Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-273

212 Az országgyűlés képviselöMzának védés!) Nem tévedés. Vagyok bátor jelenteni, melyen t. igazságügycminiszter úr, hogy a rehabilitáció kérdésében hivatali elődje éppen ötször ígérte meg törvényjavaslat beterjesztését; a mélyen t. miniszter úr is volt kegyes ezt egyízben kilátásba helyezni és most is a Jóreinénység fokánál tartunk abban a kérdésben, amely egész Európában, még a Balkán-államokban is rendezve van, csak éppen nálunk nincs rendezve. (Lázár Andor igazságügy miniszter; Erről majd külön beszélek!) A magam igazolására tehát mégis csak amellett maradok, hogy Magyarországon a miniszteriális ígéretek nem szoktak olyan gyorsan valóra válni. Be nem ezen a területen akarok rekrimináilni. Amikor a költségvetés tárgyalása alkalmával a bizalom kérdéséről van szó, elsősorban külpolitikai nézőpontokat volnék bátor a mélyen t. Ház figyelmébe ajánlani. Remélem, hogy a inai nap folyamán lesz alkalma a t. Háznak hivatalos helyről is, a legilletékesebb helyről ebben a kérdésben nyilatkozatot hallania, mert igénytelen nézetem szerint súlyos mulasztás az, ha e külpolitikai vonatkozások tengelyét képező revíziós mozgalom kérdésében nem történik olyan konkrét elhatározás, amely nem a lelkes pohárköszöntők világába való, hanem olyan ígéret és olyan megvilágítás, amely a nemzetközi jog szemüvegén •át és az európai helyzet teljes és tökéletes ismeretével világítja meg azt a kérdést, hogy a trianoni békeszerződésnek nevezett diktátummal szemben a revízió külön magyar kérdése Európa előtt hogyan jusson a tárgyalások középpontjába. Nem igen hallottam még ennek a kérdésnek különleges taglalásáról, arról, hogy az európai nagyhatalmaknak nemcsak joga, hanem a trianoni diktátumból folyó kötelessége külön foglalkozni a magyar üggyel. Nem azonos a trianoni békediktátum a versaillesi, vagy a sant-germaini szerződésekkel. (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.) Mi kivételes helyzetben vagyunk, nekünk kivételes igényünk van és ennek a kivételes alkotmányos, békességes igénynek nemcsak bejelentése, hanem taglalása is ennek az országgyűlésnek kötelessége. Miért mondom, hogy egészen különleges a magyar igény, anélkül, hogy a párizskörnyéki békéknek egyéb vonatkozásait is érin> tené? Méltóztassék megengedni, hogy ebben a feliette fontos kérdésben ismertessek néhány olyan adatot, amelyek a kormánynak elodázhatatlan kötelességévé teszik, hogy ezt a kérdést napirendre hozza és ennek tárgyalását a népszövetségnél szorgalmazza. A trianoni békediktátumnak 19. §-át, valamint a Millerandféle kísérőlevél egész tartalmát a békediktátummal kapcsolatban feltétlenül ismerni és méltatni kell. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, nem lehet elégszer előhozni, hogy azoknak az európai nagyhatalmaknak, amelyek körülülték azt a nagy asztalt» amely mellett Magyarországot igazságtalanul megfosztották azoktól a vidékektől, ahol tiszta színmagyarok laknak, be kell váltaniok a Millerand-féle kísérőlevélben foglalt kötelező ígéreteket, mert ez szerződéses határozmány az ő szempontjukból. A Millerand-féle kísérőlevél — szó szerint felolvasom — ezt mondja (olvassa): »A Szövetséges és Társult Hatalmak nem feledkeztek meg arról a gondolatról, amely őket a határok kiszabásakor vezette és foglalkoztak azzal az eshetőséggel is, hogy az így megállapított határ eset273. ülése 193A május 7-én, hétfőn. leg nem felel meg mindenütt teljesen a néprajzi, vagy gazdasági kívánalmaknak.