két nagy ütköző, egymásra törő erőnek óriási szolgálatokat tett. (Ügy van! Ügy van! — Elénk taps ~ Farkas Gyula: Ez az egyedüli megoldás!) Németországnak is fel kell ismernie, ara int bizonyosan fel is ismerte és tisztában van ezzel a jelentőséggel és ezzel a hivatással., amelyet Magyarország ilyenformán a maga történelmi misszióját folytatva, vele szemben is betölteni akar. Hogy ezt betölthessük, ezért van szükség annak a politikának folytatására és kiépítésére, amelyet EriiSZT Sándor igen t. bará\ torn jelzett múltkori beszédében, arra tudniillik, hogy erősítsük magunkat más szövetségesek hozzánkvonásával vagy más szövetségesekhez való tartozással, hogy tudniillik közöttünk és Németország között ne a tű'súlynak és a kisebbségnek a viszonya álljon fenn, hanem lehe-