Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-273

236 Az országgyűlés képviselőházának hitelkereteket az állam veszi igénybe, még nagyobb közterheket is kénytelen fizetni, mert ezek a folytonos újabb adósságok a költségvetésben mint súlyos terhek jelentkeznek. Azt is mondotta a pénzügyminiszter úr, hogy az egyéni érdek ideje lejárt és elkövetkezett a közérdek ideje. A közérdek elébe került az egyéni érdeknek. Ez mindig így volt és egészséges közszellem mellett így lesz ezután is, azonban a prosperáló egyénekről sem szabad megeledkezni, mert ahol az egyén nem prosperál, ott nem képzelhető el az állami prosperitás sem. Az állami közterhek 750 millió pengőt tesznek ki. Nem számítom itt az üzemek terheit, az üzemek költségvetését. Az önkormányzatok 337 millió pengőt emésztenek fel. A szociális terhek és kölcsönök utáni kamatok 200 milliót tesznek ki, összesen tehát 1300 millió pengő teher nehezedik a magyar dolgozó társadalomra. Ha ezt elosztom a nyolcmilliós lélekszámmal, akkor azt kapom, hogy átlagban évente 160 pengőből kell megélnie egy magyar embernek. Ebbe még nem számítottam bele természetesen a kartellek adószedését, amelyek ezeken a közterheken kívül még nagyobb mértékben jelentkeznek. Csodálom, amikor Pedlow kapitány úr, az amerikai vörös-kereszt megbízottja azt mondja, hogy sehol sem tudnak az emberek olyan jól élni, mint Budapesten. Hát lehetséges, hogy van egy pár száz könnyelmű ember, egy pár ezer kartellgazda, aki vígan éli világát, a kérdés azonban az, hogy az a szegény társadalom, amelynek Pedlow kapitány évek hosszú során át hozta az inség- és szeretetadományokat, vájjon jobb helyzetbe került-e az évek során. De bármennyire is híve valaki a fcapitalisztikus termelési rendszernek és bármennyire is ellensége vagyok minden intervencionizmusnak, engedjék meg, hogy egy földbirtokostársam esetét egy felvett dollárkölcsönnel kapcsolatban néhány szóval előadhassam. Egy fejérmegyei földbirtokos 1926 január lén felvett egy 20.000 dolláros jelzálogos, amortizációs kölcsönt. 86'5%-os kurzuson kapta (Egy hang jobb felől: Elég drágán!) és levonták belőle az első tőketörlesztési részletet is; összesen kapott tehát 16.420 dollárt; még egyszer mondom: kapott 16.420 dollárt. Azóta, tehát-1926 óta, hét év alatt fizetett kamat- és tőketörlesztésre 13.200 dollárt, vagyis nem sokkal kevesebbet, mint amennyit kézhez kapott és most mégis tartozik 18.854 dollárral, vagyis 2400 dollárral többel, mint amennyit kézhez kapott. Ez amortizációs, jelzálogos dollárkölcsön. Tessék csak meggondolni, hogy 20.000 dollár helyett kapott 16.000 dollárt, visszafizetett 13.000 dollárt és ma mégis tartozik 18.000 dollárral. Megvizsgáltam a dolgot, szakértőkkel megnézettem: jogos, törvényes, megtámadhatatlan. Amikor azonban. arról beszélünk, hogy induljon meg a tőkeképződés, akkor utat és módot kell találni arra, hogy valaki azért, mert kölcsönt vett fel, ne kerüljön ennyire a bank rabszolgaságába. Többet visszafizetni, mint amennyit kapott és végeredményben többet tartozni, mint amennyit átvett, ez a rabszolgaság netovábbja. (Simon András: Szóval nem kellett volna kölcsönt felvenni!) Elérkezett az ideje annak is, hogy végre végetvessünk az adósságcsinálás politikájának. Az államnak az adóssága jelenleg 1800 millió pengő, ebből külföldi 1230 millió pengő, amely 1931 óta 63 millióval emelkedett. A bel273. ülése 19 3 U május 7-én, hétfőn. földi államadósság 570 millió pengő, amely 1931 óta 186 millióval emelkedett- Az állam adósságai tehát két és fél év alatt összesen 250 millióval emelkedtek. Emellett az állami garanciák 194 milliót tesznek ki, az állami üzemek 343 millióval tartoznak a külföldnek és az államkincstárnak 333 millióval, vagyis az üzemek összesen 676 millióval tartoznak; havi 8 millióval szaporítják az államkincstár tartozásait akkor, amikor az állam a régi tartozásaira alig fizet valamit. Es mi lesz ebből a pénzből? Ha ebből még beruházna az állam, ha ebből még produktív beruházások jutnának a dolgozó társadalomhoz, akkor ez még indokolható volna; de ez a deficit fedezésére, teljesen meddő célokra megy el. Mindig hallom, hogy belföldi kölcsönt kellene felvenni. Hiszen állandóan folyik belföldi kölcsön felvétele, a kincstári jegyekkel, kincstári váltókkal való manipulálás nem más, mint állandó belföldi kölcsönművelet. Lassabban fejlődik nálunk a belső tőke, mert az állam abszorbeálja a tőkeképződést >s a magángazdaságnak nem marad sem tőke, sem hitelkeret. Mindennek tetejébe itt van a törlesztési kötelezettség és mindez a költségvetésben mint újabb teher jelentkezik, úgyhogy a dolgozó társadalomnak egyre nagyobb terheket kell viselni. Végül még az ifjúság kérdéséről szeretnék néhány szót szólni. Illés t. képviselőtársam elpanaszolta, hogy milyen nehéz munka volt ezer vagy ezerötszáz diplomás fiatalembert, — akik nem is olyan fiatalemberek ma már — Magyarországon kenyérhez juttatni. Nagy küzdelmek árán elhelyeztek vagy kétezer embert. Végre meg kell mondani, hogy ez átmenetileg jelenthet segítséget, de végeredményben nem megoldás. Az ifjúság csak egy úton és módon vezethető el a 'boldogulás felé: ha valamiképpen bele tud kapcsolódni a nemzeti munkába, (Simon András: De hogyan?) vagyis, ha tudunk olyan gazdaságpolitikát inaugurálni, amely mellett minden magyar ember — nem ahhoz képest, amit tanult, hanem amihez alkalom nyílik — valahogy exisztálni tud és kenyérhez juthat. Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy beszédideje lejárt. Tessék beszédét befejezni. Friedrich István: Nem volna helyes, ha a régi jelszó helyébe, amely úgy szólt: tengerre magyar, azután pedig: vissza a falura magyar, most ez a jelszó dominálna: íróasztalhoz magyar, — mert íróasztal Magyarországon éppen elég van. Hiszen éppen az a baja ennek a nemzetnek, hogy intelligenciája nagy részben csak az íróasztalnál ül és az íróasztalnál bürokratikus munkát végez. Magyarországon még nem tudott létrejönni a dolgozó társadalomnak az az egyensúlya, amely abból alakul ki, hogy annyi intelligens ember talál elhelyezést, amennyi munka és tőkeszaporulat jelentkezik a gazdasági élet alsóbb fokaiban. Elnök: Ismételten kérem a képviselő urat, hogy szíveskedjék beszédét befejezni. Friedrich István: Az volna tehát a kormány főfeladata, hogy pró'báljon olyan gazdaságpolitikát inaugurálni, amelyben a fiatalság is megtalálja az érvényesülést. A költségvetést nem fogadom el. (Elénk helyeslés és taps a bal- és szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Tobler János! Tobler János: Mélyen t. Képviselőház! A