« T. Ház! A trianoni szerződés, — bocsánatot kérek, hogy így nevezem, de nem akarok mindig körülírásokkal élni — a trianoni úgynevezett békeokmány két alapszempontot tart szem előtt. Az egyik a néprajzi helyzet, a másik a gazdasági helyzet. A Millerand-féle kísérőlevél ezt a két alapvető szempontot kiragadja és azt mondja: ha néprajzi, vagy gazdasági szempontból szükségessé válik ennek a szerződésnek módosítása, ezt a Szövetséges és Társult Hatalmak kötelességüknek tartják. Ez olyan mondat, amelynél világosabban nem lehet kifejezni azt, hogy a magyar szerződésnek nevezett okmány kivétel a többi közt. Ezt az ígéretet az antant nagyhatalmai nem tették meg egy nemzet felé sem, ez nincs benne sem a saint-geronaini, sem a versaillesi szerződésben. Ott véglegesnek tekintették a határokat, velünk szemben, Apponyi ékesszólásával és a magyar álláspont igazságosságával szemben nem volt az antanthatalmaknak annyi erejük, hogy megtagadják a különleges elhatározást, külön levélben hangoztatva, hogy igenis, változtatni fognak. T. Ház! Méltóztassék megengedni, hogy egy nemzetközi jogi alapvető tényre mutassak rá, Időközben Ausztriával és Németországgal kötöttek nemzetközi szerződéseket, amelyek approbálták ezt az állapotot. A magyar kormány és a magyar országgyűlés soha, de soha olyan álláspontot nem foglalt el, legyen az akár vámszerzŐdés. vagy bármiféle nemzetközi megállapodás, ahol kifejezésre ne jutott volna, hogy egy talpalattnyi földről le nem mondunk, ahol kifejezésre ne jutott volna, hogy annak a földnek, amelyet a magyar hadsereg védett és véd és amely felé esengő szerelemmel nézünk, egyetlen egy talpalattnyi területéről soha, de soha. sem szerződéssel, sem pedig semmiféle szabad akarattal le nem mondunk. (Jánossy Gábor: Ügy van! Ügy van!) Bizonyítékául annak, hogy ez a kivételes helyzet csakugyan így áll. ne felejtsük el, hogy maga az antant is hozzájárult már egyízben, hogy népszavazás útján történjék egy kiigazítás. El szoktuk felejteni a magunk előnyeit, én tehát emlékeztetek arra, hogy a soproni népszavazás nem volt egyéb, mint a trianoni szerződés módosításának megkezdése. (Jánossy Gábor: Ügy van! Űgy van!) Nincs az egész világon, nincs az összes párizskörnyéki békék között egyetlen ilyen népszavazás sem. Csak a magyaroknak, csak nekünk, a mi ország-világ előtt való igazságunknak verekedte ki igazságos argumentációval, amelyek előtt meg kellett hajolni, az a hatalom, amely az európai nemzetközi jogi közvéleményben mutatkozik, hogy Sopron magyarsága felől szavazás döntsön. íme, amit sem Ausztria, sem Németország, sem Bulgária, sem senki elérni nem tudhatott, mert nem volt mellette a kézenfekvő nemzetközi jogi igazság fegyvertára, azt a magyarság, Magyarország, az integer, jövendőbeli NagyMagyarország számára igenis ki lehetett argumentálni és az végbe is ment. Kérdezem tehát: nincs-e itt eleven -bizonyítéka annak, hogy a trianoni szerződés, a Trianonban lefektetett területi határok módosítása nemzetközi kötelesség? Ha egyszer Sopronra vonatkozólag el kellett ezt ismerni, miért ne lehetne ezt elismertetni Aradra, Nagyváradra, Kassára, Pozsonyra, Komáromra nézve? Miért ne lehetne ezt elismertetni az összes színmagyarlakta vi-