Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.
Ülésnapok - 1931-274
Az országgyűlés képviselőházának 27^. ülése 193b május 8-án, kedden. 257 társadalom jogos és vitális érdekeivel. Nem az a szándékom, hogy ellentéteket konstruáljak, de lehetetlen nem utalnom azokra a borzalmas konzekvenciákra, amelyek végeredményben egy igen nagy agrártöbbséggel rendelkező országban abból a tényből származnak, hogy a kormányzati gondoskodás hosszú idő óta hiányzott az agrártársadalom számára. Nem most kezdődnek, majdnem azt mondhatnám, most csak folytatódnak a hibák, most csak a levét isszuk azoknak az intézkedéseknek, amelyek egy _ hosszú, többévtizedes gazdaságpolitika rendjén ezt az országot eliparosítani, a bankhatalom egy virágzó empóriumává tenni iparkodtak, ahelyett, hogy elsősorban a magyar nemzet legfőbb iparát, a mezőgazdaságot iparkodtak volna arra a színvonalra emelni, a magyar mezőgazdasággal foglalkozó népet iparkodtak volna olyan anyagi és kulturális helyzetbe juttatni, hogy ennek a nemzetnek gerinceként, ősére jeként azután kitermelhette volna magából azokat az egyéb foglalkozási ágakat, ipart, miegymást is, amelyek így mesterkélten túlhajtottan, idő előtt egyoldalú részrehajlás alapján rátelepítve a nemzet nyakára, gyakran nem hasznos funkciót végeznek, hanem élősdi módjára szívják a nemzet vérét és életerejét. (Ügy van! Ügy van! bal felől. — Sándor Pál: Későn jöttek rá!) Igen t. Ház! Ismétlem, két lényeges, alapvető kifogásom van az egész, mondjuk, elmúlt tizenöt-, de talán mondhatnám ötvenéves fejlődéssel szemben. Kifogásom elsősorban abban áll, hogy Magyarországon, ahol a lakosság túlnyomó többsége agrár foglalkozású, — s ezt nemcsak én mondom, méltóztassék Tyler úr legutóbbi jelentését elolvasni — áll fenn a legélesebb, a leggyilkosabb agrárolló. Elismerem, hogy vannak ennek az agrárveszteségnek, agrárszenvedésnek elkerülhetetlen, szükségszerű okai is, amelyek a világhelyzetből folynak, de azt már nem tudom belátni, hogy miért kell éppen Magyarországnak lenni annak a legszerencsétlenebb pontnak, ahol a legalacsonyabb mezőgazdasági árakkal a legmagasabb ipari árak állanak szemben. Itt talán az értékesítés terén sem történt meg idejében minden azzal a rendszereséggel, ahogyan történnie kellett volna, mert hogy pl. Európa összes búzapiacai közül a budapesti piac volt az idén a legalacsonyabb jegyzésekkel megterhelve, az egészen érthetetlen. Hiába olvassuk a fuvar- és egyéb szállítási költségeknek, az export- és egyéb tényezőknek az alakulását, végeredményben a tény tény marad és érthetetlen marad, hogy Románia, Jugoszlávia, Bulgária és más egyéb ország mezőgazdasági miért tudta sokkal inferiorisabb portékáját a miénknél jobb áron értékesíteni. De ha ezzel a sajnálatos ténnyel szembeállítom a másik oldalon azt, hogy az ipari árindex viszont Magyarországon a legmagasabb az összes európai államok közül, akkor azután előttünk áll a helyzet a maga valósággal katasztrofális képében. Utalnom kell arra, hogy ebben a kérdésben már évek óta folyik a vita. Tulajdonképpen az autonóm vámtarifa életbeléptetése óta ebben a kérdésben itt a Házban sohasem szűntek meg egyes agrárgondolkodású képviselők erre a tényre rámutatni. (Éber Antal: Nemcsak azok, a szabadkereskedelem elvén állók is, például Matlekovits Sándor! — Sándor Pál: Mi támadtuk legelőször!) Nagyon örülünk annak, ha más oldalról is ugyanebben az irányban