Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-269

Az országgyűlés képviselőházának Kálmán: Megbízhatatlan!) megbízhatatlan lesz, elhanyagolja hivatását s különböző erkölcsi defektusokba esik. Ha azután nem végzi el azt az emberfeletti munkát, amelyet ma a jegyzőkre bíz a közigazgatás, akkor jön a bírságolás, a 20 pengős vagy 50 pengős bírság. De kérdem, miből fizesse ezt az a jegyző, aki nem kapja^ meg a fizetését? Tisztelettel kérem a kormányzatot, számoljon le végre ezzel a kérdéssel, oldja meg végre ezt a kérdést, mert itt az elintézés elhalasztása nagyon súlyos konzekvenciákkal jár. Nagy örömmel és nagy hálával vettük mindannyian, akik a falusi lakosság adófizetési nehézségeit láttuk, .a pénzügyminiszter úrnak azt a bölcs rendelkezését, hogy öt évre részletfizetési kedvezményt adott az adóhátralék megfizetésére. Nem hallgathatom el azonban azt, hogy ennek az intézkedésnek a gyakorlati életben való érvényesülése bizonyos nehézségekbe ütközik, mert ez a rendelet olyan időben jelent meg, a tél folyamán, amikor különösen az adóhátralékosoknak már semmi mozgatható anyagi erejük nem volt. Köztudomású, »hogy a magyar ^ földmíveslakosságnak pénze csak az új termésből van és azon túl már semmije sincs. A gazdák csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudnak eleget tenni^ ennek a kötelezettségüknek s éppen ezért kérem a pénzügyminiszter urat, tanúsítson ezen a téren bizonyos megértést és adjon lehetőséget arra, hogy ezek a gazdák még ezt a pár hónapot az új termésig valamiképpen békességben átélhessék. (Helyeslés jobb felől,) Itt megemlítek egy egészen speciális kérdést, amely azonban a községi háztartások tekintetében szintén nehézséget okozott, nevezetesen azt, hogy amikor az adógabonára vonatkozó rendelet folytán az adófizetők meglehetős nagy mértékben lerótták együttes adójukat adógabonában, akkor nem történt intézkedés a községi hozzájárulások tekintetében. A 125.300-as .számú pénzügyminiszteri rendelet 2. §-ának 3. pontja szerint az adógabona-részesedés 50%-ának végleges elszámolása majd akkor lesz foganatosítandó, ha az erre vonatkozó végrehajtási utasítás meg fog jelenni. Ez azonban a mai napig nem jelent meg és ez a késedelmeskedés a községi háztartásokban már eddig is igen nagy gondot okozott. T. Ház! A községi jegyzők helyzetén intézményesen javítani kell, tehermentesíteni kell őket és pedig azért, mert a dolgok mai állapotában a jegyző nem tudja betölteni azt a feladatkört, amelyet méltán elvár tőle mindenki. Ma a községi jegyző bürokrata, aki a ráhárított rengeteg teendőnek mindennapi elvégzésével tölti el az életét, igen gyakran iktat, kézbesít, a legelemibb közigazgatási bürokratikus intézkedéseket végzi, ellenben nem tud a községnek apja lenni, nem tud szociális kérdésekkel foglalkozni, nem tudja megállapítani, hol vannak nyomorban lévők, akik közsegélyre szorulnak, nem tudja az egész közigazgatási adminisztrációnak szellemét megvalósítani, mert a mindennapi élet nyomorúsága, küzdelme minden erejét igénybe veszi. Nem kell elbürokratizálni az életet, a bürokrácia megállítja és elsorvasztja azt, hanem életet, mozgást kell belehozni a közigazgatásba. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Éppen ezért az a meggyőződésem, hogy csak az a tisztviselő alkalmas a mai nehéz időkben kötelességének teljesítésére, akiben 69 ülése 193 U május 1-én, kedden. 