Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-274

258 Az országgyűlés képviselőházának Nem lévén időm ennek a rendszernek részletes ismertetésébe belemenni, egészen röviden csak arra kell utalnom, hogy ha az ellenkező utat választották volna az előttünk járt kormányok, ha e helyett a mesterkélt beavatkozás helyett az egyedül helyes eszközhöz folyamodtak volna: az ipari vámok mérsékléséhez, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) kettős következménye lett volna ennek a kedvező intézkedésnek, mert egyrészt az ipari oldalon automatikusan estek volna az árak, másrészt a mezőgazdasági oldalon az export fokozódásából, az ipari behozatalból és egyedekből előálló agrárkiviteli lehetőségek előállása következtében automatikusan emelkedtek volna a nemzet budget-jének megterhelése nélkül a mezőgazdasági árak. Igen t. Ház! Az agrárolló, amely Magyarországon a leggyilkosabb, egyenes következménye az 1924-ben életbeléptetett autonóm harci vámtarifának. {Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) •És ha ezen a helyzeten változtatni akarunk, nincs más józan, értelmes és követendő út, mint leszállítani a vámokat. (Ügy van! Ügy van! Taps a baloldalon.) Fenyő Miksa igen t. képviselőtársam bizonyos humorizáló hangon beszélt itt ezekről az agrárkövetelésekről. (AndaháziKasnya Béla: Nincs itt viccelni való!) és — emlékszem egyik cikkében lochnessi szörnynek nevezte azt az állításomat, amelyben az ipar részére nyújtott vámvédelemnek az értékét — tehát nem a tényleg igénybevett, hanem az ipar részére biztosított vámvédelem értékét—^körülbelül évi 800 millióban jeleztem. Ezt ő rémképlátásnak, — ismétlem — lochnessi .szörnynek nevezte. Igen t. Ház! Nagyon szerényen számítottam, amikor az ipari vámvédelem értékét 800 millióra tettem, mert a magyar ipar össztermelési értéke kitesz legalább másifél milliárdot, a vámvédelem pedig — igen szerényen számítva — sajnos legalább 50%-a az értéknek a mai vámtarifa szerint, úgyhogy ha az ipari vámvédelem értékét meg akarom állapítani, 750—800 millióiban nagyon szerényen m számáthatom ezt az értéket, amely érték az egész magyarországi szemes gabonatermés értékének a kétszeresét teszi ki. (Ügy van! Ugy van! a, baloldalon. — Éber Antal: Nem értem, hogy a gazdasági libe

T ralizmus iniért avult el akkor? Ezt hirdeti a gazdasági liberalizmus is ! — Andaházi-Kasnya Béla: Nem ismerik! — Éber Antal: Mind elavult dogma és mégis ezek érvényesülnek a gyakorlatban!) Nagy örömmel látomi — és a tegnapi napon hallottam a miniszterelnök úr beszédéből is, — hogy a római megegyezés jó 'befejezés felé közeledik, de már itt jóelőre figyelmeztetnem kell egy jelenségre, amelynek nem szabad elkerülnie a kormányzat figyelmét, hogy t. i. nem ér semmit a papirosegyezmény, ha az életben nem lesz keresztülvihető. Miután a mi agrár-exportunk ellentételének olasz és osztrák ipari importnak kell lennie, — mert más lehetőség erre nincs — előre figyelmeztetnem kell például egy jelenségre, amely véletlenül jutott tudomásomra, de jellemző. A miniszterelnök úr Rómából való hazaérkezése utáni napon én magam Milanóban győződtem meg arról, (hogy Magyarország jutakartell érajánlata már ott feküdt az olasz gyárosoknál s abban felajánlotta az olasz jutakartellnek azt, hogy részesedni fog a magyar kartell hasznában, ha nem konkurrál Magyarországon. (Zaj és felkiáltások a baloldalon: Hallatlan!) 