kapunk segítséget és támogatást, nekem azonban az a kötelességem, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XXII. hogy elsősorban agrárszempontból bíráljam és vizsgáljam ezt a kérdést. Itt rá kell mutatnom arra, hogy hamar kezdtek jelentkezni az autonóm vámtarifa nagyon elhibázott vámtételei és főleg a szomszédos országokkal való kereskedelmi szerződések hiánya következtében azok a lehetőségek, amelyeket a belföldi gyáripar kíméletlenül 100%-ig kihasznált. (Müller Antal: Ma is!) A harci vámtarifának minősített autonóm vámtarifa harci vámtételeit nemcsak a külföld felé használta ki a gyáripar, hogy ezáltal bizonyos kompenzációs lehetőséget biztosítson, hanem a belföldi fogyasztóval szemben is 100%-ig kihasználta azt a vámvédelmet, amelyet eredetileg is harci vámvédelemnek minősített 1923-ban az akkori 33-as bizottságban maga Bethlen István gróf. Több mint tíz éven át állott fenn ez a helyzet. A harci vámtarifa nem annyira a külföld, hanem a belföldi, elsősorban a mezőgazdasági fogyasztóközönség terhére érvényesült és előidézte ezt a katasztrofális helyzetet. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) r Ezeknek a tényeknek az elismerése elől a gyáripar sem tudott már az utóbbi években elzárkózni. Es itt jön az a második fázis, amelyet talán mégjobban kell perhorreskálnunk, inint az elsőt. A gyáripar nem akarván lemondani erről a harci vámtarifáról, nem akarván lemondani a maga egyoldalú túlzott hasznairól, azzal a gondolattal, azzal a koncepcióval lépett a kormányok elé, amelyek, sajnos, részben el is fogadták ezt a koncepciót, hogy nem az ipari áraknál kell a mérséklést előidézni, hanem a mezőgazdasági árak mesterséges felhajtásával agrároldalon kell az árakat felemelni és így javítani az agrárolló veszélyességét. Ez a koncepció pedig még, ha sikeres volna is, tökéletesen hibás lenne, mert ezeknek a mesterkélt beavatkozásoknak az árát valaki mindig megfizeti (Ügy van! Ügy van! a baloldalon. — Eber Antal: Ezzel is a gazdasági liberalizmusban találkozunk!) és azt hiszem, nem lesz gazdagabb a nemzet azzal, ha egyik zsebünkből a másikba tesszük át azt a pénzt, amely tulajdonképpen nincs is meg. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) De más következménye is van ennek az elhibázott politikának. Mert ebben a 8'5 milliós országban, ahol a nemzeti jövedelem igen szerény, ahol a nemzeti jövedelmet nem lehet lényegesen emelni, alapvető közgazdasági elv kell, hogy legyen, hogy a mindennapi életet lehetőleg olcsóbbá tegyük. (Helyeslés a baloldalon. — Éber Antal: Ez így van!) A külfölddel való versenyben katasztrofálisan kedvezőtlen handicap-pel indul el az a nemzet, amely nemcsak ipari, hanem még a mezőgazdasági tekintetben is a' külföldieket meghaladó termelési költséggel kénytelen a maga produktumait előállítani. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Az a gyáripari tendencia, amely nem a harci vámtarifa mérséklésével, nem a gyáripar terhére engedélyezett kompén^ zációkkal dolgozott, amelyekkel a külföld felé fokozni lehetett volna az agrárexportot, hanem agrároldalon iparkodott mesterkélt beavatkozásokkal, bolettákkal és egyebekkel emelni az árakat, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) alapjában véve elhibázott, elméleti és gyakorlati szempontból egyaránt károsnak és rossznak bizonyult rendszer. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) , 37
