Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-269

20 Az országgyűlés képviselőházának çéjén s itt csapott össze magyar területen rendszerint a Kelet a Nyugattal; hol a Kelet győzött, hol &

r Nyugat állította meg a népek előrenyomulását. A mi csonka-hazánk tudna mesélni és beszélni a legtöbbet az elmúlt évezredekről. De beszél is. Rengeteg dokumentum kerül elő a földből. Es hála Istennek, nagyon kiváló részeink, archeológusaink vannak, az Ő nagyszerű tudományuk segítségével megnyílik a föld méhe és kiadja azokat az őskori leletek, amelyek el kezdenek mesélni és beszélni a régmúlt időkről. Éppen Hóman Bálint, a Magyar Nemzeti Múzeum kiváló volt főigazgatója volt az, aki 1926-ban a régészeti osztályt kiemelte az akkori keretei közül és megadta ezzel annak a lehetőségét, hogy ennek eredményeként a Nyugat figyelme ránk terelődött, és most is figyelemmel kíséri azokat a nagyszerű eredményeket, amelyeket az ásatások produkálnak. T. Ház! Ott vannak a pusztaistvánházai nagyszerű leletek, most pedig a rákóczifalvai ásatások eredményei és a többiek mind-mind egymásután, a kőkorszaktól kezdve, végig a rézkorszakon, bronzkorszakon keresztül, majd a népvándorlás idejének emlékei, most pedig a középkornak is az emlékei egymásután feltárattak. Ezekből látjuk, hogy hol voltak városok, községek, hol voltak különböző kulturális gócpontok, látjuk, hogy milyen kultúra volt ezen a földön mindig. És én ebből a szempontból tulajdonítok ennek a kérdésnek jelentőséget, mert amikor tudatosan és meggyőződéssel állíthatjuk azt, hogy a magyar nemzet magas kultúrfokon állott mindig, akkor ennek bizonyítékát éppen ezek az ásatások dokumentálják és produkálják. Sajnos azonban, itt is az anyagi erők elégtelensége gátat vet az eredmények érvényesítésének. Sajnos, Hóman Bálint zseniális és nagyszerű elgondolása, a Nemzeti Múzeum III. emeletének a kiépítése sem nyert befejezést, pedig ha ez befejezést nyerhetne, a feltárt anyagok elhelyezése a nagyközönségnek és a tudományos világnak szem elé tárása lehetségessé válnék. Azt hiszem, hogy őt ebben a tekintetben nem szükséges buzdítani, annyira szívéhez nőtt a Nemzeti Múzeum, hogy, azt hiszem, amint megadódik erre a lehetőség, tovább fogja folytatni az építkezést. Nagyon szeretném, ha a magyar társadalom itt segítségül jönne és lehetővé tenné azt, hogy igazán csekély anyagi eszköz rendelkezésre bocsátásával — pár ezer pengőről lenne legfeljebb szó — a bútorzat a Nemzeti Múzeumnak rendelkezésére bocsáttassék. Félelmetesen sürgős azonban ezeknek az ásatásoknak a kérdése, mert pusztulnak az emlékek. A battai híres Százhalomból már csak 8—10 áll épségben, az alsószentiványi halmokból a múlt század közepén még 100-nál több volt, a 70-es években már csak 80, a század elején pedig 53. Végtelenül fontos lenne ezeknek az emlékeknek feltárása (Ügy van! Ügy van!) és <a jövő generáció részére való megmentése. Az intenzív mezőgazdasági kultúra keresztülgázol ezeken az emlékeken. Ezeket az emlékeket ki kell hozni, konzerválni kell, a tudománynak és a nemzetnek meg kell menteni azokat. (Helyeslés.) Fontos lenne a kataszter felvétele is. Németországban, ahol mindent szisztematikusai] és nagyszerűen organizálva csinálnak meg, ha bemegyünk egy vidék központjában levő archeológiai múzeumba és kivesszük egy község kartotéklapját, megállapíthatjuk azt, hogy mi volt évezredeken keresztül abban a köz269. ülése 193

If május 1-én, kedden. • ségben. Megállapíthatjuk azt, hogy milyen hódító nemzetek voltak ott, milyen évezredben melyik és így fel van tárva annak a helységnek egész történelmi múltja. Gsekély anyagi erővel, 20—25 állástalan diplomás munkájával el lehetne készíteni Magyarországra nézve az egész katasztert, fel lehetne azt dolgozni. Éppen ezért végtelenül örülnék, ha ez a kérdés ilyen módon megoldható lenne. Utalok arra, amit különben mindnyájan ismerünk, hogy Mussolini mjt csinált, mit hozott ki a földből, hogyan varázsolta elő Olaszország múltját a földből. Azt is tudjuk, hogy Ausztria anyagi erejéhez képest óriási összeget áldoz erre. a célra, hiszen csupán Burgenlandban 70.000 schillinget fordított ásatásokra. A környező országokban is mindenütt foglalkoznak a nemzet múltjával és állandóan találkozunk például azzal a román fenhéjázással, hogy itt nem volt soha magyar kultúra, hanem mindig román kultúra volt. Éppen azok az adatok, amelyeket a föld produkál mellettünk, bizonyítékai ennek az ősmagyar kultúrának. Ezeket kell megmenteni. Nem szólok többet a Nemzeti Múzeumról, mert hiszen beszédidőm rövidesen lejár. Bátor voltam erre röviden felhívni a figyelmet és arra, hogy a műemlékek védelme tekintetében intézményesen kell rendeznünk a helyzetet, hiszen látjuk azt, hogy Pest vármegye elfogadott egy szabályrendeletet, amely ezeket a kérdéseket nagyon szépen megoldja és ezzel mintát adott. Elnök: Méltóztassék befejezni beszédét. Erődi-Harrach Tihamér: Azonnal befejezem ... Azt hiszem, hogy ilyen módon ezek a kérdések országosan is rendezhetők lesznek. Beszédidőm lejárt; még csak pár szóval szerettem volna megemlékezni arról, hogy a gazdasági kérdések tekintetében melyek azok a súlyos problémák, amelyek megoldandók — egy szóval vagyok bátor erre kitérni — a szolidaritás jegyében. A szolidaritás jegyében itt benn és a nemzetek között, mert szolidaritás nélkül nem él meg egy nemzet sem és nem élnek meg a nemzetek összességükben. En látom azt, hogy ezek az elgondolások vezetik a kormányelnök urat, éppen ezért az iránta érzett 'bizalomból a költségvetést általánosságban elfogadom. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Frey Vilmos jegyző: Milotay István! Milotay István: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem, hogy mindnyájan, pártkülönbség nélkül, megdöbbenéssel hallottuk azokat az adatokat, amelyeket előttem szólott igen t. képviselőtársam a magyar népegészségügynek, különösen az Alföld népegészségügyének szomorú állapotáról itt előttünk feltárt. Annál nagyobb megilletődéssel, sőt fájdalommal kell, hogy eltöltsenek bennünket ezek a viszonyok, mert azzal az elhanyagoltsággal, elmaradottsággal, azzal a pusztulással párhuzamosan, amely a csonkaország keretei között annyira tizedeli a magyar népet — hogy Ernszt Sándor t. képviselőtársam egyik nagyon helyes kifejezését használjam — a nemzeti sorvadásnak egy másik folyamata és ennek másféle tünetei is jelentkeznek, amelyek ugyancsak kell, hogy gondolkodásra késztessenek és megdöbbenéssel töltsenek el bennünket. Ertem ez alatt a nemzeti sorvadásnak azt a folyamatát, amely a határokon túlszorult magyarság sorai között pusztít és amely a po-