274.ülése 193 b május 8-án, kedden. Hogyan lesz gyakorlati eredmény a papirosból, ha a* kartell a miniszterelnök úr megkezdett tárgyalásai utáni napon már bebiztosítja magát az olasz részről ezen a téren fenyegető konkurrenciával szemben? (Ügy van! balfelöl. — Sándor Pál: Gyönyörű! — Andaházi-Kasnya Béla: Ezek a hazaárulók!) f Igen t. Ház! Továbbmegyek egy másik kérdésre, amelyről már sokat beszéltem, de ugylátszik még mindig nem eleget, mert az eredmények még megközelítőleg sem kielégítők; ez a magyar mezőgazdaság viszonya a hitelszervezethez, a bankélethez. Nagy kínnal sikerült kihozni egy rendeletet, amelyet gazdavédó rendeletnek neveztek el vagy annak csúfolnak. Nem tudom, hogy mondjam, de egy bizonyos: a hitelszervezetnek sokkal nagyobb érdeke ez a rendelet, mint magának a gazdaközönségnek. Én abszolúte nem kifogásolom azt, ha a kormány teljes erővel iparkodik biztosítani a magyar hitelszervezet épségét, sőt nemcsak nem kifogásolom, de hasznosnak és közérdekűnek tartom ezt a tevékenységet is. Amit kifogásolok és amit fogok mindig kifogásolni, az az, hogy megakadt bankok, rosszul vezetett vagy túldimenzionált bankok, sajnos, az egész magyar hitelszervezet, főleg a budapesti nagybankrendszer a maga mértéktelenül túldimenzionált voltában így fenntartható nem lévén, ezek az intézetek a tönkrement gazdaközönség nyomorúsága árán szanálják magukat most, ezekben a rendkívüli időkben. Csak arra utalok, hogy ahhoz, »hogy egy gazda a védettség állapotába eljuthasson, — azt hiszem, minden képviselőtársam százával kapta a panaszokat még a múlt év őszén — mi minden vexatúrán kellett annak a gazdaadósnak átesnie. A bankok levetkőztették a gazdaadóst, mielőtt a védettséget egyáltalán elérhette volna. Amikor pedig végre január 1-ével beevezett a védettség állapotába, január 1-étől kezdve a feje felett lebeg a hóhérbárd; január 1-óvel már fizetnie kell kamatot, fizetnie kell törlesztési részletet és csak természetes, hogy az a gazda, aki azért kérte a védettséget, mert ezidőszerint fizetésképtelen, az a gazda, aki a védettséget csak úgy kaphatta meg, ha a bankkal szemben minden lehetséges fizetést teljesített, ez a gazda az új termésig nem tud további fizetéseket teljesíteni, ez olyan bizonyos, mint hogy kétszer kettő négy. A fizetési terminust január 1-ére tenni nem más, mint a bankoknak adott újabb hüvelykprés a gazdaadós teljes levetkőztetése érdekében. Az intézetek megkezdték és pedig elég nagy mértékben a védettség megszüntetésére irányuló akciókat is. Az igazságügyminiszter úr maga mondotta egy héttel vagy két héttel ezelőtt, hogy a védettséget 2400 esetben már megszüntették. Ez egy egész városra való magyar ember családtagokkal együtt s most amikor örömmel hallom a miniszterelnök úr tegnapi beszédéből, hogy a telepítési akció végre megvalósulás előtt áll, nyilvánvaló, hogy a földmívelésügyi miniszter úrnak, ha a telepítést helyesen akarja intézni, ezeket a most kitelepített embereket kell majd legelőször betelepítenie valamilyen telepbe, mert ezek az emberek fedél, hajlék és munka nélkül maradtak családjukkal együtt és mint a legsürgősebben megsegítendő réteg, esnek a kormányzat és a budget terhére. Hogy ezt az intézkedést ilyen formában soha sem lett volna szabad meghozni és hogy ez az eljárás, amely a gazdaadósokkal szemben, most a termés betakarítása előtt néhány hónapra jelentkezik, tűrhetetlen,