19 megvan az élettel való kapcsolat, aki tudja, érzi az életnek zengését, zaját, hallja annak hangját, mert csak így tudja azután az életbe bekapcsolni faluját és községét. Régi panasz, t. Ház — és bocsánatot kérek, hogy ilyen kis aktualitásokkal jövök elő, de hiszen tulajdonképpen ezek a vetületei az életnek és gyakran, ami közszempontból kicsiny kérdésnek tűnik fel, annak az embernek nyugalmát, életét, exisztenciáját, boldogságát jelenti — az örökösödési illeték megállapítása. Az örökösödési illeték kérdésében 5100. szám alatt 1931-ben megjelent minisztertanácsi rendelet kötelességévé tette a közjegyzőknek, — mint a mélyen t. Ház bizonyosan tudja — hogy 50 pengő illetéket a hagyatéki tárgyalás alkalmával nyomban bélyegben be kell szedniök. Ha örököl ma valaki, különösen téli időben, amikor a falun nincs semmiféle anyagi bevételi forrás, akkor ezzel tönkre van téve, mert 50 pengőt ma kifizetni nem tud. Egy kisebb hagyaték jelent pár száz pengős értéket. Tudjuk, hogy ezeket a hagyatékokat már a közjegyzői díjak szempontjából is felértékelik. Aláírják az örökösök a hagyatéki tárgyalási jegyzőkönyveket, azonban nem tudják leróni a hagyatéki illetéket, aminek következménye a többszörös bírság. Ezzel azután jóformán az egész hagyatéknak jelentőségét tönkre tették. Kérem ezért a pénzügyminiszter urat, hogy ebben a tekintetben végre sürgősen legyen kegyes megfelelően intézkedni. Ha a nagy hagyatékokat öröklők, akikre nézve is súlyos terhet jelent a hagyatéki illeték kifizetése, kifizethetik az illetéket többszöri évi részletre elosztva, akkor méltányos, hogy éppen a legkisebb örökösök is részesüljenek az illetékfizetésnél nagyobb kedvezményben. T. Ház! A népoktatás kérdéséről is megemlékezem egy szóval. Nevezetesen fájdalommal látom azt, hogy az oktató személyzetnek létszáma meglehetősen nagy mértékben redukáltatott. Ennek a redukciónak fájdalmas következménye, hogy ma már nem rendkívüli tünet az, hogy egyik-másik iskolában egy tanteremben 90 gyermekkel is kínlódik egy tanító — mert másnak, mint kínlódásnak nem nevezhetem — egy osztatlan osztályban. Eltekintve a közegészségügyi résztől, a tanulás szempontjából is elképzelhetetlennek tartom azt, hogy egy tanító 90 gyermekkel osztatlan osztályban eredményt tudjon elérni. Én a rajongásig szeretem a gyermeket s mindent képes • vagyok megtenni a gyermek fejlődéseért, de nem érzek magamban képességet arra, hogy 90 gyermekkel foglalkozni tudjak. Ez lehetetlenség és ennek megint az lesz a konzekvenciája, hogy az a szép kultúrprogramm, amelyről annyit hallottunk s amelyet örömmel láttunk, visszafejlődik s megint jön a tudatlanság, az analfabétizmus, a kulturálatlanság. T. Ház! Most egy másik témára térek át, és pedig a jelenből visszamegyek a múltba. Szakítok a mai nyomorúságos helyzet ecsetelésével, a sok gonddal, bajjal és panasszal és visszamegyek évezredekre, az archeológia terére. (Halljuk! Halljuk!) Az én vidékem, a Tiszamente, tipikus része, tipikus anyaga az archeológiának. Tudjuk azt, hogy a magyar földön, a Közép-Dunamedencén vonult végig keletről nyugatra az ember, amikor megindult világot

1 látni, világot tapasztalni vagy új házát keresni. Már az első etapján ennek a ván^ dorlásnak mind, de mind végigvonul DélOroszországon keresztül a Közép-Duna meden8*